Nem tudom eldönteni, hogy tényleg ennyire pocsék lett a világ körülöttem, vagy pusztán csak depressziós leszek?

Eszembe jutott a minap a The Mandalorian c film egyik jelenete, amiben a főhős mindenkit lekaszabol, mérföldeket fut a film alatt. Körbe a sivatag, a lemenő nap sugarai hullámzanak a hőségben. És miután az élete árán megszerzett Mandalorian egy fém  kapszulát, azt a végén egy barlangban kinyitja. Benne 10 dkg eper.

Szeretem eltúlozni, túlképzelni a dolgokat, de van egy olyan érzésem, hogy ez a fenti jelenet, nem véletlen jutott az eszembe.

Aztán meg ebben a túlzott napsütötte , kiszáradt világban, úgy látom, a szájenszfiksön házhoz jött. Mint ha a Sci-fik kiléptek volna a tévémből, egyenesen ide a nappaliba. A filmek készítőinek már nem nagyon kell a fejüket törni a történetekhez, sem a hátterek megkomponálásához. Tökéletesen jó helyszíneket pedig, már bármelyik utca sarkon találhatnak. Kiszáradt folyók, elsivatagosodott földek,Égből  lehulló madártetemek, felperzselt fű. Szétbombázott országok, rettegő lakosok, a klíma miatt vándorló tömegek. Mad Max valójában itt van a kanyarban.

Kukacos kenyér nyolcszázért.

Ma hozott a lányom egy kg kenyeret valahonnan a belvárosból. Tudjuk mennyibe kerül egy kg kenyér. Éppen csinált volna egy melegszendvicset, amikor is észre vett, egy apró izgő-mozgó kis valamit. Kérdezi tőlem; - Anya! Ez itt egy kukac? - Az kislányom, egy valódi és élő kukac, amit éppen megzavartál álmában. Amúgy meg tulajdonképen ehető. Az EU engedélyezte a lisztkukac élelmiszerré nyilvánítását. Lehet már akkor sejtették, úgy sem lesz más. Próbáltam felidézni valamelyik horrorfilmet, vagy Sci-fit, hátha láttam hasonló jelenetet. Nem ment, pedig biztos vagyok benne, hogy valahol már láttam hasonlót. És lehet hamarosan örülni fogunk majd, egy kis plusz proteinnek .

A főispános majmoskodásról, nekem a Majmok bolygója jutott eszembe. Kinek mi, nekem valamiért ez. Valaki a fideszen belül, nagyon szeretné visszaálmodni a régi világot. Móricz Szegény emberét, aki egy tál levesért dolgozott napszámban a földeken. Aki belehalt a Gazda, vagy lehet a  Főispán (?) lányának a lakodalmába. Aki félre nyelte a saját hányadékát. És aki, amit utoljára látott ebből a világból az az volt, hogy egy kutya felnyalja azt a földről. Aki ilyet kitalál, az a múltban szeretne élni. Az soha nem előre tekint ,hanem a múltban megragadt ember. Aki nem képes haladni a korral. Ezek a dohos szagú, nagy pókhasú, Döbrögi kinézetű, dörgő hangú urak, akik irányítják ezt a süllyedő csajkát.

 Majomhimlő. Majmok és díszpintyek országa. A semmire nem jó, buta, ráadásul ronda, kövér,öreg, kopasz díszpintyek országa vagyunk. A hatalomban alig látni egy -egy normálisabb felfogású, vagy kinézetű arcot. Mindenhonnan ezek folynak. Undorodom tőlük. A dohos múlt, öreg és beteg szagától is undorodom. És egy újabb Sci-fi ugrott be így a poszt végén. Amikor egy kétszáz kilós, félmeztelen, kopasz, sebes és rákos testű ocsmányság , aki a vér gonosz volt a film szerint, leereszkedett egy kötélről valahonnan fentről. Talán a Dűne lehetett a film. Már nem emlékszem.

Ami némi vigaszt nyújt hogy, maximum a kutyák élik túl a felmelegedést a magas testhőjük miatt. És a végén nem majmok, hanem kutyák bolygója lesz a Föld.

A nagy tőkések, befektetők  aljasok és ez mindig így volt, amióta a világ, világ. Folyamatosan fosztogatják a kis hétköznapi emberek pénzért, nehezen összekuporgatott vagyonát. A történelem során sokkal durvább és kegyetlenebb módszereket alkalmaztak a mainál. A lényeg viszont nem változott túl sokat.

Nagy vonalakban tíz Földi évbe kerül az, mire a kisember összeszedi magát annyira, hogy már érdemes kifosztani. Ezért van tíz évente valamilyen válság, ami valójában nem más, mint a kis hétköznapi csókák , mindenből való kiforgatása. Ebbe a körbe beletartoznak  nem csak a panellakó, bérből és fizetésből élők, vagy nyugdíjból még spórolni képes idős emberek, de ide tartoznak a különböző részvényekbe, ingatlanba, aranyba , üzletbe stb -be fektető kicsit átlag felett élő emberkék is. 

A folyamat lénye nagyon egyszerű, szinte már nevetséges, mennyire az.

Valamilyen válságot, háborút, pénzromlást, világvégét, generálni, és az emberek tömegeit ellehetetleníteni. Majd rákényszeríteni arra, hogy negyed áron eladjon mindenét, lakását, üzletét, földjét, részvényét, kötvényét, aranyát. 

És akkor megjelenik egy alig hír a sok között. Jönnek az ingatlanbefektető külföldiek Magyarországra. Nyilván nem nyaralni, hanem jól bevásárolni ingatlanokkal. Ha jól meggondoljuk a dolgot, kicsit biztosabb és valószínűleg gyorsabban megtérülő  befektetés, mint a szétbombázott Ukrajnát felvásárolni. Majd arra várni harminc évet, hogy érjen valamit egy kijevi lakás.

A devizaválság alatt, ugyan ez történt, és bár elég sok embert érintett, még sem eleget. Azért mert a Tőkések egyik kiemelkedő tulajdonsága a kapzsiság. Ezért követel minden gazdaság a világban, folyton és állandóan növekedést. Ha ez nem így lenne, akkor a gazdaságok és benne a nagy cégek , nem tűznék ki célul a következő évi mindig és állandóan magasabb követelést a növekedésre. Hanem beérnék azzal, hogy tartanak egy bizonyos százalékot. De amint látjuk, a helyzet soha nem ez. A növekedés viszont nem mehet a végtelenségig, ezért , amikor stagnálni látszik, akkor történik az, hogy bekövetkezik valamilyen válság. Ami arra jó, hogy pótolja az elmaradt növekedési ütemből kiesett profitot . Véleményem szerint ez az egyik oka annak, hogy nagyjából tíz évente bekövetkezik egy olyan válság,ami emberek millióit lehetetleníti el, egyik napról a másikra.

Tíz- tizenkét év kell ahhoz, hogy az emberek összeszedjék magukat újra. Egy kicsit tollasodjanak, úgy érezzék, sínre került az életük, miközben felszedik a banki hiteleket és fizetik az abból vásárolt ingatlanokat és egyebeket.

Az érzés azonban egy illúzió, hogy a tömegek, szépen apránként gyarapodni tudjanak saját szorgalmukból, vagy tehetségükből adódóan.

Ugyan is bármilyen ügyesek , tehetségesek, vagy szorgalmasok, tíz évente történni fog valami olyan, ami érinteni fogja őket és ami miatt újra és újra kezdhetik az elejétől az életüket. Ez tehát egy nagyon nehezen kivédhető mókuskerék.

Az energiaválság már tíz vagy tizenöt éve napirenden van.

Több mint tíz éve az energiaválságról zengett egy rakás olvasnivaló. Jöttek a mindenféle szörnyű jóslatokkal. Már hiába kezdenénk atomerőművet építeni, késő. Már minden késő. Nagy vonalakban mindenki szart a hírre. Talán volt aki elgondolkodott rajta és ha volt olyan szerencsés helyzetben ,akkor megpróbál passzív otthonra váltani.Illetve már akkor elkezdődött valamiféle bazi nagy energia spórolás. Divatba jöttek a duális rendszerek. Mint pl a gát/benzin üzemű autók. Gáz és szén tüzelésű kazánok. A kettős munkahelyek, a több lábon való kapaszkodás már nem csak vállalkozásokat érintett, hanem magánszemélyeket úgyszintén. De hiába ügyeskedik a lakosság bármilyen kreatív ötlettel, tíz - tizenkét évente történik valami olyan, ami teljesen kivédhetetlen és ellehetetleníti a tömegeket.

Mint most jelenleg az energiaválság és a rezsiárak elröppenése a végtelenbe.

Hiába fogja a panellakó kikapcsoltatni az áramot és a fűtéscsövet leverni a kis fejszével. Akkor is ki kell hogy fizessen egy raklapnyi pénzt arra, hogy a lépcsőházat világítják, fűtik, a lift működik, a szemetet elviszik a ház elől. És mindezt a fizetésének a fele, amit meghagy a mindenkori kormány a lakosságnak, egyáltalán nem fogja fedezni. Az emberek pedig újra és újra rákényszerülnek arra, hogy nulláról kezdjék az életüket. Mert ki lesznek fosztva minden létező téren .

De ne féljetek!

Manapság már nem szokás éhen halni a tömegeknek. Sem megfagyni. És fedél nélkül az utcán, vagy egy jurtában is van élet. A lényeg az alkalmazkodás a körülményekhez.

  Most már nyugodtan elmondhatom, a saját bőrömön tapasztaltam a tényt, miszerint tíz évente beköszön a nagy gazdasági világválság, valamilyen formában és az egész világot érintve. Visszatekintve a kiváltó okok igen változatosak. Volt itt minden a történelem során. És könnyű lesz okot találni a következőre is, meg az azután következőre . A tapasztalatokat mindig érdemes levonni.

A tapasztalat pedig az, hogy :

1- Nem szabad csak 10 éves hitelben gondolkodni, legyen bármi. A hitelfelvételt pedig érdemes az éppen aktuális válság végére időzíteni.

2- Nem elég egy szakma. Kell legalább három, teljesen különböző irány ahhoz, hogy az ember meg tudjon kapaszkodni.

3- A befektetések közül a hagyományos ingatlan/arany/föld kombináció, még mindig jónak bizonyul.  Én kibővíteném a sort még az apró antik kacatokkal, lévén legyen bármilyen szar világ, az antik kacatokra buknak az emberek. Ennek oka pedig nem más,mint hogy mindenki szeret nosztalgiázni. Ebből adódóan pedig nem lebecsülendő az apró tárgyak, apró piaca sem. Sőt, semmilyen apró cikk piac.

 Hovatovább, ami még tapasztalat a bazi nagy gazdasági világválságokkal kapcsolatban az nem más, mint hogy akár rommá idegesítjük magunkat, akár nem, valahogy ezek maguktól elmúlnak. Valamilyen okból kifolyólag megoldódik a probléma és bekövetkezik újabb tíz év nyugalom. Ez akkor is így lesz, ha belebetegszünk, és akkor is ha leszarjuk. Ezért tehát a legnagyobb hülyeség a híreken való idegeskedés és hasonlók. Nem fogunk éhen halni, mert elég furcsán venné ki magát, hogy Európa közepén egy fejlett civilizációban az emberek éhen haljanak. A felmelegedés miatti elhalálozás valószínűsége mérföldekkel nagyobb. Valamiért erre az eshetőségre nem nagyon gondol senki. Ezen valamiért sokkal kevesebben idegeskednek, mint azon, hogy éhen halnak.

Alkalmazkodás a túlélés kulcsa.

Ha valaki, akkor én tudom milyen lecsúszni. Sikerült megtapasztalom milyen egyezerre elveszíteni egzisztenciát, családot, és szerelmet. Tudtam alkalmazkodni a drasztikusan megváltozott körülményekhez. Ezért sikerült túlélnem az előző gazdasági válságot, mert ügyvezető üzletvezetőből, képes voltam takarítónővé válni. Egyik napról a másikra. Képes voltam alkalmazkodni a körülöttem hirtelen összeomló világhoz. A Covid válság és megváltozott világ rosszabb volt. A munka is ami ezzel együtt járt. És Sm-l is hónapokig nem találkoztunk egyáltalán. Hónapokig! Túléltem, túléltük. A maszkokat megszoktuk. A Covidot megszoktuk. A megváltozott világot is megszoktuk. És ha ebből indolok ki, akkor lehet a Mars bolygót is képesek lennénk megszokni.

Rengeteget sírtam. Rengeteget szenvedtem. De aztán körbenéztem és képes voltam észrevenni azt, hogy mások is szenvednek. Jobban mint én. Másoknak még szarabb volt az élet nevű cucc. És ha sajnálnak, akkor sem lesz jobb nekem. A sajnálat sosem jár áldozattal mások részéről. Másrészt pedig minden nehézség és szenvedés, az élet része. Olyan mint a levegő. Ha fáj valamim, akkor legalább tudom, hogy élek. A kínlódás, a küzdelem és a válság is az élet része.

Ezek pedig olyanok, mint a járványok. Jönnek, aztán mennek. Valahogy elmúlnak, megoldódnak és tíz évig megint nyugalom lesz a világban.

 Sikeresen megszereztem az aranyműves bizonyítványt. De soha nem fogok neki maradéktalanul örülni. A benne szereplő közepes jegy ugyan is egy irdatlan nagy hazugság. Jogorvoslati lehetőség nincs.

Ez is egy olyan szarcsimbók dolog, amit életem hátralévő részében cipelhetek magammal.  80- 90 körül pedig ezek a dolgok elő szoktak jönni az emberben. Felszínre kerülnek és az illető fel s alá mászkálva mormolja az orra alatt az őt ért igazságtalanságokat, miközben a keze a saját pelenkájában matat, egy nagy adag szar után. Sok ilyen esetet láttam már életem során. Tudom miről beszélek.

Hiába van megszabva az, mi szerint s hogyan értékelhetnek a tanárok. Úgy értékelnek ők, ahogy nekik tetszik. Ha ez nem így lenne, akkor most minimum egy négyes lenne a bizonyítványban.  A bizonyítványosztáskor elhangzó álszent kis hazugságokat, már képtelen voltam végighallgatni. Úgy rohantam el, mint akit egy megvadult farkasfalka üldöz. Nem akartam ott sírni. Csak annyit voltam képes félhangosan ismételgetni, hogy kurva nagy gáz. Úr Isten de gáz ez az egész iskola! Aztán elszaladtam és hazáig sírtam. Itthon folytattam és még pár napig folytatom a sírást. A vizsgaremeket, ami egy nyakék volt , ott hagytam nekik. Soha többé nem szeretném a lábamat sem betenni ebbe az iskolába. Ennyire sikerült megutálnom őket. Legyen az övék örök mementóként, a saját igazságtalanságuk, és hazugságai jeleként.

Ha mindenki annyit kap vissza, amennyit beletesz, akkor nekem most tízest kellett volna kapnom, kedves Igazgatónő! Nem bírtam volna a további álszent szöveget végighallgatni! Képtelen voltam rá. Gyűlölöm a hazugságokat!

A lányom szerint ott helyben kellett volna kiadnom magamból minden felgyülemlett szart. De képtelen vagyok nyíltan bunkó lenni. Pedig a fejükhöz kellett volna vágnom ezt a bizonyítványt. Ott helyben. És megmondani nekik azt, hogy egy rakás szar volt az egész éves oktatás. Ami mellett nekik extrém elvárásaik vannak, csak hogy az időt és a feltételeket, azt már nem nagyon biztosítják hozzá. Hovatovább bűnösök közt, bűnös aki hallgat. A vizsgabiztosok, akik szintén szakmabeli tanárok, csendben hagyták magukat meggyőzni az igazgatóhelyettesnek, akinek nem én voltam a kedvenc tanulója. Vagy már akkor be voltak írva a jegyek, amikor még el sem kezdődött az egész vizsga. Mert hogy a tárgyra valójában rá sem nézett senki. Meg sem nézték a szoliter gyűrűt, amit öt óra alatt kellett megcsinálni.

A jogosítványokban nincs jegy.

Akkor mi a fészkes jó fenének kell a bizonyítványokba jegyet írni? ! A hármas osztályzat, az valójában nem más, mint a nem tudom eldönteni, hogy szar vagy, vagy jó vagy ? A közepes, az meddő döntésképtelenség számmal megjelölt jele. Valójában ezt jelenti a közepes osztályzat. De mi lenne, ha nem lennének ilyen szánalmas jelzések a bizonyítványokban? Aki megfelel egy iskolában, kapja meg a bizonyítványt és menjen Isten  hírével ! Aki pedig nem felel meg, az ne kapjon bizonyítványt. És akkor elkerülhetők ezek az alázások, amik az embereket aztán végigkísérik, életük hátralévő részében. Az iskola részéről igazán nagy szégyen az lehet a továbbiakban, ha az illető valamilyen módon még is híres lesz. Aztán interjúkat készítenek vele és ott kitálal. Ez is benne van a pakliban.

Nekem sosem volt bajom a tanárokkal. Szeretem és tisztelem őket és ez mindig így volt. A gyerekemet is erre neveltem. De én sem lehetek mindenkinek szimpatikus. Az igazgatóhelyettesnek, nem voltam az. Mert amikor a munkahelyen a havi 220 óra mellett el kellett döntenem azt, hogy a pénteki beszélgetésekre megyek be, vagy a szombati egész napos gyakorlati oktatásra egy másik tanárhoz, akkor nyilván nem az előbbit fogom választani. Ezt pedig személyes sértésnek vette. Ami most itt a bizonyítványomban egy számmal van jelölve. Egy teljesen értelmezhetetlen számmal.

Az aranyműves szakmában nincs olyan hogy közepes.

Nincs olyan, hogy csak kicsit tudok megcsinálni egy Trónok harca nyakéket. Nincs olyan hogy, csak közepesen tudom megállapítani valamiről, hogy szarany , vagy arany. Nincs olyan hogy félig tudom megcsinálni a szoliter gyűrűt. Mert ha az a gyűrű ferde, elreszelt vagy elfűrészelt, elégetett tárgy, akkor az nem közepes, hanem egy nagy büdös egyes. Az bukta. Az az életben is egy nagy bukta ,mert olyan állapotban nem lehet a megrendelőnek a kezébe adni. Bocsi, csak közepesen tudtam megcsinálni a megrendelt ékszert ? Olyan nincs. Bocsánat, kicsit elreszeltem itt -ott, megolvadt az oldala a lángban, de amúgy használható. Ilyen ugye nincs ? Az egyes. Ha pedig vállalható, akkor pedig ötös. Mert a tárgy elkészült és használható, vállalható.

Kimászhatna már az oktatás a neolitikumból. El kellene felejteni végre ezeket a számmal történő megbélyegzéseket. Az élet úgy is igazolja a továbbiakat, hogy az illető mennyire felel meg. Nem a tanároknak kell osztályozni. A tanároknak tanítani kellene és nem minősíteni. A minősítés az élet és a munkaerőpiac dolga.

A bizonyítvány pedig nem több és nem kevesebb, mint egy kis könyv arról, hogy az illető elvégezte az iskolát. A minősítést pedig rá kellene bízni a továbbiakban az életre. Majd az minősít.

Nem vagyok egy bőgős típus. Inkább az szokott a problémám lenni, hogy nem nagyon tudok sírni, amikor pedig igen nagy szükség lenne rá, akkor sem megy. A sírás mint tudjuk, lelki megkönnyebbülést hoz az embernek.

De be kell vallanom, hogy a Stranger Things 4. évad 4. epizódján, rommá bőgtem magam a végén. Annyira szépre és ütősre sikerült az egész rész, hogy szerintem nem sok ember szeme maradt száraz ennél az epizódnál. Annyira klassz volt benne Sadie Sink színészi alakítása, mind a zene ( Kate Bush - Running Up That Hill ), mind a barátok küzdelme a lányért, hogy szem nem maradhatott szárazon és én rendesen zokogtam rajta. Elképesztően jó volt a zenei választás is a végén, amikor a kislány futott az életért. Ezt a szerepet erre a kis vörös hajú lányra írták és remekül megmutatkozott a tehetség, egy olyan szereplő esetében, aki eddig egy teljesen mellőzött arc volt a film eddigi részei alatt végig.

Nem tudom, mennyire léteznek ilyen barátai az embereknek, ott Amerikában, vagy itt hazánkban? Mennyire életszerű az, hogy egy barátom eljön értem Kamcsatkára negyvenezer dollárral, hogy kiszabadítson egy orosz fogságból? Nem ismerem az amerikai néplélek működését, de  nem vagyok benne annyira biztos, hogy ez ott valós lett volna valaha is az életben. A filmben viszont nagyon jól mutat az egész. A barátoknak ilyennek kellene lenniük, minden ember életében.

És ha léteznek ilyen, vagy legalább megközelítően ilyen szoros és erős barátságok bárhol a világon, akkor le a kalappal. Nekem nincs ebben tapasztalatom, mert sosem volt túl sok barátom. Akik voltak, azokhoz ragaszkodtam azért, de nem hiszem, hogy bármelyik eljönne értem a világ másik végére.

Ha pedig bárkinek léteznek ilyen barátai, mint amilyenek a filmben vannak, akkor az igazán boldog ember lehet. Én pedig izgatottan várom a folytatást. Mert úgy tűnik, ez a film , még mindig tele van újabb és újabb meglepetésekkel.

 A hírek nagyrészt mindig nyugtalanítóak. De ami mostanában jön szembe, azt az egyszerű állampolgár már végképp nem tudja hova tenni.

Orbán háborús vészhelyzetet hirdetett!

Most akkor megpróbálom összemorzsázni a többi hírből azt, hogy miért tette ezt valójában?

 - Mert amire gondolni lehet így nagy hirtelen, az az, hogy valami titkosszolgálati fenyegetést kapott az ország, amiről csak a nagykutyák tudnak. A másik variáció ( van pár ), hogy olyan szar világ közeledik, hogy fennáll a lehetősége egy polgárháborúnak, polgári mindentszéjjelbaszok állapotnak, ha az infláció miatt az emberek a küszöböt lesznek kénytelenek rágni. De erről megint csak a fejesek tudnak kizárólagosan. A harmadik lehetőség, hogy nem akar tömeges felmondást az egészségügyben, így továbbra is rákényszerítheti az egészségügyre a felmondási tilalmat. Sőt, ilyen esetben konkrétan behívhat még engem is dolgozni, mivel egészségügyi végzettségem IS van. És kötelezhet a nem tudom mire.

No, lássuk mi van még a hírekben, amit össze lehet kötni ezzel a háborús vészhelyzettel....

 - Az EU nyugatabbi felén az egészségügyi dolgozók,már a templom egerét is lekörözték, csóróságban! Akkor mit szóljanak a magyar egészségügyi dolgozók ?!?!

Aztán van még egy olyan hogy.....

- Kína és az oroszok hadgyakorlatoznak. Elég messze vannak tőlünk, de tudja a fasz, mi jár ezeknek a fejében. A többi EU-s ország nem hirdetett vészhelyzetet? Nem írtak ilyesmit a hírekben, hogy a Szlovákok, a csehek vagy bárki más hasonlót hirdetett volna. Hja! Az ő büdzséjük nyilván nem áll ennyire szarul,mint a mienk. Akkor miért kell ebben az országban a polgárok idegeit ilyenekkel borzolni? Tényleg ennyire szükséges ennek a phasznak egy állandó láthatatlan ellenség ?!

Az ukrán háború eddig is veszélyt jelentett az országra, akkor miért pont most kellett vészhelyzetet hirdetni? Mindezt a NATO árnyékában.  És a többi ország miért nem hirdet vészhelyzetet ?

Jelenleg az egyetlen ellenség az infláció ! Ami az üzletekben lévő árakat elnézve úgy 60 % -körüli. Persze a fizetések az égvilágon semmit nem emelkednek hozzá.

És hogy ez az állapot meddig lesz tartható, csak a jó Isten tudja, meg a párt !

  Amíg nem jártam ebbe a művészeti iskolába, addig laikusként mindig azt hittem, hogy a művészet egyet jelent a teljes szabadsággal. Úgy vélem, egy ilyen típusú iskola dolga az lenne, hogy az érdeklődők előtt kitárja a művészet teljes és hatalmas kapuját. A végtelen lehetőségek tárházával megismertessen. Bemutassa más művészek munkáit és technikáit. Bemutassa a világ összes művészeti lehetőségét, ami  a későbbiekben a tanulókra valamilyen módon hatni fog. Azt gondolom, irányokat kellene mutatni a művészeti iskolának. Ezer és ezer irányt és lehetőséget és rábízni a tanulóra a döntés, a szabad döntést, hogy mely irány áll a legközelebb a szívéhez. És akkor majd elindul abba az irányba, ha megkapja hozzá a kellő bátorítást, támogatást.

Magyarország egy határvonal a keleti és nyugati művészet között.

Keletre tekintve azt látjuk, hogy roppant szigorúak mind a festészet, mind más művészeti téren. Merev szabályok uralkodnak. Elég csak az orosz balettre gondolnunk, amennyiben művészetnek tekintjük a balettet. Ugyan ez a szigorúság vonatkozik a művészet összes területére keleten.

Nyugati irányban a helyzet egészen más. Nyugaton a véletlen szív alakúra megsütött rántotta is lehet művészet. Kicsit mint ha a ló másik oldala lenne a nyugati művészet, mert ők már azt is ékszernek és művészinek tekintik, ha egy biciklit a nyakába akaszt valaki. Magyarország e két véglet közepén helyezkedik el. Erősen hatnak a kötött szabályrendszerek, mint ahogy  a begyöpösödött szocilista múlt. A régi szocialista  iparművészek ízlésvilága szintén nagy nyomás a magyarországi oktatási rendszeren. Na és nem utolsó sorban a tanerők saját ízlésvilága, ami vagy megegyezik a tanulóéval, vagy nem egyezik meg. És ha az utóbbi eset áll fent, akkor az illető pont úgy érezheti magát, mint Gustave Courbet az Akadémiával, ahonnan a képeit rendszerint kidobták, mert vállalhatatlannak tartották azokat, abban a korban. Az érzés pedig meglehetősen lelombozó.

Ezért ameddig az ember bármilyen iskolába jár, nem érdemes semmilyen újítást, ötletet előadni, lévén ha az eltér a jól megszokottól, biztosan le fogják húzni a tanárok.

Az igazi művészi szabadság csak akkor teljesedhet ki majd igazán, ha az emberre nem helyezkedik semmiféle nyomás. Sem követelmény. Csak elkezd alkotni saját kedvére és az vagy tetszik a kor embereinek, vagy nem. Ha hagyja hogy a fantáziája szabadon szárnyaljon, és képes megvalósítani valami olyat, amit még addig soha senki. Ami eltér, ami szokatlan és ami kizökkenti a szemlélődőt. Még is szép. De semmiképp nem arról kell szóljon az alkotás, hogy megfeleljen az alkotó bárkinek is.

Magyarországon művész csak az lehet, akinek van diplomája.

Ezt a szomorú tényt egy tanár közölte velem. Nem mint ha hatalmas művészi babérokra akarnék törni, és már nem emlékszem, hogy merült fel ez a végtelenül szomorú tényállás. Ez a diplomamánia, ami ebben az országban van, már nem túl egészséges. Még azt is befolyásolja, kiből lehet művész. A tehetség pedig a jelek szerint mit sem számít. Kevés bizalomra ad okot a nyugati művészvilág, ahol viszont egészen más a felfogás. Volt alkalmam hosszan beszélni olyannal, aki egy Holland művészeti oktatáson vett részt, és ott is diplomázott. Összehasonlítva a magyarral, ég és a föld a két oktatási rendszer. Az most más, hogy az ismerős nem lett túlzottan jó festő, sem híres. Bár én csak egy képét láttam, aminek a témája nem lett volna rossz ( Mormon Biblia) , de a kivitelezése elég érdekesre sikerült. Ennek ellenére nyert vele egy aprócska díjat, valahol a világ még nyugatabbra lévő részében. Amiből a villanyszámláját épp hogy ki tudta fizetni.

Ez tehát a magyar művészet. Ezért látunk nagyjából egyforma tárgyakat az alkotóktól a galériákban. Mert nagyrészt azt a stílust viszik tovább életük során, amit az iskolában rájuk erőszakoltak a vaskalapos és merev követelményekkel.

Még szerencse, hogy mindig vannak  renitens kivételek, őrült művészek, a bolygó minden részén. Különben meglehetősen unalmas lenne a kiállítások egy kaptafára készült anyaga.

   Az életem során, valamiért soha nem volt lehetőség arra, hogy felnőttként kutyám lehessen. Gyerekkoromban sem volt, csak amikor már kamasz  lettem és leköltöztünk a kertvárosi részre. Akkor volt pár kutyánk, de akkor nagyrészt már, más dolgok érdekeltek jobban.

A legtöbb embernél a  kutyakérdés is pont olyan, mint a gyerek kérdés. Majd ha nagyobb lakás lesz. Majd ha ez, meg amaz lesz. De aztán rájön az ember ,hogy soha nincs ideális állapot a gyerek, vagy a kutya érkezésére. Amíg kicsi a gyerek, nem kell kutya mert, nehogy gilisztás, bolhás stb legyen. Aztán a gyerek boldogan benyaldosta a gilisztapetéket a nagymama barátnőjénél, mert ott meg persze volt kutya. Nagyon sajnálom, hogy eddig kizártam nem csak a saját életemből a kutyát, de a gyerekem gyerekkorából, úgyszintén.

Csányi Sándor mondta vala. Kutya nélkül lehet élni, de nem érdemes. És ebben tökéletesen igaza volt.

Szóval lett egy kutyám tegnap óta. Egy csivava baba. Bár vannak, akik ezt a fajtát, nem is tekintik kutyának. Valójában teljesen olyan, mint egy macska, csak épp nem mászik fel a függönyön és nem dorombol.  Egészen pontosan, nyolc hetes kis lélek és 940 gramm. Ugatni még nem hallottuk eddig, éjjel is csak halkan nyüszögött, amikor egyszer felébredt. Elég sokat néztem a Csodálatos kutyadoki című műsort, ezért úgy gondolom, van némi halvány rálátásom a kutyusok viselkedésére és lelkivilágára. És hát megpróbálom nem elcseszni a dolgokat elkényeztetéssel, meg túletetéssel, mi egyébbel.

Azt írták erről a fajtáról, hogy kiemelkedően intelligens. Ez már most, nyolc hetesen is szépen megmutatkozik. Elképesztően könnyen tanul. Ha most azt írom, hogy egy imádni való, cuki pofa az egész kiskutya, akkor ez totál általános jellemzés. Ennél ő sokkal ,de sokkal több. Valami olyasmivel több, amit nem lehet szavakba önteni.

Tehát jelenleg "gyesen" vagyok vele. Szoktatás ( nem, nem szoptatás!) alatt van és szívem szerint Cukipofának nevezném el, mert ez teljesen ráillene, de végül valami egyszerűbb nevet adtunk neki. Amire persze jelenleg még a legkisebb mértékben sem hallgat.

Az éjszaka pedig csak egyszer ébredt fel, sokkal rosszabbra számítottam. És még nem, nincs a lakás sem összeszarva. Az erkély, na az igen. Persze valaki még bele is taposott tegnap este a sötétben. Így alaposan szét is van kenve.

No de ugyan kit a fenét érdekel, ha itt van ez az édes kis Cukipofa? Aki alig várja hogy ölbe vegyem, mert legszívesebben az egész életét a gazdája ölében töltené.

Számomra a  világ most megszűnt létezni, egy rövid időre.

Végére értünk a Farkas gyermekei című sorozat, harmadik évadának. Ha egy különösen jó sorozatot nézünk és vége szakad, minduntalan felmerülnek bennem kérdések özönei a sorozat türelmetlen folytatása mellett. Hozzá kell tenni, hogy ez a sorozat, egyre jobb és jobb, másrészt töménytelen küszöbön lévő dilemmát és kérdést feszeget erőteljesen.  És ezeket a nagyon nehéz kérdéseket, ideje lenne valakinek megválaszolni. Mielőtt magával ránt minket a technikai szingularitás, ahonnan nem lesz visszaút.

Szeretni fogjuk az androidjainkat?

Ha abból indulunk ki, hogy az ember mennyire képes ragaszkodni ( talán szeretni ) az autóját, ami nem más, mint egy halom fém, akkor igen. Ugyan ilyen módon ragaszkodik a telefonjához is az ember, ami szintén szervetlen anyaghalom. ( De miért pont ez a kettő, amihez jobban ragaszkodunk, és nem egy szárítógéphez, vagy porszívóhoz ? ) Pedig ezzel a két tárggyal, még csak legfeljebb egyirányú kommunikáció folyik. Ami kimerül annyiban, hogy időnként ha nem működnek megfelelően, vulgárisan szidjuk, mindkét holmi feltalálóját.

Olyan lesz mint az iPhone -n  Siri ?

A kezdetekben, valószínűleg olyan lesz. De iszonyatos sebességgel fejlődik. Ami az embereknek több száz évbe tellett, azt egy mesterséges intelligenciával felruházott android, pár hét alatt megtanulja. Folyamatosan tanulni fog, mellettünk, tőlünk, és még ki tudja miből ?

A fent említett filmből következtetve rájöttem, hogy az emberi élet fennmaradása érdekében,( sajnos, vagy sem ), de valószínűleg szükség volt a pszichopata emberek/ emberszerűek , érzelmektől mentes, racionális szemléletéhez. A mai vezetők nagyon nagy részét, még mindig pszichopaták teszik ki és nem véletlen. Ha nem ilyenek vezették volna az őstársadalmakat, akkor elképzelhető, hogy az emberi faj, rég kihalt volna. Feltehetőleg ezek az érzelmileg sivár, nagyrészt vakmerő és félelmet nem ismerő pszichopaták, parancsolhatták tovább az őstársadalmakat egy fájdalmas veszteség, vagy összetűz után. És rántották ki, vagy le a realitás talajára az apátiába, rettegésbe stb-ben  elsüllyed tagjait a csoportnak. A pszichopaták ugyan is nem éreznek félelmet, részvétet, sajnálatot, lelkifurdalást és valószínűleg legbelül mind ateista egyben.

A Farkas gyermekei című film, erősen feszegeti a hit és az ateizmus közötti ellentéteket. Az androidok ateisták, amíg az emberek egy része valamilyen hívő. Ez folyamatos ellentéteket szül, ember és gép között. Soha nem a hittel, vagy az ateizmussal van a baj. Hanem ha valamelyik csoport fanatikussá válik és rá akarja kényszeríteni a másik  félre a saját hitét, vagy hitetlenségét. Egyszerűen fogalmazva, meg akarja fosztani a saját szabad akaratától a másik felet.

A filmben valójában nem más, mint az emberiség jövőképe. Ha nem is pontosan ebben a formában, ahogy a forgatókönyv meg van írva,  de a technika fejlődése szempontjából, szinte biztosan.

A kérdés pedig továbbra is adott. Vajon szeretni fogja az ember a mesterséges intelligenciát, ami mérföldekkel okosabb, erősebb, fejlettebb és intelligensebb lesz nála ?

A végkimerülés nem más, mint az infarktus előtti állapot. És egyáltalán nem feltétlen jár fáradság érzéssel. Sőt, olyan  jelei lehetnek, amiből az ember nem is gondolná, hogy ez annak a jele. A test jelzéseire, mindig érdemes figyelni.

Nem éreztem én sem hogy, túl sokat dolgoznék. Elmentem reggel korán és négy órában letudtam az egyik munkámat. Elvégre ez megy már legalább huszonöt éve. A két munkahely között volt pár óra szabadidő, így amikor csak tehettem, mindig ledőltem kicsit szundikálni. Ám de egyszer csak a hideglelés nem hagyott aludni. Hárompercenként futott végig a hideg a hátamon a fejem búbjától a talpamig. Hiába takaróztam be a nyárelőn, két takaróval az amúgy huszonöt fokban. Mivel nem tudtam az okát, bosszankodva vettem tudomásul, hogy nem sikerült pihennem. Berohantam a délutáni állásomba, ami egy hatórás, jó strapás, műszak volt.

Nem biztos hogy érzi az ember hogy teljesen kimerült. A kimerültségnek alig vannak feltűnő jelei. A kimerültség nem ugyan az ,mint az általános fáradság.

A fáradság az, amikor az ember megpucolja az ablakokat és fizikailag elfárad. Fáradt lehet egy megerőltető szellemi munka után is. Fáradt lehet huzamos, erős koncentrálástól.  Ekkor érzi az ember, hogy aludna, pihenne és vágyja a vízszintes helyzetet az ágyában. Ha a fáradság kialvatlansággal párosul, akkor előfordulhat hogy hányingere is van. A hányingerrel párosuló álmosság, pokoli kellemetlen. Másrészről roppant balesetveszélyes állapot. A kimerültség esetén nem érez semmi ilyesmit. Simán csak futkos a hátán a hideglelés hárompercenként és menetrendszerűen, független attól, hány fok van a lakásban és milyen vastag takaró van rajta. És nem feltétlen tud elaludni. Sőt, valójában nem tud elaludni.

Nők esetében különösen veszélyes, hogy akár egyetlen szabadnapján is képes az ember a saját otthonában a házimunkával véresre hajtani saját magát.  Észrevétlenül.

Van amikor megszólalni sem bír az ember, olyan fáradt.

Nekem is volt ilyen jó pár alkalommal és munkatársamat is láttam már ilyen állapotban. Ez egy létező jelenség és valós. Bármennyire furcsa, de az agy lekapcsol egy pontnál és a beszédképesség kárára, alvó üzemmódba teszi magát az agy beszédért felelős területe. Ilyenkor bármit mondanak az embernek, bármi szörnyű dolog történhet körülötte, nem bír megszólalni, mert képtelen rá. Mert annyira elfáradt az agya, vagy a teste. Vagy mindkettő.

A munka fizikai , vagy szellemi jellegének, semmi köze a végkimerüléshez. Az állapot akkor is bekövetkezhet, ha az ember nem végez nehéz fizikai munkát. Elég ha pár napot bármilyen munkával tölt, reggeltől estig egy munkahelyen. Talán az is elég hozzá, ha túl sokat retteg, fél vagy aggódik. Vagy túl nagy nyomás alatt van pár hétig, netán hónapig. És bekövetkezik a végkimerülés állapota, ami azzal jár, hogy a halál szele elkezd körülötte örvényleni, mint a cápa az áldozata körül.

A hideglelés nem láz. A hideglelés az infarktus előtti állapot és a test jelzése.

 Nekem is túl sok már az esemény, ami körbevesz. A munkahely megszűnése, a vizsga előtti nyomás, a világban zajló mindenféle negatív esemény, sok már így egyszerre. Jelenleg az egyetlen kikapcsolódást az jelenti, ha megcsinálom a mestermunkámat. Ami nem más, mint egy megreformált királynői nyakék. Mert hogy a súlyos és nagy uralkodói ékszerekre is ráfért némi reform és modernitás. Nincs kutyám, amit levihetnék sétálni. Nem is lehetne kutyám, ha napokig csak aludni járok haza. Nincs macskám sem, mivel a lakás méretei és a szabadidő teljes hiánya, nem teszi lehetővé hogy legyen. Nem járhatok el jógázni, mert nincs rá időm. Nem kapcsolódhatok ki fodrásznál, vagy kozmetikusnál, egy shopingolás alkalmával, mert nincs rá időm. Nincs kertem, ahova a reggeli kávéval kiülhetnék és elgyönyörködhetnék a nyíló és illatozó rózsák tengerében. Valójában életem sincs. Nem kellenek szép ruhák, mert úgy sincs hova felvenni őket. Nem kellenek szép ékszerek, mert nekem nem az a sors jutott, hogy legyen azokat bárhova felvennem.

Mindenemet eladok, pontosan ezen okoknál fogva. Nem kellenek fölösleges tárgyak.

Mivel szinte egyáltalán és soha nincs szabadidő, szórakozás vagy kikapcsolódás, ennek megfelelően kell az embernek maga köré gyűjteni holmikat. Az én életem pedig soha nem szólt másról, mint a kemény munkáról és a szabadidő teljes hiányáról. Nyilván megbosszulja magát a dolog hamarosan. Talán idő előtt megmurcanok. Tudomásul vettem már ezt a lehetőséget is. Beletörődtem. Ez jutott nekem és nem egy szépséges kis olasz város, kellemes kilátással a tengerre. Egy saját kis üzlettel a lakás alatt. Virágokkal az ablakban.

Már rég nem agyalok olyanokon, hogy mi lett volna ha... Elengedtem ezeket a mondatokat. A reményt, hogy valaha változni fog bármi, úgyszintén elengedtem mára már. És tudomásul vettem, hogy ezt dobta a gép, amit.

Az álmok amik megmaradtak. És a végtelen képzelet. Ahol az élet valami egészen másról szól, mint most. Amiben az életet élem. Megélem. És élvezem minden percét.

De nem mindenki születhet meg Rothschild lányaként. És ebbe bele kell törődni, mert nincs értelme árral szemben úszni. A körülményeket pedig hozzá kell alakítani ahhoz, amilyen életet élünk. Mert minek kellene tűsarkú körömcipellő, ha úgy is csak az egyik munkából rohanunk a másikba. Közbeiktatva egy bevásárlást, vagy egyéb ügyintézést.

A kimerültség jeleire viszont érdemes figyelni . És érdemes visszavenni kicsit. Továbbá azt is jó tudni, hogy a vitaminok vagy nyugtatók, semmit nem érnek ebben az esetben. Az egyetlen ami használ, ha olyannal töltjük az időnket, ami számunkra kellemes. És bármennyire idegesítő fejben az a minimum ezer dolog, amit meg kellene csinálni tegnapra, megpróbálunk nem engedni a csábításnak semmiképpen.

Mert szükséges és muszáj időnként pihenni. Ami nem feltétlen az alvást jelenti. Lehet hogy kell egy nap, amikor az ember az egyik sarokból, átül a másikba. És nem csinál a világon semmit.