Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Minden napi idegbaj

Idegbaj.blog.hu

Fóka vizsgázik

2019. november 11. - Diorella Queen

 

Csak Rómát ne!- könyörgött némán már napok óta az égiekhez. De mivel nem áldozott bárányt az Istenek oltárán, ezért fentről pont letojták Fókát az égiek. 

A vizsga napja.

Fóka remegő kezekkel húzott ki egy apró cetlit a kupac alól. Amikor meglátta rajta, hogy Róma, szeretett volna azonnal kiugrani az ablakon, és egyenesen a betonba csapódni. 

Nos, kedves Fóka! -dörzsölte össze kezeit, kicsit gonoszan a művészettöri tanár. Szája sarkában a mosoly,aminek az üzenete nagyvonalakban annyi, hogy ezt megszívtad bazzeg! Szart sem fogsz tudni mondani Rómáról, nem hogy felismerni bármit is a képekről. 

Fóka éppen arra gondolt, hogy még Budapest fontosabb műemlékeit sem ismeri, nem hogy Rómáét. Sosem volt Rómában, valahogy kimaradt az életéből, mint ahogy sok minden más. Összeszedte minden bátorságát, ami sosem volt még azt is, majd belecsapott a lecsóba. - Őszintén szeretné tudni kedves tanár Úr , mi a helyzet Rómával ?! - a tanár szeme oválisra kerekedett a kérdéstől. De aztán hamar összeszedte magát és helyrebillent. - Hát ezért vagyunk itt kedves Oroszlány Fóka, hogy megtudjuk, magánál mi a helyzet Rómával kapcsolatban? 

A helyzet az, hogy az egész város egy rakás romhalmaz. - kezdett bele Fóka a mondandójába. Olyanok ezek mint a cigányok. Minden úgy jó nekik ahogy van. Bazi nagy kőtenger az egész város. Kövek mindenütt. A turisták azokon üldögélve bámulják a hatalmas romokat és az jár a fejükben, vajh meddig bírja még az oly híres római beton? Vajon mikor omlik le a diadalív, agyonütve egy rakás bámészkodó turistát ? A rómaiak szarnak újraépíteni bármit is. Rákenik arra, hogy nincs pénz, nyilván elviszi a pénzt a bevándorló ezrek etetése. A műemlékekre pedig már nem marad egy fillér sem. Ezért amit lehetett, megtettek értük. Kivilágították őket, hogy jól tudjanak mellettük szelfizni azok, akik kíváncsiak Rómára és a közepén lévő kőbányára. Vannak tehát épületek, amik nem szorulnak felújításra, mert egészen jól tartják magukat. Ilyen a Pantheon és Traianus oszlopa. Utóbbira még a festéket is sajnálták, nem festették újra a domborműveket rajta, pedig sokkal látványosabb lehetne. De akkor  túlságosan kilógna az őt körbevevő fehér, szürke kőtengerből. Nem divat manapság a túl színes, amióta megírták a Szürke ötven árnyalatát. A Pantheon gömböc kupoláját pedig jól összetartja a gravitáció és a híres római beton. Nem szorul felújításra, sem védelemre. A bazilikákkal már tényleg nem lehet mit kezdeni. Nagyvonalakban pár oszlopsor jelzi a hült helyüket. Aztán ott van az a kimondhatatlan nevű izé, a diot...diotle-ti-a-nus therma. Tuti szarul írtam fel, a goggle nem dobott ki rá semmit, csak egy ócska képet valami fürdőről. Ezért gyanítom hogy valami romfürdő lehet. Érdekes ez. Budapesten a romkocsmák a menők, Rómában meg a romfürdők. Harmincvalahány épületet vettünk drónnal Róma felett járva, és fentről betájolva, mi merre lehet. Drága tanár Úr! Maga szerint én madár vagyok?!?!  Szárnyaim vannak és térképmemóriám, hogy tudjam hogy a Colosseumtól nyugatra, melyik diadalív van? Ugye nem lát rajtam szárnyakat ? 

...???

Oké! Maga kérdezett Rómáról, én nem akartam Rómát, tényleg nem akartam. Túl zavaros volt nekem, túl köves, túl romos. Én csak egyet szeretnék kérdezni. Miért pont Róma? A Földközi -tenger térségében még van jópár hatalmas ókori város. Egyiket sem vettük ilyen részletesen mint Rómát. 

Miért?

Leültem és köszönöm az egyest, mert az is több,mint a nulla. 

 

A bolygók együttállása

Végre! Végre minden együtt áll ahhoz, hogy elkezdjem ( felégetni/robbantani gyk csak vicc)  a lakást, a forrasztó felszrelésemmel. Nem kevés időbe, pénzbe és energiába tellett összeszedni a hozzávaló töménytelen kisebb,nagyobb cuccot. Aztán a forrasztóval majdnem úgy jártam,mint anno Sanyikával. Mert miután Kukutyimbivalybasznádon megtöltettem a 3,5 kg-os kis gázpalackomat, leellenőriztem borotvahabbal, az esetleges szivárgásokat, gyújtáskor a láng csóvája kb olyan volt,mint a lekonyult fasz. Namármost Orca ( a forrasztópisztolyom) az Brazil, vagy Portugál ( ez nem derült ki azóta sem pontosan) , magyar nyelvű leírás pedig nuku hozzá. A Google fordítóba mire bepötyögtem a 10 pontos utasításból ötöt, addigra pont megőszültem félig. Erre kiderül, hogy van rajta angolul is valami szöveg. Mázlim volt ,hogy sm pont itt volt és annyit azért megért ebből a böszme angolból, hogy csak minden harmadik szóra kellett rákeresni a szótárban. Így derült ki az az apró tény, hogy a pisztolyomnak azért nincsen gyönyörűséges nyílegyenes szúrólángja, mert nem megy mellette a levegő. Mázlista vagyok, mert sikerült meglelnem a levegő útját, amit egy apró szelep takart el a fürkésző szemek elől. Most pedig itt van összerakva, teljes harci díszben várja, hogy izzítsam vele az apró fémeket. Hogy olvasszam vele össze a darabokat,hogy mindent összeforrasszak, amit csak össze lehet forrasztani. :P Imádom, ahogy vörösen izzik a fém a léng alatt. Imádom, ahogy 1200 fokot tarthatok a kezemben. Csodálatos a látvány, ahogy a forrasz anyag, elfolyik a fémen és eggyé válik tőle a két darab. Ennél szebb látvány már csak az öntés lehet. Látni,ahogy folyika vas, vagy az arany.  Az arany, ami csillagok születésekor és halálakor keletkezik, valahol nagyon messze az univerzumban. És talán évmilliókat utazott ,mire ide ért bolygónkra. Ettől olyan értékes valójában, és nem a világpiaci árától. 

Van két fémmeteoritom.  Gyönyörű féltenyérnyi félgömb formájú mindkettő. Találtam őket egy halom nagyobb kavics  és kőzet társaságában, itt a fővárosban.  Viszont a benne lévő  ( feltehetőleg) vas, alapja a damaszkuszi acélnak is. Persze az én kis ezerkétszáz fokom túl kevés a kőzetből való kinyeréshez.  De majd egyszer talán lesz alkalmam hozzá. 

Addig is élvezem a réz izzását, a fémdarabok egybeolvadását, ami tök sötétbe, valami elképesztően szép látvány. 

És csak remélni merem, hogy nem vagyok annyira béna ,mint az a csaj, aki felgyújtotta a saját haját a tanműhelybe. 

 

Hol az út az igazi szabadságba?

Végleges szakítás a civilizációval és irány az alaszkai vadon? Adjunk el mindenünk és égessük el az utolsó dollárjainkat is, mint a filmben a fiú? ( Út a vadonba) Mondjunk le mindenről, amit a civilizácó aranytálcán kínál nekünk ? Nem lesz többé telefonszámla, nincs több villanyszámla, gázszámla! Valójában éhen nem halnánk. A kukák tartalma még mindig rengeteg fogyasztható élelmet kínálna. Itt ,ebben a csóró országban is. És bár az itteni hajléktalanoknak nem osztanak napi egy tál meleg ételt, mint a nyugati országokban ( csak nagy ritkán a Balhán a krisnások) , azért megoldják hogy ne haljanak éhen. Bemennek a plázákba és amit találnak az elhagyott tálcákon, azt gyorsban megeszik. Persze előbb utóbb kidobják őket a biztonsági őrök, de addigra már feltehetőleg jóllaktak. Legalább is szeretném ezt hinni. Ez az élet lenne tehát az igazi szabadság? Az ő életvitelük? A csavargóké  a hippiké? Ez csak akkor derülne ki, ha a nekik kínált köteg bankót visszautasítanák. Valami olyan szöveggel hogy :-  Bocskösz haver, de nekem nem kell ez a méreg ! Nincs rá szükségem, én tökéletesen boldog vagyok attól, hogy  a csillagszálló valódi mennyeztét látom, minden éjjel. Akkor elhinném, hogy az ő civilizáció nélküli életvitelüket ők maguk választották és abban boldogok. 

Vannak emberek, akiket valóban nem érdekel a pénz. Budha is hártahagyta az egész királyságát, családját és minden gazdagságát. Elment megkeresni a nagy igazságot. Amit aztán végül meg is talált, bár ennél a résznél valamiért baromi homályosan fogalmaznak a róla szóló történetek. Mármint nem derül ki egyértelműen, mire jött rá Budha, hosszú és keserves vándorlása és a negyven napos üldögélés közben a fa alatt. Lehetséges, hogy ezt a nagy igazságot mindenkinek saját magának kell meglelnie, az útja során. 

Aztán van a többség, akit nagyon is érdekel a pénz és a minél több pénz. Ők azok, akik szó szerint elrohannak a  világ minden szépsége mellett és semmi, de semmi nem terelheti el a figyelmüket. Ha ránéznek egy árttatlan kölyökmacskára, nem mozdul meg a lelkükben semmi. Nem éreznek semmit, sem örömöt, sem boldogságnak csíráját. Nem veszik észre az égen kúszó bárányfelhők habkönnyű szépségét. Nem látják egy csodálatos virág gyönyörűségét. És alapból alig érzékelnek valamit a környező világból. Igazi örömet és boldogságot pedig csak az ad nekik, ha a bankszámlájukon rendszeresen landol egy jókora összeg. Olyanok ők mint a bányalovak, azzal a különbséggel, hogy utóbbiak nem önként választották a bányalóság igáját.

Művészek. Festők, írók, zenészek. De vajon mennyire szabadok ők valójában? Mennyire írhatna egy orosz író, a jelenlegi poltikia eseményekről a saját országába? És Kínában vajon mennyire festhetné meg egy remek festő a véleményét az elnyomásról,vagy bármiről, ami nem tetszik neki? Mennyire énekelhetne bármelyik mai ismert előadóművészünk arról, hogy hányingere van a már a seggnyalásból? De muszáj , mert a családot el kell tartani.

És mi volt a helyzet az ókori Egyiptomban? Ahol méretarányosan, pontosan kellett a fáraók szobrát kifaragni a hatalmas kőtömbökből? Ahol meg volt adva milyen magas kell legyen, milyen hosszú kell legyen a lába a törzse a karja. Ugye nem beszélhetünk a szabadság apró csírájáról sem? De nem is kell annyira visszamennünk az időben. Itt van mindjárt Munkácsy eltitkolt képe, Zsidó vérgyilkosság címmel. Azért az úgy odabasz. És még mennyi és mennyi olyan mű lehet szerte a világban, ahol a festők, az alkotók valahova a háttérbe, vagy maga a kép alá rejtették, esetleg az apró részletekbe a mondandójukat. Mint ahogy a költők, írók a sorok mögé  bújtatták a valódi mondandóját az alkotásaiknak. Művészi szabadság? Ugyan kérem! Hol van itt bármilyen szabadság ? 

Az underground alkotóknál a szabadság kulcsa. Ami a művészi kibontakozást illeti. 

A többiek estében pedig vagy a bankszámlák dagasztásában, vagy a hippiségben. Vagy a természet apró szépségeiben. Netán egy hobbitlakban, ami nem csatlakozik egyetlen közműszolgáltatóra sem.

És vannak a nagyon nagyon szerencsések. Akiknek még fizetnek is azért, hogy szabadjára engedjék a fantáziájukat, már tíz évesen. 

Szigorúság és játékosság

Korlátok, falak, skatulyák, kordonok, kerítés, határok, szigorú szabályok, rendeletek, kivégzések . A felsoroltak közös jellemzője, hogy az egyént lekorlátozzák valamiképpen, visszatartsák valamitől, valamitől, ami valakiknek valahol nem tetszik. A felsorlotak mindegyike egy acél lánc lakattal az egyénen, rabszolgaként pórázon tartva a tömegeket, az egyéneket. Ezzel nem is lenne túl nagy baj, hiszen társadalmi elvárás, hogy ne lépjünk a szomszéd gyepére ,amennyiben nem lennének a felsoroltak között olyanok is, amik az egyén kiteljesedésére hatnak anélkül, hogy azzal bárkinek kárt ,vagy egyéb, súlyosabb dolgot okoznának. A fentiek nagy része viszont, az én nagy bosszúságomra ,kihat a művészetre is, amiről aztán végképp nem mondható el, hogy tömegeknek okozna szenvedést. A kiállításokat ,képeket ,tárlatokat nem kötelező megnézni senkinek. Még a falra fújt Banksy műveket sem kell néznie senkinek, elég ha elfordítja a fejét és inkább nézi a sarkon lévő, drogtól és piától összecsuklott hajléktalant. 

A fentiekből bizonyára kiderült némelyeknek, hogy én szeretem az alkotásaimmal ledöntögetni ezeket a szigorú falakat. Ezért aztán kicsit csalódást okozott a tény, hogy festőnek nem elég megszületnie valakinek, tarsolyában egy mázsa tehetséggel. Meg kell tanulnia egy rakás szigorú szabályt is ahhoz, hogy a valóságot tudja a vászonra felpamacsolni a későbbiekben. Legújabb perverziómmá lett, hogy amikor végzek a szigorú kompozíció lerajzolásával, akkor az üresen maradt hátteret ,előszeretettel "kitapétázom" valami egészen más, játékossággal. Ezek lehetnek spirálok, hullámok, görbe vonalak, de akár zsidócsillagocskák is. Ezzel aztán kivertem a tanárnál a biztosítékot egy kicsit, mert hogy úgy néz ki a kép, mint ha oda adtam volna egy ovisnak befejezésre. 

Nem állítom, hogy nem volt vicces, hogy miután vért izzadva megrajzoltam egy halál szigorú formákból összeállított kompozíciót, ( ráadásul állítólag tök jól) , az üresen maradt hátteret végig kitöltöttem hatalmas meggörbült vonalakkal, jó sűrűn. Ettől az egész kompozíció, szigorú téma, megbomlott. Az egység, a harmónia a nyugalom ( amire a görögök úgy törekedtek) a semmibe veszett. De ha úgy hagyom a képet ,ahogy volt és nem töltöm meg a hátteret némi játékossággal, akkor az egy idea lett volna és nem a valóság. Egy idealizált világ maradt volna és semmi köze nem lett volna valójában az igazsághoz. A világunk, és a benne lévő tökéletes nyugalomban elhelyezkedő különböző testek, hamis képet festettek volna erről a korszakról. A jövő művészettörténészei pedig azt hinnék, hogy ez a mostani korszak, egy ideális világ volt. A káosz ( a háttér) , meggörbült tér a teljes nyugalomban egymáson üldögélő tárgyak mögött, maga a véres valóság. Hova tovább a háttér az egyetlen olyan pont, amire nem kérnek szabályt az órán. Ezért sokkal izgalmasabb rész a háttértapéta milyensége, a központi elemnél. És a botrányt még simán képes lennék fokozni, ha felrajzolnám az égboltot a különböző csillagjegyekkel a háttérbe. Olyan  ez, mint amikor Manhattanban sétálva egyszer csak azt látná az ember, hogy a tökéletesen szigorú és formájú épületek mögül/ alól, elkezdnének kimászni a hajléktalanok rongyokban.  Meg zombik, akikről félig lerohadt a hús. Zörgő csontvázak ugrálnának ki az ablakokból, miközben az ég , az épületek, a parkok tökéletesek. Ideálisak, egy kicsit sem ideális világban. És ha valaki mindezt pont látná, akkor nyilván ledöbbenne. Ledöbenne, hogy a valóság ( ami nem ideális) hogy teszi tönkre az idealizált képet az orra előtt. 

A művészet lényege pedig nem más, mint az érzelmek előrobbantása a szemlélődőből. :) 

A gazdagok élete

Most úgy alakult, hogy egy rövidke ideig megtapasztalhatom én is  a gazdag unatkozó nők életét. Nevezhetjük röpke ideig tartó nyugdíjkostolónak, vagy bármi másnak. A lényeg az, hogy jelenleg nincs munkahelyem. Várok és kivárok,mert nincs kedvem ismeretlen és bizonytalan , feltehetőleg szar munkahelyekre elmenni dolgozni. Várok tehát, méghozzá arra várok, hogy az exfőnökeim valamelyike szóljon, hogy mehetek dolgozni. Szerencsémre az utolsó 2 főnököm kivétel nélkül egy ritka jó és rendes ember volt. A fél kezemen meg tudnám számolni , hogy eddigi életem során hány ilyen főnököm volt. Nagyon kevés. Szóval az utolsó két főnököm jól tudja rólam azt, hogy maximálisan odateszem magam és megbízható vagyok mint munkaerő. Ráadásul mindenkivel kedves, nincs zűrös magánélet, és úgy alapból elég normális szoktam lenni mindenkivel. Az utolsó előtti munkahelyről egy idióta és irígy ismerősöm rángatott ki nagy elánnal, hogy azonnal kell ember és holnap már kezdhetek. Meg hogy mennyire jól fizet, milyen klassz az állás, a környezet miegymás. Ez tényleg így is volt, csak a csaj, aki szólt nekem, egy alapból irígy nő volt. Mindenre irigy volt. Hogy én iskolába járok, hogy a gyerekem egyetemre jár. Egész nap tolta a fülembe a szart, hiába próbáltam másfelé terelni a témát békésen. Csak belém és belém állt. Ez addig fajult, hogy már nyugatóval mentem dolgozni, és az is kevés volt. Állandóan éreztem hogy a szívem össze -vissza zakatol, a pulzusom pedig alapból 100 volt rendszeresen. Aztán egyik nap elpattant bennem is valami. Az a bizonyos húr, ami a nyomás alatt lévő, amúgy békés emberekben el szokott pattanni, ha állandóan az arcukba hazudnak, ha erőszakkal akarják irányítani őket, ha szart kavarnak a hátuk mögött. És akkor hirtelen vezérelve felmodntam a fasza munkahelyemen. A főnök pedig beugrasztott egy ismerősét, akinek szintén csak a délelőttös műszak volt jó . És már nem akart segget csinálni a szájából, hiába próbáltam visszacsinálni a történteket.  Délelőttös állások viszont nincsenek, megszüntek, nem divat délelőtt dolgozni vagy tudja a fene, de nincsenek dlelőttös munkahelyek.  Ha lenne is, akkor minimum másfél óra utazással a város peremén valahol, vagy a szállodaipar, ami az én koromban már lehetetlen, mert nem tudok 17 szobát megcsinálni 7-15 óráig. Pár évvel ezelőtt próbáltam, de csak úgy ment, hogy 7- től 19 óráig voltam a munkahelyen. És még úgy is segítenie kellett egy fiatalabb munkatársnak, különben éjfélig lettem volna valószínúleg. Pedig világ életemben hiperaktív voltam, nem véletlen magas a pulzusom. Szóval nincsenek délelőtti munkahelyek , olyanok pedig főleg, ahol minden hétvége szabad lenne. Pedig nem vagyok válogatós, nézek minden féle állást. A konyhástól kezdve a portásig bezárólag, a közalkalmazotti munkahelyektől kezdve a versenyszféráig mindent. Egy kikötésem van mindössze. Hétfőtől péntekig tartson a munka és max du 15 óráig. És teljes munkaidős állás legyen, a minimum bérigény pedig a nettó 180 ezer. De ilyen állás nincs jelenleg, azaz én nem leltem rá sehol. Még az összeszerlőüzemeket is néztem. A minap ugyan mint ha lett volna egy tűzzománcolás valahol a pesti oldal gyárnegyedében, ahol medálokat készítettek. Meg is akadt rajta a szemem, mert hogy ez amúgy ötvös tananyag. De asszem nem volt egy rohadt telefonszám sem, csak küldjek önéletrajzot azt majd lesz valami. Na már most elvből nem fogok a fél világnak önéletrajzot küldözgetni, mivel az esetek 99 %-ban el sem olvassák, ráadásul túl sok személyes adat van egy ilyen önéletrajzon. Tudom, kissé földhözragadt vagyok, de nem fogom a képemet minden adatommal szanaszét küldeni a bolygón. 

Ígéretet kaptam, hogy lesz munka, lesz új terület, ahogy lesz délelőttbe felvétel, azonnal szólnak. Közben pedig élem az időmilliomosok uncsi életét, azzal a különbséggel, hogy már megint viszket a seggem és agyalok rajta, hogy beíratkozom az ékszerbecsüsi 4 hónapos tanfolyásra, ami hamarosan indul ( pár nap). Rádásul pont úgy, hogy ha közben lesz egy délelőttös munkám, akkor sem lesz akadály. Kedvezményt kapnék, ha regisztrált munkanélküli lennék valamelyik központban, és ha valami tesztlapon jól szerepelek, akkor kapok még további kedvezményt az amúgy nem kevés képzési költségből. Ezen most kattogok kicsit. Bárki, aki le mer beszélni róla, 1 számú közellenséggé válik !

Addig pedig élem az időmilliomosok unalmas kis életét. Azzal az apró különbséggel, hogy nekem még így sincs egy kurva percem sem unatkozni. Mert mindig valahova menni kell. Most megjetem az összes orvosi vizsgálatot, már voltam cardiológusnál az elcseszett szívbillentyűmmel és mennem kell terheléses EKG-ra is. És ha már így ráérek, felújítgatok ezt azt. Pl antik cuccaim , kitakarítottam az egész lakést, ( fel sem tűnt míg dolgoztam, hogy melyen kosz van), szelfizgetek, mindig matatok valamit és aktívan érdeklődöm a világ dolgai iránt.

És nem mellesleg van időm posztokat írkálni. 

Csak egyetlen apróság keseríti meg az életemet. Hogy a pénz az gyorsabban megy, mint ahogy jön.  Na ezt az egészségtelen folyamatot kellene valahogy megfordítani. Méghozzá úgy, hogy közgazdaságilag se hagyjak ki egyetlen fontosabb tényezőt sem,mint pl a mennyivel gazdaságosabb itthon főzni,mint gyorskajákat enni. És az ebből edódó pillangóhatás, mint hosszabb ideig tartó egészség, az forintba kifejezve és átkonvergálva, hogy alakítja a pénzügyi márleget. 

Nem könnyű tehát, de ha már így alakult, annak bizonyára oka van. Az égieknek valami más terveik vannak velem. Még az is lehet, megunták a folyamatos szivatásom, még az is lehet, elég erős lettem mára, hogy szintet lépjek mind a társadalomban, mint emberi értelemben. A másik végletre, mint hogy elfogy a tartalék, gondolni sem szeretnék. Ez a variáció nem következhet be semmiképpen!

Jön az éj, és tele van iszonyattal!

Olvasom a hírekben, ( bár ne tenném, mert akkor nem kellene bétablokkolót szednem a magas pulzusomra és antidepibogót, hogy ne ugorjak a villamos alá ) hogy már megint jön a válság. Néha sajnálom egy kicsit, hogy nem vagyok újságíró. A rémisztgetés terén kiemelkedő teljesítményt nyújtanék. Olyan hangazos címeket adnék a cikkeknek, mint hogy  pl:- Jön a Rohadalom, fusson ki merre lát! Jön a válság és tele van iszonyattal! Mindenki költse el az összes tartalék pénzét, mert holnap után már nem ér semmit!  Bizony isten profi lennék abban, hogy halálra rémisszem a teljes lakosságot és senkit nem érne váratlanul ez a kórság, ami olyan visszatérő mint egy üstökös, meg a világvége, vagy a pestis.  Elbújni úgy sem lehet előle, tehát adja át magát mindenki a gondolatnak, a taratalékai hamarosan elpárolognak ( már ha voltak) az aranyak hamarosan mennek a zacikba. ( már ha vannak). Nem véletlen mondom a macskának ,hogy ha már egyszer tanul, akkor valahogy bringázzon pénzügyi területre mindenképpen. Mert hiába fog annyit keresni, mint egy zépetál, ha nem tudja a bazi nagy pénzét biztonságban, mert nem ért a pénzügyekhez. Inkább keressen annyit,mint egy bankvezér, de ha jól forgatja a szerény kis jövedelmét, akkor jobban fog járni, mint egy zépetál, akinek csak folyamatosan romlik a sok gyűjtögetett euroja és lövése sincsen, hogy állítsa meg a rohadalmat, ami jelenleg éppen közelít felé. És felfalja, bekebelezi kishazánkat, minden egyes polgárával együtt. A kevés kis húsunkat fogja lerágni rólunk, és még a gyatyánk is rámegy.  A végén ott maradunk, se munka, se pasi/férj, se fedél a fejünk felett és még az utolsó vacsora is odalett. De még a kutyát is be kellett adni az otthonba, a nagypapival együtt, mert nem lesz mit enniük.-  Bocsy, ha kicsit elragadt az írói fantáziám, és néhány olvasó esetleg beszart az olvasottaktól. Imádok túlzásokba esni, nem tehetek róla. 

Az egyszerű embereket azért ez a válság dolog, annyira úgy sem fogja földhöz baszni. És hogy miért nem? Hát mert minden kurva nap válság van nekik, úgy pár évtizede, amióta az eszüket tudják. Én is ebben nőttem fel, hogy anyámék, ( akik mindketten becsületesen dolgozó emberek voltak) hónap közepétől már fillérbaszóskodtak és csak azt hallottam szegény anyám szájából, hogy minden nap elrebegte azt az átkozott mondatot, miszerint nincs pénz. Fillérekből éltek, éltünk és mi ( a többség , a becsületes bérből és fizetésből élők) folytatjuk szüleink ősi hagyományát. Hiszen amióta az eszemet tudom, velem is ugyan ez a helyzet ( rövidebb, kérészéletű megszakításokkal) . Viszon én már legalább edzett vagyok ezen a válság téren. Az életem majd minden napja, perce egy -egy kurva válság. Amiben már tönkrement mostanra a szívem és billentyűm meggörbült bele. Az állandóan túlketyegő pulzusomra pedig gyógyszert kell szednem, és még ez is kevés. Mert az állandó és folymatos talajba csapódások, küzdelmek az életbenmaradásért és töménytelen hazugság, arcba csapódó szar és lehúzós , okédék, kihasználó, elviselhetetlen munkahelyek mellett, szednem kell az antidepi bogyóimat, hogy legyen erőm a további küzdelemhez, és el tudjam viselni ennek a nyomorult országnak a szarjait. Az embertársaim trógerságait, akik nyilván bűnbocsánatot fognak majd nyerni Isten színe előtt majd egyszer, hogy talán kényszerből voltak trógerek és gennyesek, vagy mert tudatlanok , vagy mert irigyek. Nehezen leküzdhető dolgok ezek, ezért én megbocsátok midnegyiknek, aki velem valaha is kibaszott. Fakereszt , spongya és ámen! Viszont a lehúzós, kapzsi munkahelyeknek sosem bocsátok meg! El fogom érni, hogy bevegyék a Btk-ba, hogy börtön járjon annak a munkaadónak, amelyik nem fizeti ki a beosztottját. Mert életeket veszélyeztet mindegyik, aki ilyet tesz. ( szerencsére egyre kevesebben)

A válság pedig, aminek az érkezését már vagy egy éve zengi a magyar kormány is és mára már a csapból is ez folyik, - szóval a válság pedig jön, rombol és majd tovább áll. Engem mint egyszerű polgárt, nem fog mélyen  megérinteni. Mostanra már szarrá képeztem magam minden téren, olyannyira, hogy MI-vel is felveszem a harcot simán, valamilyen téren ( kreativitás, ötletelés stb) téren legalább is mindenképp. És abban is, hogy vele ellentétben én képes vagyok és leszek a problémák egészen más megközelítésére is. Amire MI viszont nem lesz képes, mert őt beprogramozzák a nagy könyv szerint, amit kőbe vésett az egyetemi tananyag. És amitől az elrugaszkodáshoz, különös és ritka látásmód szükséges. 

A válság tehát nem nekünk szól kedveskéim, hanem azoknak, akik tele vannak pénzzel, ám de semmi pénzügyi ismeretük  nincsen. A válság őket fogja megtépázni a legjobban, ők fognak veszteni a legtöbbet és nem én, nem ti. Én max az éhbéremet vesztem el, amit minden hónapban kifizet valamelyik munkaadó. Az összeg pedig nem milliós tétel, mint ahogy a legtöbbünknek valószínűleg nem az. És vagyok annyira rugalmas, kreatív, karakán és ügyes, erős, hogy  leszek bármi, ami ahhoz kell, hogy túléljem ezt is. Túlélem. 

Hiszen a midnennapok gyötrelmei sem különbek. Minden nap egy súlyos válság valamilyen módon sokunk számára. Minden nap egy probléma és majd minden nap adódik valami szar, ami nehezen leküzdhető akadály. De Mi, Te és Te és Én, csak menetelünk tovább redületlenül. Mert már hozzászoktunk ahhoz, hogy az életünk majd minden napja egy változás. Az élet pedig számunkra egy bazi nagy kihívás minden téren és folyamatos válság. 

Csak a puhányok rokkannak meg abban, ha elvesztenek pár milliót és beleölik magukat a Temzébe, vagy a Dunába. Csak a puhányok halnak meg attól, ha a kényelmes állásukból fel kell állniuk és elmenni egyszerű melósnak. Csak a puhányok hullanak el a godolattól, hogy változtatni kell valamit a jól megszokott, kényelmes kis  életükön. 

Mert edzetlen puhányok velünk ellentétben, akik viszont sokkal többen vagyunk az élet véres, bűzös mocsrában edzettek, akik az életük midnen kurva napján megküzdenek, magával az Iszonyattal. Amit nem az éjj és nem is a válság hoz el számunkra, hanem ebbe születtünk bele. 

 

 

Miért nem lennék jó újságíró?

A híreket minden áldott nap, gyakorlatilag folyamatosan olvasom. Azaz, naponta többször is rámegyek a  hírkeresőre, ahol összesítve vannak a fontos és kevésbé fontos hírek. A hírek általában szárazak, egy kaptafára készültek,unalmas a szöveghasználatuk, külföldi újságíróktól átfordított, információk özönei. Dömping. Nem hiszem, hogy tudnék megrendelésre írni bármiről is, ami mondjuk nem érdekel. Pedig engem elég sok téma érdekel, sok és fontos dololról kellene írni. De egy posztot megírni nem lehet úgy, hogy menet közben rádiktálom a telefonomra a szöveget, zötyögve a villamoson egy munkahelyre. Vagy hazafelé jövet a tömegben. Márpedig ha jön az ihlet, és nincs gép a közelben és nem vagyok egyedül, akkor lőttek a posztnak. El lehet képzelni kevés fantáziával azt a szitut, ahogy a villamoson a tömegben elkezdeném rádiktálni a telefonra, akár csak a szavakat. Válaszások, Karácsony, éljen a..!, megbomlott gordiuszi somó, levágott kutyafej stb stb. Azt hiszem ez nem igényel több magyarázatot.

Úgy is elég nehéz írkálni bármirő, ha írás közben valaki a hátam mögött lesekszik, hogy miről írok. Vagy pl a gyerekemnek éppen akkor van valami fontos közlendője, amikor a téma közepén járok. És akkor tépjem le a fejemről a fejhallgatót és foglalkozzak valami egészen mással. Így nem lehet írni, nekem legalább is nem megy az, hogy a téma felénél felállok a géptől és elmegyek vacsorát főzni. Leugrom a  boltba vagy épp nekiállok valamit keresni a lakásban valakinek. Ezért nem megy a könyvírás sem. Mert meg kell szakítani és a megszakított folyamatot, ritmust, életérzést, fonalat ,akármit nehéz újra felvenni. Vagy mire folytatnám, már nem látom aktuálisnak, érdekesnek, izgalmasnak. Ezért offolom.

Ha kizökkentenek a poszt írása közben bármivel, akkor abból már többnyire nem lesz poszt. Egy poszt megírása kb 15-20 perc, max fél óra. Bizonyára feltűnt már, hogy többnyire összecsapott és utólag sosem átellenőrzött írások ezek. Nem mint ha újságíróink olyan nagyon átolvasnák azt, amit írkáltak.  Mert aki rendszeresen olvas cikkeket és híreket, az jól látja, mennyi hiba csúszik sok írásba. Banális hibák . Bár ez nem mentség arra, ha én is szart adok ki a kezemből. 

A másik dolog pedig az, hogy az én elvem szerint, az ordenálé szövegelés is a magyar nyelv szerves része. Akár tetszik ez a nyelvész professzoroknak, akár nem. Attól, hogy én cizelláltan írom le és körbe a szart, attól az még szar marad. Ezt egy fizetett dolog esetében nem nagyon tehetném meg, mert nem vagyok B Zsóti és nincs jó ügyvédem sem, továbbá nincs kedvem bíróságra rohangálni. Szerintem ez is elég egyértelmű. Ennyit tehát a szabad újságírásról és írásról.

De ennek ellenére, még mindig a blogok képviselik a legszabadabb közeget a véleménynyilvánítás terén. Már amelyik, nem tartozik valamelyik párthoz. 

199. munkahely után, élet a vadonban?

Ennek is reszeltek pont egy hónap után. És hogy miért?

Ritka jó főnök, biztosan fizető cég, jó levegő, szép és kultúrált épület kiemelkedő fizetés, tiszta levegő. A munkaidő összeegyeztethető az iskolámmal. A munkámmal totál elégedettek, aminek többször is hangot adtak. Igazgatónő külön behívatott minket, hogy megköszönje a munkánkat. Úgy tűnt, minden klaffol, végre révbe értem és  legalább egy kicsit hosszabb távon, amíg az iskolám tart, találtam egy kibírható munkahelyet. De nem, sajnos el kellett döntenem, hogy vagy börtönben végzem, mert megtépem és megagyalom hazafelé menet a hatvanas kolleganőmet, vagy erősebb nyugtatót íratok fel az orvosommal, amire esetleg még betolok pár vodkát, csak hogy ne halljam a hülye, ostoba agyatlan, szövegeléseit, amiket egész munkaidő alatt baszott bele a fülembe, megállás nélkül. 

Nem, nem volt menekülési útvonal. A kolleganő már kellőképpen benyalta, beokoskodta, bedumálta magát a főnöknek, amire én oda kerültem ebbe az állásba. Így az én szavam kb semmit nem ért volna már. Nem lehetett kikerülni, nem lehetett elbújni előle sehova. Azért miután eljöttem a főnök nagy sajnálatára, kicsit eldumálgattam vele telefonon. A többit az időre bíztam. Majd kiforrja magát a dolog talán, vagy nem. Legyen,ahogy az égiek akarják. Majd szépen csendben távoztam. Már nem érdekel, de kiírom magamból a szart, hogy ennek a blognak is legyen valami haszna. 

Tegnap láttam egy filmet. A Nagymami elszabadult ,- volt a címe. A film amúgy nem nagy durranás, Melissa McCarthy kivonulása a munkahelyéről, ahonnan kirúgták, mert elkésett, mivel elgázolt egy őzet, az viszont emlékezetes jelenet a filmben. Gyanítom, sok munkavállaló álmát valósította meg az ominózus jelent. Elgondokkodtató abban a tekintetben, hogy ha a  munkavállalók, akiket jogtalanúl rúgtak ki egy munkahelyről, mindannyian így távoznának, sokkal kevesebb ( vagy  zéró) tüske maradna a lelkükben. Mint azoknak, akik csendben elhúznak a francba, semmiért nem küzdve, nem reklamálva. 

Nincs kedvem tovább próbálkozni a munahelyket illetően. Egészen biztos hogy mindegyik helyen van egy ,vagy több kibírhatatlan barom. Hozzá nem értő seggnyaló hülye. Tingli-tangli, szar munkaerő, akik helyett is dolgozni kell. Vagy a főnök olyan, hogy a mozdonyvezetés sokkal jobban állna hozzá közelebb,mint egy csoport vezetése.

Erre fel ,megy a tévében egy műsor, ahol megint megakasztotta a hallójáratomat pár érdekes mondat. A vadon túlélői című műsorban jelentette ki az egyik modern ősember , hogy inkább a vadon, mint egyetlen nap, bármelyik munkahelyen. Vadásznak, halásznak és gyűjtögetnek. Tiszta levegőt szívnak , rénszarvast , karibit sütögetnek a holdfénynél. Fenyőrüggyel fűszerezik. És nincs az a pénz, amiért visszatérnének a civilizációba, a munka világába, ahol rabszolgát csinálnának belőlük, idegroncsok lennének a kretén főnököktől, munkatársaktól, és lelkileg elsorvadnának az alulfizetettségtől, a gondolattól, hogy kihasználják őket minden létező formában. Akkor már ezerszer inkább a medvék, a mínusz 30 fok, a csontig hatoló északi szél. De legalább a saját maguk urai. Senkitől nem függnek, senki jóindulatától nem függnek , csak az időjárástól és a saját maguk képességeitől. 

Ha mindezt ráteszem arra a láthatatlan mérlegre, akkor én  jól látom, hogy mennyire éri meg a civilizációban létezni, dolgozni, szívni a mocskos és mérgező levegőt, fényévre lenni a természettől, az állatoktól, növényektől és minden létezőtől, ami az emberi lénynek, bármilyen módon egy kis örömet okozna. 

De a mérhetetlen sok irígység láttán sem tudom végleg megutálni az embereket. Fasz, gyarló és ostoba elvetemültek. Vakok mint a bányaló, gyengék mert nem tudnak felülkerekedni saját gyarlóságukon. Csak nagyon kevés kivétel létezik. De ők nagyrészt a társadalomnak egy másik szintjén léteznek és nem ott, ahol én vagyok. Így én sosem találkozom velük. 

Lehet hogy Alaszkába kéne dobbantanom, talán most el is húznék szó nélkül, ha nem akarnám ennyire ezt az iskolát. És újfent ott vagyok, hogy keressek havi nettó 250 -et , állandó délelőttben, hétfőtől péntekig bezárólag. Hogy az iskolát el tudjam végezni. 

És hogyan, mivel és miképp bírjam ki az irígy, kretén, ostoba és erőszakos embereket magam körül? Szúrjam ki mindkét dobhártyámat és vágjam le a saját nyelvem? Kis Hableány újragondolva. 

És ha most tudnék festeni, lefesteném, ahogy levágom a nyelvem és kiszúrom a fülem egy pár kötőtűvel és a képre ráfesteném az okokat is. Mint Frida Kahlo. 

Antik tükör felújítás hátulütői

Ezt a posztot azért írom, hogy akit érdekel, az lásson bele egy pillantást az antik tárgyak felújításának bugyraiba. 

 

Vannak ezek az antik réz, ezüst stb kis kézi tükrök, amik nagyrészt rendszerint már töröttek. Az esetek nagyrészében azért szoktak eltörni, mert az asztalra lecsapják őket. Az erőhatást a fémben lévő üveg pedig nem bírja. No emiatt törnek el nagyrészt ezek az amúgy manapság már nem is lehet kapni, de általában csodaszép tárgyak. 

 Olyan egyszerűnek tűnik egy ilyennek a felújítása. Már ha egyáltalán megtalálja az ember azt, hogy s mint lehet kiszedni a keretből magát a tükröt. Mert hogy régen igen trükkösen oldottak meg dolgokat, a csavarokat általában pedig eldugták alaposan. De tételezzük fel, hogy sikerül úgy szétszedni egy antik tükröt, hogy nem kell szétfeszíteni vagy vágni a fém keretet, és a berohadt csavarokat is sikerül szépen kicsavarozni. Csak hogy , manapság már sehol nem csinálnak fazettált tükröket, tehát a tükrös levágja a barokkos formát a legvékonyabb, 3 mm vastagságú tükörből. Hazaviszed nagy boldogan, majd elkezded összerakni, miután lerozsdaoldóztad a köztes szétrohadt vasat, megcsináltad a tükör hátulját, a párnázott kis részt valami antik terítőből kivágva. Közé egy kis kartonpapír, ragasztás, vasfestegetés ,majd összeillesztés. Aztán kiderül, hogy kezdheted előlről az egészet, mert nem fér bele a keretbe. 

A tükrösnek nincs 1mm vastagságú tükre, tehát más megoldást kell keresni. A középső vasat nyilván nem lehet kiszedni az egészből,a tükör vastagsága adott, e két darabja tehát fixen vastag. Marad tehát a hátulja. De alig bírtad az antik rongyot ráragasztani a kartonra, aláhajtani hogy ne bomoljon tovább az anyag. De csak ezzel variálhatsz már a tükör vastagságán, mivel más megoldás nincs. 

És akkor újra szét fogod szedni, lefejted a kartonról az antik anyagot, majd ragasztás helyett a varrást fogod választani , hogy csökkentsd a vastagságot és beleférjen az amúgy gyönyörű réz keretbe. Mindent kiszedni a széléről úgy, hogy az anyag semmiképp ne bomoljon tovább, a hátulja puha és párnázott maradjon. De megcsinálod, mert az isten tudja mi hajt, hogy megments valamit az utókornak. Valami szépet. 

És mivel minden általam felújított tárgyba beleírom hogy felújítva 2019 Bp és ,mellé a teljes nevem, így egészen biztos hogy nem fogom magam égetni azzal, hogy szart adjak ki a kezem közül. 

Nos, ilyesmi izgalmakkal jár egy antik tárgy felújítása, és ez csak egy kis nyeles kézi réztükör. 

A másikból épp most szadiztam ki WD 40-el a berohadt csavart, de menthető a drágaság. Ellenben a niellót még nem tudom hogy pótolom vissza a keretre, állítólag lehet kapni valamit, amitől hót fekete lesz az,aminek hót feketének kell lennie. Egyenlőre annak is örülök, hogy szét tudtam szedni. :P

És mindez már hetek óta tart, sm pedig nem győz rohangálni az üvegeshez miattam. Mert hogy üveges sincs már minden sarkon, de lassan csak megyénként lesz 1 db.

Ezért aztán hetekig tart egy antik tárgy felújítása, sok ötleteléssel, apró vacakolnivalóval. De én ezt szeretem, sőt imádom, ha sikerül megmenteni valamit a múltból, a jövőnek.

És hogy miért ennyire fontos ez az emberiségnek, arról majd egyszer egy másik posztban írok.

 

Képtalálat a következőre: „antik piperetükör”

Új dolgozó típus

Az idiótizmus és kakizmus mellé felsorakoztatván, egy új jelenségre kell felhívnom a nagyérdemű és hatalmas olvasótáborom figyelmét. Ez pedig nem más, mint az ál sztahanovizmus nevű lejenség. 

Ezt a jelenséget már máskor is megfigyeltem, de nem volt időm róla beszámolni nektek. Ellenben most már olyan magas szinten űzik ezt a dolgot egyesek, hogy muszáj róla beszélni. 

 Különösebben nem is foglalkoznék ezzel az egész témával egy fabatkát sem, amennyiben ezek az álsztahanovisták, nem lennének mérhetetlenül pofátlanok amellett, hogy szart sem csinálnak. A semmittevést viszont művészi szinten űzik úgy, hogy a laikus, vagy felületes szemlélődő számára, ennek pont az ellenkezője látszik. Úgy tűnik, mint ha baromira dolgoznának, miközben nagyban űzik a tingli-tangli nevű játékot. Meg kell hagyni, baromi ügyesnek kell lennie valakinek ahhoz, hogy ezt a szemfényvesztést véghez tudja vinni, mondjuk egy egész műszak alatt. És mint írtam feljebb, feszt sem foglalkoztatna ez a fajta mentalitás, mivel nem én fizetem adott dolgozót, így mit érdekel engem, ha egész nap alszik is műszak alatt? Ha nem lennének ezek az álsztahanovisták mindemellett még állati pofátlanok is. 

 Ezt a típusú munkavégzést úgy kell elképzelni, hogy az illető folyton mozgásban van, de valójában nem végez érdemi munkát.  Pár lépés jobbra, pár lépés balra, de semmiképp sem több ennél. Folyton nyüzsögnek tehát, megállás nélkül fontoskodnak és egyhuzamban okoskodnak. Legtöbbször a főnök körül teszik ezt, vagy úgy, hogy az lássa, mennyire "szorgalmasak" ők . Holott a valóság az, szart sem csinálnak, de ezt írtam már feljebb. Ha bárki látja őket, akkor mozgásban vannak, időnként pedig eltűnnek és felszívódnak valahol, mint ha sosem lettek volna. Ha összeszaladsz véletlen egy ilyen típusú munkavállalóval, akkor a mondatod felénél közbe fog vágni, hogy bocsi, de neki baromi sok dolga van és nem ér rá, mert rohannia kell.  Biztos vagyok abban, hogy ez a jelenség sok, különböző típusú  munkahelyen és munkánál előfordul.  

Nekik folyton valami baromi fontos intéznivalójuk és dolguk van és rohannak. Aztán ha jobban szemügyre veszi őket az ember, akkor látja igazán, hogy üres zsákokkal rohangásznak naphosszat. Valójában abból áll az egész napjuk, hogy őrzik a mosógépet és teregetnek. Vagy irodisták esetében esélyes hogy görnyednek a mappák felett, miközben valódi munkavégzés nulla. Csak akkor dolgoznak, ha valaki látja őket, vagy szemelőtt vannak. De akkor nagyon úgy tudnak tenni, mint ha... miközben semmit. 

Kell hozzá nem kevés színészi tehetség, nagy adag rafináltság és még pár fűszer, hogy ezt a látszatot és a főnök elégedettségét ki tudják játszani. Miután lelépnek adott munkahelyről, általában utánuk borul a bili,egy nagy adag szarral megspékelve. Mert akkor szokott kiderülni, hogy a semmittevés legmagasabb fokát űzték, művészi szinten. Az utánuk következők pedig nem győzik helyrepofozni a dolgokat és megcsinálni az elmaradt munkát utánuk. 

Mindemellett még pofátlanok is másokkal. És előadják, hogy ők ugyan tíz évvel idősebbek nálad, de fele annyira sem fáradnak el ,mint te. Azaz menj orvoshoz, menj másik munkahelyre, kripli vagy és gyenge. És ha nem vigyázol velük, még el is fogod hinni, hogy veled van a baj, hogy míg az álsztahanovista bolhafasznyit sem fáradt a műszak alatt, addig te beszarsz a fáradságtól. 

És igazán szarul fogod magad érezni mindaddig, míg ki nem borulnak a csontvázak a szekrényből.

 

Képtalálat a következőre: „sztahanov”