Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Minden napi idegbaj

Idegbaj.blog.hu

Horror sztorik : A lelkek köztünk járnak

2019. november 27. - Diorella Queen

Azt mondják az emberek, hogy ha valaki hozzátartozója meghal, a lelke még 40 napig köztünk jár és próbál kapcsolatba lépni a szeretteivel. Na már most én nem hiszek a szellemekben, sem pedig más hasonló dologban. De az elvek azért vannak, hogy időnként a kukába dobjuk őket. Amikor tehát valaki kijelenti azt, hogy nem hisz Istenben, és masszívan ateista, akkor előfordulhat olyan jelenség az életében, hogy ezt a " lantot" letegye és legalább elbizonytalonodjon. Jó példa erre az Ateista nevű blog, ahol a blogger évek óta győzködi a nagyközönséget arról, hogy nincs Isten, lófasz az egész hit ahogy van. Ezt sűrűn alátámasztja érvekkel ,amik adott esetben ésszerűek is lehetnek. Jogos kérdés lehetne, hogy miért rugózik ennyire kétségbeesetten adott témán és miért hírdeti az igét, mint valami anti Jézus ? Miért nem elég csak csendben kiröhögni a többieket a hátuk mögött, akik viszont masszívan hisznek ? Szóval ha én ateista vagyok, akkor csendben és magamban tagadom a hitet és annak minden formáját. Anyám haláláig én is ateista voltam, ha nem is masszívan, de a hit egy mellékes tényező volt az életemben. De úgy gondolom, az ateista is csak addig ateista, amíg nem történik vele valami, ami egyértelműen arra utal, még is csak lehet benne valami, amit a hívők állítanak. A lelkek a halál után köztünk járnak és próbálnak kapcsolatba  lépni  a szeretteikkel. 

Nagyon anyás voltam, annak ellenére hogy nőnemű vagyok. Ez azért fontos a történetben, mert anyám és köztem a telepátia egy gyengébb formája is működött. Elég volt rá gondolnom és a telefon megcsörrent. Vagy fordítva. Ő gondolt rám pont akkor, amikor hívtam telefonon. Erős volt tehát a kötődés minden formája közöttünk. Valamilyen furcsa módon előfordult olyan eset is, hogy ha én beteg voltam, akkor ő is beteg lett. Vagy fordítva. Amikor haldoklott , és már beszélni sem tudott, mert annyi ereje sem maradt, szinte éreztem a gondolatait. Szinte éreztem amit ő érzett. Furcsa dolog ez és nem állítom ,hogy nem hihetetlen egy kívülálló számára. Ha valami olyasmit hallunk, amiben valaki azt állítja, hogy az ehunyt szelleme valamiféleképpen jelt adott, általában csak legyintünk rá. Általában kicsit gyagyának gondoljuk az illetőt, illetve a gyász okozta túlérzékenységgel próbáljuk megmagyarázni. Végül is mindenre van magyarázat. Pont akkor fáradt el a csillár kampója és simán csak leszakadt. Vagy pont akkor találkozott hideg és meleg front, ami miatt a felhő olyan, mint Jézus keze. Netán valami légköri jelenség az oka, ennek, vagy annak. Minden furcsaságra megtaláljuk az ésszerű magyarázatot. És hajlamosak vagyunk elsiklani olyan tények felett, amik viszont szó szerint kiütik a szemünket. Jó példák erre a rossz megérzések, aminek ellenére, még is csak beülünk az autóba, vagy felszállunk a körhintára.

Aznap fáradtan és elcsigázottan nyammogtam a vacsorám felett. Már elmúlt tíz óra, amikor a gyerek berobbant az ajtón. Ha bár nagyon szeret mosni a lány ( mosógéppel) akár egy mosó maci, de teregetni azt nagyon nem szeret. Nekiállt hisztizni és fel s alá rohangálni a lakásban, hogy neki kell teregetnie és ő milyen fáradt. Elvégre a saját cuccait mosta, én is fáradt voltam, kb annyira, hogy vitatkozni sem volt erőm, de még szólni sem, hogy hagyja már abba, mert alattunk is laknak. 

Erre a falon lévő polc, ami négy tiplivel van felfúrva a vasbetonba és amin amúgy nem volt semmi megterhető egy cserepes növényen kívül, úgy lőtti ki a falból, mint amit ágyúval lőttek ki. A virágcserép jókorát csattant a padlón, darabokra törve, beterítve a fél szobát virágfölddel. Amúgy semmi kárt nem okozott, az ijedségen kívül. Anyu volt olyan, hogy tűrt, tűrt, de aztán ha elfogyott a türelme, akkor felcsattant. Valamiért mindkettőnknek az jutott eszébe azonnal, hogy a halott anyám szelleme volt. Persze meg lehet magyarázni az eseményeket bármi mással is. Viszont túl sok volt az egybeesés a történetben. Egy hónapja halt meg anyám, a polc vasbetonba volt rögzítve, a gyerek hisztije tényleg tűrhetetlen volt velem szemben. Miért várta meg a polc az este tíz órát? Miért várta meg a polc a konfliktust? Már pár hónapja masszvían a falban volt, miért pont akkor történt ami történt? Miért volt a fürdőköpenyének a mosás után is anyu illata ? Képzelődtem ? A gyerek is csak képzelte? Tehát ketten képzelődtünk. 

A lány szó nélkül elrohant és kiteregetett. Egy mukkot sem mert szólni az eset után. Én meg állhattam neki porszívózni, este fél tizenegykor . Aztán pedig magyarázkodni, az alsószomszédomnak, a jókora csattanásért és az éjszakai porszívózásért. 

A többi három ugyan olyan ikeás polc, mint ami kiszakadt a falból, azóta is masszívan áll a helyén, négy tipliben a vasbetonban. Megterhelve cserepes növényekkel és könyvekkel. 

Horror sztorik : A steampunk vekker

Régen szerettem a horrort, manapság már a nyugalom sokkal többet ér. 

 

Amióta ötvösnek tanulok, gyűjtöm a fém alkatrészeket. Ezt úgy kell érteni, hogy mindent ami fém, legyen az egy kabát patentja, egy cipzár vagy bármi fémes dolog, az jön szépen hozzám. Lehet hogy előző életemben szarka voltam, már nem emlékszem. 

Szeretem a steampunk cuccokat és szándékomban áll majd egyszer, valami művészit alkotni . Majd, ha  már nem félek úgy Orcától ( a forrasztó pisztolyomtól ) mint ahogy még mindig zabszem van a hátsómban tőle, mióta fákjaként égett a kezemben a rossz összeszerelés után.  Miután az igazgató helyettes megcsinálta egy mozdulattal, és leellenőrizte az esetleges  szivárgást egy öngyújtóval, azóta biztonságosnak gondolom Orcát. De a para megmaradt bennem az eset óta, ha be kell izzítani. Egyszer talán túllépek ezen is. 

A fentiek tükrében, miszerint szeretnék majd valami steampunkos alkotást csinálni, vettem az egyik aukciós oldalon egy ócska vekkert. Mivel nő vagyok, a kibelezés és szétszerelés, mindig sokkal könnyebben ment, mint az összeszerlése bárminek. Kivágtam tehát az ócska vekkerből a gyönyörű kis réz fogaskerekeket. Aztán pár huzalt és a végén gyakorlatilag midenent, amit ki lehett belő vágni. 

Előrebocsájtom, hogy jó alvó kategória vagyok. Ha a fejem párnához ér, abban a pillanatban úgy alszom, hogy ha ágyúznának mellettem, arra sem ébrednék fel. Ám aznap éjjel arra ébredek, hogy a vekker hangosan ketyegni kezdett. Ezt pont abban az időpontban kezdte, amikor a horrorfilmekben megjelennek a szellemek, vagy a vámpírok és egyéb rusnya szörnyek. Nem vagyok félős és nem hiszek a szellemekben sem. Azt hiszem legalább is, de ezek után már annyira nem vagyok ebben sem biztos. 

Nem mertem felkelni a vekkerhez, hogy megnézzem mi a fene mozoghat még benne azok után, hogy apró darabokra szadiztam széjjel. Elviekben semmi nem lehetett benne, ami a fizika mai állásfoglalása szerint,még életképes lett volna azok után amit vele műveltem. 

Ha csak nem igaz a mondás még is. Az óráknak is ( mint ahogy az autóknak) lelkük van. És ez az öreg óralélek ketyegett még utoljára párat. Hogy tudomásomra hozza azt, nem pusztán egy érzéketlen fémekből álló szerkezet. 

A jelenségre azóta sem találnak magyarázatot, sem a svéd, sem a dán, de még az angol tudósok sem. 

Összecsapott társadalom

 

 A különböző társadalmi változások miatt, egyre kevesebb és kevesebb a munkaerő országunkban. Ezzel most nyilvánvalóan semmi újat nem mondtam. Az aktuális jelenség különlegességét az adja, hogy mitől lesz, egy amúgy jó munkaerőből, rossz munkaerő a végére ?

Az egész országunkban jellemző az agyon terhelt dolgozói réteg azon megnyilvánulása, hogy egy bizonyos mennyiségű feladat elvégzését úgy oldja meg, hogy a munkáját összecsapja. Ez jól megfigyelhető az amúgy kiváló munkaerőknél is, és szinte az összes ágazatban. Ennek az az oka, hogy a feladatmennyiség annyira tetemes a legtöbb helyen, amit a dolgozó már csak úgy tud megoldani, ha felveszi a " leszaromaztjólvan" üzemmódot. Magyarul jól összecsapja az egészet, kihagy dolgokat a munkájából, csak hogy el tudja mondani azt, megcsinálta amit kértek tőle. Nyilván nem várható el senkitől az, hogy a főnöke arcába röhögjön, miután megkapta az aznapi feladatát, és közölje az illetővel, hogy - Hülye vagy te bazzeg, ennyi munkát nem lehet rendesen megcsinálni! - netán azt hogy, - Csináld meg te, azt ha neked sikerül, nekem is menni fog! Jó magyar sajátosság, ( amit a munkaadók jól ki is használnak ),hogy a magyar az megy , aztán megcsinálja a lehetetlent is. A következmények nagyvonlakban ugyan azok, mint a szocilaizmusban voltak. Aki még nem volt jelen a szocilaizmus hajnalán, annak elmesélem. Minden szar volt. Azaz a minőségi munka nem volt jelen sehol és semmilyen formában. Mostanában ugyan ilyen időket élünk, de most más okokból kifolyólag. Érdekes újra látni egy olyan jelenséget, amit az ember szeretne örökre elfelejteni inkább. 

Van okunk tehát félni, ha beszállunk egy liftbe, hogy vajon rendben karbantartották, vagy sem a szerkezetet ? Esetleg ha olyan gondolatok fordulnának meg valaki fejében, hogy a busz, amin utazik, szétesik alatta, akkor az is jó ha tudja, van oka ettől tartani. Biztos jól megmosták az étteremben a salátát ? Hát biztos lehet benne mindenki, hogy nem, mert egyszerűen nem volt rá idejük, ezért amit lehet, az éttermekben is a gyomorsav hatékonyságára bíznak. A baktériumok nagy részénél be is válik a dolog. Nem úgy az egészségügyben, ahol a  fertőzések nagy száma, remekül elénk tárja a szomorú tényt, bizony valami nagyon nem stimmel a rendszerben. Hogy beszakad az úttest az autó alatt, a gyerek alatt a körhinta leszakad, a felüljáró a fejünk felett leomlik, amikor átmegy éppen a vonat rajta. A villamos leugrik e a sínről, a vezeték kigyullad a lépcsőházba, sajnos nem pusztán túlzott paranoia, hanem nagyon esélyes és Damoklész kardjaként a fejünk felett lógó állapot.

Pusztán az okok mások az állami éréban és mások a multiknál. A végkifejlet, ebben az esetben sajnos ugyan az. A pocsék munkaminőség. 

Az állami munkahelyeken az ok nagyrészt az alulfizetettség, míg a másik félnél az agyonterhelt dolgozó, aki három ember munkáját végzi.  A kedves olvasó a fentiek tükrében akár a vállát is megrándíthatja, azt mormolhatja az orra alatt , végül is így is üzemel az ország. De nem szabad elfelejteni, hogy nem következmények nélkül. Az agyonterhelt munkaerő rossz munkája következtében emberek halhatnak meg. Elég sok területen. 

És bíró legyen a talpán az, aki igazságot tudna tenni, hogy egy tömeges ételmérgezés esetén a közétkeztetésért felelős cég a hibás, avagy az a dolgozó, aki kihagyott egy- két fertőtlenítési fázist a munkája során, netán az állam, aki alulfizette az egész bandát és nincs elég munkaerő ?

Képtalálatok a következőre: agyonterhelt munkaerő

Vers, mindegy kinek

 

A világ leszarabb munkája

 

Linóleumon meleg húgy csordogál,

Friss szar bűze, csendben körbe jár

Ajtóban a kaszás, méla undorral vár,

Az idő kereke úgy is neki kedvez már.

 

Ki ezért, ki azért, de folyton befosik,

Ilyen ócska vers, nem sűrűn születik.

Rímek helyett, itt másnak van helye,

A szagok egy versbe, nem férnek bele.

 

Huszonkét szoba, minden áldott reggel

Tele van mind, apró  "rettenettel "

Elgurult dilibogyók az ágyak alatt,

Mikrovilág óceán a talpunk alatt.

 

Az élet nem csak fájdalmas időnként

De kurva büdös, főleg idős betegként.

Írhatnám e  verset, szuperlatívuszban

Attól még a fos, a csempén ott van!

 

Rövidre fogva ezt a  "csodás remekművet"

Agyhalott mindenki, aki ebben részt vesz.

Csak egy cél tartja bennem a lelkemet

Túlélni valahogy az iskolás éveket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kegyes hazugság arcai

A kegyes hazugság hiánya miatt, sokszor kerültem kellemetlen és szar helyzetbe életem során. Még sem vagyok képes arra, hogy az ellenkezőjét mondjam annak, mint amit gondolok vagy érzek. Az emberek 99,999%-a ki nem állhatja az igazságot. Imádnak struccpolitikát folytatni, homokba dugni a fejüket, álomvilágban létezni. Nem és nem szeretnek szembenézni a valósággal. Rájöttem arra, hogy a véres valóság látásához, meglátáshoz, kell egyfajta látásmód. Kell hozzá az ,hogy ne befolyásoljon a média, az éppen aktuális divathullám,  és vegyük a fáradságot, bátorságot ,hogy szembenézzünk az igazsággal. Akkor fogjuk a valóságot látni. De azok az emberek, akik próbálják mások szemét felnyitni a legegyensebb úton ( a puszta  szóval), az esetek nagyon nagy részében megszívják. Az emberek ugyan is nem tolerálják az őszinteséget, még talán akkor sem, amikor kifejezetten ők kérik erre a külső szemlélődőt. 

Csak kevés ember képes átláni az álszent hazugságon és hazug hízelgésen. 

A hazugságra, legyen az kegyes, vagy bármi más okból ekövetett, ezekszerint szüksége van az emberiségnek ahhoz, hogy a bolygó ne álljon meg a forgásában. Bizonyára a hazugságnak is megvannak a maga nagy előnyei időnként az emberiség történetében. Lehet hogy hazugságok miatt nem törtek ki nagy háborúk. Lehet hogy, ordas nagy hazugságok miatt békültek ki hatalmas ellenségek egymással. Lehet hogy sokkal több esemény végkifejlete alakult hazugságok miatt poztívan, mint hinnénk. Nem tudhatjuk, hány és hány embert vitt sikerre végül élete során a hazugság. Lehetséges , hogy van egy placebo hatása magának a hazugságnak. Ha valakinek elég sokszor mondják, hogy marha ügyes vagy, mint szobrász, festő, szakács, zeneszerző stb , akkor lehetséges, hogy előbb utóbb valóban azzá válik. Mert elkezd hinni önmagában. 

Vannak helyzetek, amikor viszont valóban tudni akarjuk az igazságot valamiről. Ilyen az, amikor elmegyünk vásárolni egy új nadrágot, kabátot, cipőt, illatot vagy bármi mást.  Általában ezt olyannal szoktuk megtenni, akiben megbízunk, hogy nem fog minket becsapni, és nem állít kegyes hazugságot, ami miatt aztán végük kínos helyzetben találjuk magunkat. Mert a kabát színe, fazonja szarul áll nekünk a parfüm, amit megvettünk pedig olyan illatú, hogy a verebek ledőlnek a villanyvezetékekről, egy km-es körzetben. 

Ami a vásárlásokat illeti, nekem nincs szükségem arra, hogy magammal cipeljek valaki külső szemlélődőt ahhoz, hogy megmondja, mi áll jól vagy sem. Egyszerűen megveszem ami megtetszik és pont letojom a társadalmat, annak minden elvárásával együtt. Nem érdekel, hogy kinek tetszik, vagy sem, adott ruha, cipő, táska, illat miegymás. És hiába kerül egy nagykabát száztízezerbe és hiába full márkás és menő. Ha egyszer nem áll jól, nem tetszik, akkor ha ingyen adnák, akkor sem kellene. Akár a Sárga Krisztus, amit sosem tennék ki a nappalim falára, ha ingyen nekem adnák, akkor sem. 

A cipőmet lecigányozta a lányom. Aztán nem csináltam belőle ügyet. Ha az kell hozzá, hogy cigány legyek, hogy azt húzzak magamra, ami nekem tetszik, akkor önként vállalom a cigányságomat. A lányzó mellesleg pont az én ellentétem, ami az ízlést illeti. Ő egy nagyon natúr kiscsaj. Semmi csillogás, semmi fux, semmi extra. Anyuci ezzel ellentétben pont ennek az ellenkezője. Imád mindent ami fénylik, csillog, ragyog, nőcis, köves, színes vagy kicsit szokatlan. Mint a lábbelim, ami fekete alapon,bordó és arany mintázattal megáldott, nagyon művészi darab. És bár kicsit sem passzolt a nagykabátomhoz, ami a méregzöld egyik legszebb árnyalata és amire nem kellett a márkanevet kívülről rávarrni ahhoz, hogy messziről ordítson, ez egy nagyon drága kabát a legfinomabb anyagokból összerakva. A csizma és a kabát színe tehát nem passzolt, még is megvettem mindkettőt, mert tetszett. Nem kérdeztem senki véleményét hozzá. Egy ugyan olyan színű sapkával, mint amilyen a lábbeli alapszíne, klasszul szinkronba lehetett hozni az outfitet. Az külön poszt, hogy a csöves munkahelyre sosem fogom felvenni egyiket sem. Mert az kb olyan lenne, mint ha kiskosztümben és tűsarkú combcsizmában, bemennék takarítani valahova. Az én munkahelyeim nem arról szólnak, hogy szupercsinosan jelenjünk meg valahol. Sőt, az esetek 999,999%-ban ez ebben a munkakörben kifejezett hátrány. A skizofrén állapot pedig pontosan addig fog tartani, amíg az iskolát el nem végzem.

Ezért aztán  tudatosan hazug és álszent módon, más vagyok délelőtt és más vagyok délután és a szabadnapjaimon. Míg előbbi esetben azon vagyok, hogy minél észrevétlenebbé váljak és beolvadjak a többi szerencsétlensorsú mókus közé, addig az utóbbi esetben, az vagyok kívülről is, aki valójába legbelül. 

A kettősség kényszere és a skizofrén állapot, sokáig bántott. De mára már megtanultam vele együtt élni. Van az az élethelyzet, ahol jobb, ha nem mutatod meg azt, ki vagy valójában legbelül. Mert nem szülne semmi jót. 

A kegyes hazugság "bűntette" tehát elkövethető anélkül is, hogy a szánkat szóra nyitnánk. 

Fóka vizsgázik

 

Csak Rómát ne!- könyörgött némán már napok óta az égiekhez. De mivel nem áldozott bárányt az Istenek oltárán, ezért fentről pont letojták Fókát az égiek. 

A vizsga napja.

Fóka remegő kezekkel húzott ki egy apró cetlit a kupac alól. Amikor meglátta rajta, hogy Róma, szeretett volna azonnal kiugrani az ablakon, és egyenesen a betonba csapódni. 

Nos, kedves Fóka! -dörzsölte össze kezeit, kicsit gonoszan a művészettöri tanár. Szája sarkában a mosoly,aminek az üzenete nagyvonalakban annyi, hogy ezt megszívtad bazzeg! Szart sem fogsz tudni mondani Rómáról, nem hogy felismerni bármit is a képekről. 

Fóka éppen arra gondolt, hogy még Budapest fontosabb műemlékeit sem ismeri, nem hogy Rómáét. Sosem volt Rómában, valahogy kimaradt az életéből, mint ahogy sok minden más. Összeszedte minden bátorságát, ami sosem volt még azt is, majd belecsapott a lecsóba. - Őszintén szeretné tudni kedves tanár Úr , mi a helyzet Rómával ?! - a tanár szeme oválisra kerekedett a kérdéstől. De aztán hamar összeszedte magát és helyrebillent. - Hát ezért vagyunk itt kedves Oroszlány Fóka, hogy megtudjuk, magánál mi a helyzet Rómával kapcsolatban? 

A helyzet az, hogy az egész város egy rakás romhalmaz. - kezdett bele Fóka a mondandójába. Olyanok ezek mint a cigányok. Minden úgy jó nekik ahogy van. Bazi nagy kőtenger az egész város. Kövek mindenütt. A turisták azokon üldögélve bámulják a hatalmas romokat és az jár a fejükben, vajh meddig bírja még az oly híres római beton? Vajon mikor omlik le a diadalív, agyonütve egy rakás bámészkodó turistát ? A rómaiak szarnak újraépíteni bármit is. Rákenik arra, hogy nincs pénz, nyilván elviszi a pénzt a bevándorló ezrek etetése. A műemlékekre pedig már nem marad egy fillér sem. Ezért amit lehetett, megtettek értük. Kivilágították őket, hogy jól tudjanak mellettük szelfizni azok, akik kíváncsiak Rómára és a közepén lévő kőbányára. Vannak tehát épületek, amik nem szorulnak felújításra, mert egészen jól tartják magukat. Ilyen a Pantheon és Traianus oszlopa. Utóbbira még a festéket is sajnálták, nem festették újra a domborműveket rajta, pedig sokkal látványosabb lehetne. De akkor  túlságosan kilógna az őt körbevevő fehér, szürke kőtengerből. Nem divat manapság a túl színes, amióta megírták a Szürke ötven árnyalatát. A Pantheon gömböc kupoláját pedig jól összetartja a gravitáció és a híres római beton. Nem szorul felújításra, sem védelemre. A bazilikákkal már tényleg nem lehet mit kezdeni. Nagyvonalakban pár oszlopsor jelzi a hült helyüket. Aztán ott van az a kimondhatatlan nevű izé, a diot...diotle-ti-a-nus therma. Tuti szarul írtam fel, a goggle nem dobott ki rá semmit, csak egy ócska képet valami fürdőről. Ezért gyanítom hogy valami romfürdő lehet. Érdekes ez. Budapesten a romkocsmák a menők, Rómában meg a romfürdők. Harmincvalahány épületet vettünk drónnal Róma felett járva, és fentről betájolva, mi merre lehet. Drága tanár Úr! Maga szerint én madár vagyok?!?!  Szárnyaim vannak és térképmemóriám, hogy tudjam hogy a Colosseumtól nyugatra, melyik diadalív van? Ugye nem lát rajtam szárnyakat ? 

...???

Oké! Maga kérdezett Rómáról, én nem akartam Rómát, tényleg nem akartam. Túl zavaros volt nekem, túl köves, túl romos. Én csak egyet szeretnék kérdezni. Miért pont Róma? A Földközi -tenger térségében még van jópár hatalmas ókori város. Egyiket sem vettük ilyen részletesen mint Rómát. 

Miért?

Leültem és köszönöm az egyest, mert az is több,mint a nulla. 

 

A bolygók együttállása

Végre! Végre minden együtt áll ahhoz, hogy elkezdjem ( felégetni/robbantani gyk csak vicc)  a lakást, a forrasztó felszrelésemmel. Nem kevés időbe, pénzbe és energiába tellett összeszedni a hozzávaló töménytelen kisebb,nagyobb cuccot. Aztán a forrasztóval majdnem úgy jártam,mint anno Sanyikával. Mert miután Kukutyimbivalybasznádon megtöltettem a 3,5 kg-os kis gázpalackomat, leellenőriztem borotvahabbal, az esetleges szivárgásokat, gyújtáskor a láng csóvája kb olyan volt,mint a lekonyult fasz. Namármost Orca ( a forrasztópisztolyom) az Brazil, vagy Portugál ( ez nem derült ki azóta sem pontosan) , magyar nyelvű leírás pedig nuku hozzá. A Google fordítóba mire bepötyögtem a 10 pontos utasításból ötöt, addigra pont megőszültem félig. Erre kiderül, hogy van rajta angolul is valami szöveg. Mázlim volt ,hogy sm pont itt volt és annyit azért megért ebből a böszme angolból, hogy csak minden harmadik szóra kellett rákeresni a szótárban. Így derült ki az az apró tény, hogy a pisztolyomnak azért nincsen gyönyörűséges nyílegyenes szúrólángja, mert nem megy mellette a levegő. Mázlista vagyok, mert sikerült meglelnem a levegő útját, amit egy apró szelep takart el a fürkésző szemek elől. Most pedig itt van összerakva, teljes harci díszben várja, hogy izzítsam vele az apró fémeket. Hogy olvasszam vele össze a darabokat,hogy mindent összeforrasszak, amit csak össze lehet forrasztani. :P Imádom, ahogy vörösen izzik a fém a léng alatt. Imádom, ahogy 1200 fokot tarthatok a kezemben. Csodálatos a látvány, ahogy a forrasz anyag, elfolyik a fémen és eggyé válik tőle a két darab. Ennél szebb látvány már csak az öntés lehet. Látni,ahogy folyika vas, vagy az arany.  Az arany, ami csillagok születésekor és halálakor keletkezik, valahol nagyon messze az univerzumban. És talán évmilliókat utazott ,mire ide ért bolygónkra. Ettől olyan értékes valójában, és nem a világpiaci árától. 

Van két fémmeteoritom.  Gyönyörű féltenyérnyi félgömb formájú mindkettő. Találtam őket egy halom nagyobb kavics  és kőzet társaságában, itt a fővárosban.  Viszont a benne lévő  ( feltehetőleg) vas, alapja a damaszkuszi acélnak is. Persze az én kis ezerkétszáz fokom túl kevés a kőzetből való kinyeréshez.  De majd egyszer talán lesz alkalmam hozzá. 

Addig is élvezem a réz izzását, a fémdarabok egybeolvadását, ami tök sötétbe, valami elképesztően szép látvány. 

És csak remélni merem, hogy nem vagyok annyira béna ,mint az a csaj, aki felgyújtotta a saját haját a tanműhelybe. 

 

Hol az út az igazi szabadságba?

Végleges szakítás a civilizációval és irány az alaszkai vadon? Adjunk el mindenünk és égessük el az utolsó dollárjainkat is, mint a filmben a fiú? ( Út a vadonba) Mondjunk le mindenről, amit a civilizácó aranytálcán kínál nekünk ? Nem lesz többé telefonszámla, nincs több villanyszámla, gázszámla! Valójában éhen nem halnánk. A kukák tartalma még mindig rengeteg fogyasztható élelmet kínálna. Itt ,ebben a csóró országban is. És bár az itteni hajléktalanoknak nem osztanak napi egy tál meleg ételt, mint a nyugati országokban ( csak nagy ritkán a Balhán a krisnások) , azért megoldják hogy ne haljanak éhen. Bemennek a plázákba és amit találnak az elhagyott tálcákon, azt gyorsban megeszik. Persze előbb utóbb kidobják őket a biztonsági őrök, de addigra már feltehetőleg jóllaktak. Legalább is szeretném ezt hinni. Ez az élet lenne tehát az igazi szabadság? Az ő életvitelük? A csavargóké  a hippiké? Ez csak akkor derülne ki, ha a nekik kínált köteg bankót visszautasítanák. Valami olyan szöveggel hogy :-  Bocskösz haver, de nekem nem kell ez a méreg ! Nincs rá szükségem, én tökéletesen boldog vagyok attól, hogy  a csillagszálló valódi mennyeztét látom, minden éjjel. Akkor elhinném, hogy az ő civilizáció nélküli életvitelüket ők maguk választották és abban boldogok. 

Vannak emberek, akiket valóban nem érdekel a pénz. Budha is hártahagyta az egész királyságát, családját és minden gazdagságát. Elment megkeresni a nagy igazságot. Amit aztán végül meg is talált, bár ennél a résznél valamiért baromi homályosan fogalmaznak a róla szóló történetek. Mármint nem derül ki egyértelműen, mire jött rá Budha, hosszú és keserves vándorlása és a negyven napos üldögélés közben a fa alatt. Lehetséges, hogy ezt a nagy igazságot mindenkinek saját magának kell meglelnie, az útja során. 

Aztán van a többség, akit nagyon is érdekel a pénz és a minél több pénz. Ők azok, akik szó szerint elrohannak a  világ minden szépsége mellett és semmi, de semmi nem terelheti el a figyelmüket. Ha ránéznek egy árttatlan kölyökmacskára, nem mozdul meg a lelkükben semmi. Nem éreznek semmit, sem örömöt, sem boldogságnak csíráját. Nem veszik észre az égen kúszó bárányfelhők habkönnyű szépségét. Nem látják egy csodálatos virág gyönyörűségét. És alapból alig érzékelnek valamit a környező világból. Igazi örömet és boldogságot pedig csak az ad nekik, ha a bankszámlájukon rendszeresen landol egy jókora összeg. Olyanok ők mint a bányalovak, azzal a különbséggel, hogy utóbbiak nem önként választották a bányalóság igáját.

Művészek. Festők, írók, zenészek. De vajon mennyire szabadok ők valójában? Mennyire írhatna egy orosz író, a jelenlegi poltikia eseményekről a saját országába? És Kínában vajon mennyire festhetné meg egy remek festő a véleményét az elnyomásról,vagy bármiről, ami nem tetszik neki? Mennyire énekelhetne bármelyik mai ismert előadóművészünk arról, hogy hányingere van a már a seggnyalásból? De muszáj , mert a családot el kell tartani.

És mi volt a helyzet az ókori Egyiptomban? Ahol méretarányosan, pontosan kellett a fáraók szobrát kifaragni a hatalmas kőtömbökből? Ahol meg volt adva milyen magas kell legyen, milyen hosszú kell legyen a lába a törzse a karja. Ugye nem beszélhetünk a szabadság apró csírájáról sem? De nem is kell annyira visszamennünk az időben. Itt van mindjárt Munkácsy eltitkolt képe, Zsidó vérgyilkosság címmel. Azért az úgy odabasz. És még mennyi és mennyi olyan mű lehet szerte a világban, ahol a festők, az alkotók valahova a háttérbe, vagy maga a kép alá rejtették, esetleg az apró részletekbe a mondandójukat. Mint ahogy a költők, írók a sorok mögé  bújtatták a valódi mondandóját az alkotásaiknak. Művészi szabadság? Ugyan kérem! Hol van itt bármilyen szabadság ? 

Az underground alkotóknál a szabadság kulcsa. Ami a művészi kibontakozást illeti. 

A többiek estében pedig vagy a bankszámlák dagasztásában, vagy a hippiségben. Vagy a természet apró szépségeiben. Netán egy hobbitlakban, ami nem csatlakozik egyetlen közműszolgáltatóra sem.

És vannak a nagyon nagyon szerencsések. Akiknek még fizetnek is azért, hogy szabadjára engedjék a fantáziájukat, már tíz évesen. 

Szigorúság és játékosság

Korlátok, falak, skatulyák, kordonok, kerítés, határok, szigorú szabályok, rendeletek, kivégzések . A felsoroltak közös jellemzője, hogy az egyént lekorlátozzák valamiképpen, visszatartsák valamitől, valamitől, ami valakiknek valahol nem tetszik. A felsorlotak mindegyike egy acél lánc lakattal az egyénen, rabszolgaként pórázon tartva a tömegeket, az egyéneket. Ezzel nem is lenne túl nagy baj, hiszen társadalmi elvárás, hogy ne lépjünk a szomszéd gyepére ,amennyiben nem lennének a felsoroltak között olyanok is, amik az egyén kiteljesedésére hatnak anélkül, hogy azzal bárkinek kárt ,vagy egyéb, súlyosabb dolgot okoznának. A fentiek nagy része viszont, az én nagy bosszúságomra ,kihat a művészetre is, amiről aztán végképp nem mondható el, hogy tömegeknek okozna szenvedést. A kiállításokat ,képeket ,tárlatokat nem kötelező megnézni senkinek. Még a falra fújt Banksy műveket sem kell néznie senkinek, elég ha elfordítja a fejét és inkább nézi a sarkon lévő, drogtól és piától összecsuklott hajléktalant. 

A fentiekből bizonyára kiderült némelyeknek, hogy én szeretem az alkotásaimmal ledöntögetni ezeket a szigorú falakat. Ezért aztán kicsit csalódást okozott a tény, hogy festőnek nem elég megszületnie valakinek, tarsolyában egy mázsa tehetséggel. Meg kell tanulnia egy rakás szigorú szabályt is ahhoz, hogy a valóságot tudja a vászonra felpamacsolni a későbbiekben. Legújabb perverziómmá lett, hogy amikor végzek a szigorú kompozíció lerajzolásával, akkor az üresen maradt hátteret ,előszeretettel "kitapétázom" valami egészen más, játékossággal. Ezek lehetnek spirálok, hullámok, görbe vonalak, de akár zsidócsillagocskák is. Ezzel aztán kivertem a tanárnál a biztosítékot egy kicsit, mert hogy úgy néz ki a kép, mint ha oda adtam volna egy ovisnak befejezésre. 

Nem állítom, hogy nem volt vicces, hogy miután vért izzadva megrajzoltam egy halál szigorú formákból összeállított kompozíciót, ( ráadásul állítólag tök jól) , az üresen maradt hátteret végig kitöltöttem hatalmas meggörbült vonalakkal, jó sűrűn. Ettől az egész kompozíció, szigorú téma, megbomlott. Az egység, a harmónia a nyugalom ( amire a görögök úgy törekedtek) a semmibe veszett. De ha úgy hagyom a képet ,ahogy volt és nem töltöm meg a hátteret némi játékossággal, akkor az egy idea lett volna és nem a valóság. Egy idealizált világ maradt volna és semmi köze nem lett volna valójában az igazsághoz. A világunk, és a benne lévő tökéletes nyugalomban elhelyezkedő különböző testek, hamis képet festettek volna erről a korszakról. A jövő művészettörténészei pedig azt hinnék, hogy ez a mostani korszak, egy ideális világ volt. A káosz ( a háttér) , meggörbült tér a teljes nyugalomban egymáson üldögélő tárgyak mögött, maga a véres valóság. Hova tovább a háttér az egyetlen olyan pont, amire nem kérnek szabályt az órán. Ezért sokkal izgalmasabb rész a háttértapéta milyensége, a központi elemnél. És a botrányt még simán képes lennék fokozni, ha felrajzolnám az égboltot a különböző csillagjegyekkel a háttérbe. Olyan  ez, mint amikor Manhattanban sétálva egyszer csak azt látná az ember, hogy a tökéletesen szigorú és formájú épületek mögül/ alól, elkezdnének kimászni a hajléktalanok rongyokban.  Meg zombik, akikről félig lerohadt a hús. Zörgő csontvázak ugrálnának ki az ablakokból, miközben az ég , az épületek, a parkok tökéletesek. Ideálisak, egy kicsit sem ideális világban. És ha valaki mindezt pont látná, akkor nyilván ledöbbenne. Ledöbenne, hogy a valóság ( ami nem ideális) hogy teszi tönkre az idealizált képet az orra előtt. 

A művészet lényege pedig nem más, mint az érzelmek előrobbantása a szemlélődőből. :) 

A gazdagok élete

Most úgy alakult, hogy egy rövidke ideig megtapasztalhatom én is  a gazdag unatkozó nők életét. Nevezhetjük röpke ideig tartó nyugdíjkostolónak, vagy bármi másnak. A lényeg az, hogy jelenleg nincs munkahelyem. Várok és kivárok,mert nincs kedvem ismeretlen és bizonytalan , feltehetőleg szar munkahelyekre elmenni dolgozni. Várok tehát, méghozzá arra várok, hogy az exfőnökeim valamelyike szóljon, hogy mehetek dolgozni. Szerencsémre az utolsó 2 főnököm kivétel nélkül egy ritka jó és rendes ember volt. A fél kezemen meg tudnám számolni , hogy eddigi életem során hány ilyen főnököm volt. Nagyon kevés. Szóval az utolsó két főnököm jól tudja rólam azt, hogy maximálisan odateszem magam és megbízható vagyok mint munkaerő. Ráadásul mindenkivel kedves, nincs zűrös magánélet, és úgy alapból elég normális szoktam lenni mindenkivel. Az utolsó előtti munkahelyről egy idióta és irígy ismerősöm rángatott ki nagy elánnal, hogy azonnal kell ember és holnap már kezdhetek. Meg hogy mennyire jól fizet, milyen klassz az állás, a környezet miegymás. Ez tényleg így is volt, csak a csaj, aki szólt nekem, egy alapból irígy nő volt. Mindenre irigy volt. Hogy én iskolába járok, hogy a gyerekem egyetemre jár. Egész nap tolta a fülembe a szart, hiába próbáltam másfelé terelni a témát békésen. Csak belém és belém állt. Ez addig fajult, hogy már nyugatóval mentem dolgozni, és az is kevés volt. Állandóan éreztem hogy a szívem össze -vissza zakatol, a pulzusom pedig alapból 100 volt rendszeresen. Aztán egyik nap elpattant bennem is valami. Az a bizonyos húr, ami a nyomás alatt lévő, amúgy békés emberekben el szokott pattanni, ha állandóan az arcukba hazudnak, ha erőszakkal akarják irányítani őket, ha szart kavarnak a hátuk mögött. És akkor hirtelen vezérelve felmodntam a fasza munkahelyemen. A főnök pedig beugrasztott egy ismerősét, akinek szintén csak a délelőttös műszak volt jó . És már nem akart segget csinálni a szájából, hiába próbáltam visszacsinálni a történteket.  Délelőttös állások viszont nincsenek, megszüntek, nem divat délelőtt dolgozni vagy tudja a fene, de nincsenek dlelőttös munkahelyek.  Ha lenne is, akkor minimum másfél óra utazással a város peremén valahol, vagy a szállodaipar, ami az én koromban már lehetetlen, mert nem tudok 17 szobát megcsinálni 7-15 óráig. Pár évvel ezelőtt próbáltam, de csak úgy ment, hogy 7- től 19 óráig voltam a munkahelyen. És még úgy is segítenie kellett egy fiatalabb munkatársnak, különben éjfélig lettem volna valószínúleg. Pedig világ életemben hiperaktív voltam, nem véletlen magas a pulzusom. Szóval nincsenek délelőtti munkahelyek , olyanok pedig főleg, ahol minden hétvége szabad lenne. Pedig nem vagyok válogatós, nézek minden féle állást. A konyhástól kezdve a portásig bezárólag, a közalkalmazotti munkahelyektől kezdve a versenyszféráig mindent. Egy kikötésem van mindössze. Hétfőtől péntekig tartson a munka és max du 15 óráig. És teljes munkaidős állás legyen, a minimum bérigény pedig a nettó 180 ezer. De ilyen állás nincs jelenleg, azaz én nem leltem rá sehol. Még az összeszerlőüzemeket is néztem. A minap ugyan mint ha lett volna egy tűzzománcolás valahol a pesti oldal gyárnegyedében, ahol medálokat készítettek. Meg is akadt rajta a szemem, mert hogy ez amúgy ötvös tananyag. De asszem nem volt egy rohadt telefonszám sem, csak küldjek önéletrajzot azt majd lesz valami. Na már most elvből nem fogok a fél világnak önéletrajzot küldözgetni, mivel az esetek 99 %-ban el sem olvassák, ráadásul túl sok személyes adat van egy ilyen önéletrajzon. Tudom, kissé földhözragadt vagyok, de nem fogom a képemet minden adatommal szanaszét küldeni a bolygón. 

Ígéretet kaptam, hogy lesz munka, lesz új terület, ahogy lesz délelőttbe felvétel, azonnal szólnak. Közben pedig élem az időmilliomosok uncsi életét, azzal a különbséggel, hogy már megint viszket a seggem és agyalok rajta, hogy beíratkozom az ékszerbecsüsi 4 hónapos tanfolyásra, ami hamarosan indul ( pár nap). Rádásul pont úgy, hogy ha közben lesz egy délelőttös munkám, akkor sem lesz akadály. Kedvezményt kapnék, ha regisztrált munkanélküli lennék valamelyik központban, és ha valami tesztlapon jól szerepelek, akkor kapok még további kedvezményt az amúgy nem kevés képzési költségből. Ezen most kattogok kicsit. Bárki, aki le mer beszélni róla, 1 számú közellenséggé válik !

Addig pedig élem az időmilliomosok unalmas kis életét. Azzal az apró különbséggel, hogy nekem még így sincs egy kurva percem sem unatkozni. Mert mindig valahova menni kell. Most megjetem az összes orvosi vizsgálatot, már voltam cardiológusnál az elcseszett szívbillentyűmmel és mennem kell terheléses EKG-ra is. És ha már így ráérek, felújítgatok ezt azt. Pl antik cuccaim , kitakarítottam az egész lakést, ( fel sem tűnt míg dolgoztam, hogy melyen kosz van), szelfizgetek, mindig matatok valamit és aktívan érdeklődöm a világ dolgai iránt.

És nem mellesleg van időm posztokat írkálni. 

Csak egyetlen apróság keseríti meg az életemet. Hogy a pénz az gyorsabban megy, mint ahogy jön.  Na ezt az egészségtelen folyamatot kellene valahogy megfordítani. Méghozzá úgy, hogy közgazdaságilag se hagyjak ki egyetlen fontosabb tényezőt sem,mint pl a mennyivel gazdaságosabb itthon főzni,mint gyorskajákat enni. És az ebből edódó pillangóhatás, mint hosszabb ideig tartó egészség, az forintba kifejezve és átkonvergálva, hogy alakítja a pénzügyi márleget. 

Nem könnyű tehát, de ha már így alakult, annak bizonyára oka van. Az égieknek valami más terveik vannak velem. Még az is lehet, megunták a folyamatos szivatásom, még az is lehet, elég erős lettem mára, hogy szintet lépjek mind a társadalomban, mint emberi értelemben. A másik végletre, mint hogy elfogy a tartalék, gondolni sem szeretnék. Ez a variáció nem következhet be semmiképpen!