Amíg nem jártam ebbe a művészeti iskolába, addig laikusként mindig azt hittem, hogy a művészet egyet jelent a teljes szabadsággal. Úgy vélem, egy ilyen típusú iskola dolga az lenne, hogy az érdeklődők előtt kitárja a művészet teljes és hatalmas kapuját. A végtelen lehetőségek tárházával megismertessen. Bemutassa más művészek munkáit és technikáit. Bemutassa a világ összes művészeti lehetőségét, ami  a későbbiekben a tanulókra valamilyen módon hatni fog. Azt gondolom, irányokat kellene mutatni a művészeti iskolának. Ezer és ezer irányt és lehetőséget és rábízni a tanulóra a döntés, a szabad döntést, hogy mely irány áll a legközelebb a szívéhez. És akkor majd elindul abba az irányba, ha megkapja hozzá a kellő bátorítást, támogatást.

Magyarország egy határvonal a keleti és nyugati művészet között.

Keletre tekintve azt látjuk, hogy roppant szigorúak mind a festészet, mind más művészeti téren. Merev szabályok uralkodnak. Elég csak az orosz balettre gondolnunk, amennyiben művészetnek tekintjük a balettet. Ugyan ez a szigorúság vonatkozik a művészet összes területére keleten.

Nyugati irányban a helyzet egészen más. Nyugaton a véletlen szív alakúra megsütött rántotta is lehet művészet. Kicsit mint ha a ló másik oldala lenne a nyugati művészet, mert ők már azt is ékszernek és művészinek tekintik, ha egy biciklit a nyakába akaszt valaki. Magyarország e két véglet közepén helyezkedik el. Erősen hatnak a kötött szabályrendszerek, mint ahogy  a begyöpösödött szocilista múlt. A régi szocialista  iparművészek ízlésvilága szintén nagy nyomás a magyarországi oktatási rendszeren. Na és nem utolsó sorban a tanerők saját ízlésvilága, ami vagy megegyezik a tanulóéval, vagy nem egyezik meg. És ha az utóbbi eset áll fent, akkor az illető pont úgy érezheti magát, mint Gustave Courbet az Akadémiával, ahonnan a képeit rendszerint kidobták, mert vállalhatatlannak tartották azokat, abban a korban. Az érzés pedig meglehetősen lelombozó.

Ezért ameddig az ember bármilyen iskolába jár, nem érdemes semmilyen újítást, ötletet előadni, lévén ha az eltér a jól megszokottól, biztosan le fogják húzni a tanárok.

Az igazi művészi szabadság csak akkor teljesedhet ki majd igazán, ha az emberre nem helyezkedik semmiféle nyomás. Sem követelmény. Csak elkezd alkotni saját kedvére és az vagy tetszik a kor embereinek, vagy nem. Ha hagyja hogy a fantáziája szabadon szárnyaljon, és képes megvalósítani valami olyat, amit még addig soha senki. Ami eltér, ami szokatlan és ami kizökkenti a szemlélődőt. Még is szép. De semmiképp nem arról kell szóljon az alkotás, hogy megfeleljen az alkotó bárkinek is.

Magyarországon művész csak az lehet, akinek van diplomája.

Ezt a szomorú tényt egy tanár közölte velem. Nem mint ha hatalmas művészi babérokra akarnék törni, és már nem emlékszem, hogy merült fel ez a végtelenül szomorú tényállás. Ez a diplomamánia, ami ebben az országban van, már nem túl egészséges. Még azt is befolyásolja, kiből lehet művész. A tehetség pedig a jelek szerint mit sem számít. Kevés bizalomra ad okot a nyugati művészvilág, ahol viszont egészen más a felfogás. Volt alkalmam hosszan beszélni olyannal, aki egy Holland művészeti oktatáson vett részt, és ott is diplomázott. Összehasonlítva a magyarral, ég és a föld a két oktatási rendszer. Az most más, hogy az ismerős nem lett túlzottan jó festő, sem híres. Bár én csak egy képét láttam, aminek a témája nem lett volna rossz ( Mormon Biblia) , de a kivitelezése elég érdekesre sikerült. Ennek ellenére nyert vele egy aprócska díjat, valahol a világ még nyugatabbra lévő részében. Amiből a villanyszámláját épp hogy ki tudta fizetni.

Ez tehát a magyar művészet. Ezért látunk nagyjából egyforma tárgyakat az alkotóktól a galériákban. Mert nagyrészt azt a stílust viszik tovább életük során, amit az iskolában rájuk erőszakoltak a vaskalapos és merev követelményekkel.

Még szerencse, hogy mindig vannak  renitens kivételek, őrült művészek, a bolygó minden részén. Különben meglehetősen unalmas lenne a kiállítások egy kaptafára készült anyaga.