Erre a réges-régi munkahelyemre emlékeztet ez a mostani. Azért jelen idő, mert még nem mondtam fel. Meg kell várnom a hónap elejét, mert a kurva bank lenullázza a folyószámla hitelkeretet és akkor a lakás törlesztőt nem tudják levonni. Meg a villanyszámlát sem. És a biztosítást sem és aztán már el is kezdődött az a szörnyű spirál, amibe ha belekerül az ember, na akkor onnan aztán ember legyen a talpán aki ki tud mászni. Nem borzalmas nagy összegekről van szó, de ha az ember lószart sem keres, akkor kevés tartozás is lehet bődületesen nagy.

  Szóval erre a majdhogy nem legelső munkahelyemre emlékeztet ez a mostani . A két nagyon szigorú műszakvezető is eszembe jutott, vajon mi lehet velük? Amikor az egyik megsértődött, mert a másik azt mondta neki, hogy LÓ étvágyat. Amikor leszeleteltem az ujjam hegyét a téliszalámival. Amikor a kisgyerek a sapkájába dugta a csokit. Ahol mindenért szigorúan rászóltak a dolgozóra. Pont egy ugyan ekkora kis ABC volt az is.

Annyira nosztalgikus minden.

A szőrszálhasogató szabályokhoz való görcsös ragaszkodás. És a távolságtartás a munkatársaktól. Illetve nem is a munkatársaktól, hanem a minél kevesebb információáramlásról. Senki nem beszélhet a bérekről. De tényleg senki. Aztán még is. Amikor kibuggyan  a fazékból egy apró, tűzforró, vízcsepp. És a villanytűzhely platniján elkezd idegesen sisteregni.

Annyira nosztalgikus .... édes Isten!

Valami kibuggyant. Egy apró információ. Aztán egy - két apró viszont információ. És amikor a fazékban lévő víz elkezd sebesen forrni és fröcsög ki egymás után a tűzforró platnira a sok-sok vízcsepp. Idegesen sisteregve elkezdenek körbefutni a fazék körül. Bár nem éppen költői, de valami ilyesmihez tudnám hasonlítani azt, hogy kiderült, a munkahely még sem olyan jó, még sem olyan korrekt, még sem ennyi és még sem annyi.És a bérek.

A picsába !

Már ezek után azt is tisztázni kell a legelején, hány órára is jár a kialkudott bér? Meg van e a heti két nap szabadnap ? Ezek nem annyira egyértelműek ám manapság, egyetlen munkaadónál sem!

Annyira nosztalgikus... az a régi régi ABC.

Ahol a falból kilógó konnektor majdnem agyon vágott és csak az volt a szerencsém, hogy a kezem gyorsan lendült, miközben a rozoga csempét töröltem. És az egérlyuk.... ami miatt egy púpozott raklap lisztes zsákot kellett átpakolni. A végén betömték üvegszilánkokkal. Ahol soha egyetlen perccel sem lehetett előbb hazamenni. Ám de legalább fél órával előbb kellett megjelenni.

Tényleg ennyire nem változott semmi?

Óóóóh ! Dehogy nem . Változott a világ. A követelmények azok maradtak. Legyen mindenki folyamatosan egész műszak alatt mozgásban. Mindegy mit szöszmötöl. Tegyen úgy, mint ha nagyon dolgozna. És leülni sem lehet a kasszában a 8,5 óra állás kötelező. Pedig erre már rendelet is született, hogy nem lehet 8,5 órát állnia a dolgozónak. Állni kell és kész.

Régi szép idők ...!

Amikor még meg volt a heti két szabadnap. Amikor még kifizették a túlórát. Persze most is kifizetik állítólag, és még szerencse, hogy a régebbi dolgozókhoz viszonyítva meglehetősen magas bért alkudtam ki. De gyanús volt hogy könnyedén belement a főnök. Az óraszámról nem esett szó. Ami nálam logikus hogy 168 óra, másnál nem az.   Puff, hát megint elcsesztem. Lehet tovább lapozni.

Régi szép idők, ez annyira nosztalgikus munkahely.

Még a végén lehet itt akarok maradni! Lehet rám fér egy kis önsanyargatás a heti 56 óra munkával. És azok a fonnyadt zöldségek a lyukas polcok. A 2. sz ABC-be az árut előre kellett húzogatni. Ez a tevékenység kötelező volt és közösen végeztük a műszak vége előtt mindig. Amikor már amúgy nem nagyon volt mit csinálni, de muszáj és kötelező mozgásban lenni. Mint a Duracell nyuszi, ami sosem merül le, csak ha rádobnak egy marha nagy konténert. Vagy ha elgázolja a Tokaj expressz. Hogy miért nem lehettek lyukak ? Na ezt is elmesélem...

Hihetetlen, hogy ennyire megragadt az időben ez a hely!

Mert a  hiányos árukészlet, nem csak csúnya volt. De erősen emlékeztette a népet arra, amikor éhezett. A háborúra és még a sok ronda történelmi csapásra. És ezt Kádárék nem akarták. A bőség látszatát kellett kelteni! Ezért aztán a polcoknak rogyadozniuk kellett valamitől. Nem lehetett foghíjas az árukészlet. És most ugyan az. Vajon most mi az ok?  Lehet hogy simán csak az összhatás? De most nem mondja senki nekem, csak bennem van ez a dolog. A múlt egy része bennem van, ezért önkéntelenül csinálom. A lényeg, hogy mozgásban legyek.

Érezni mindenen, hogy a főnök a szocializmus, sorvadt, csecsén élt, vagy negyven évet.

És a bér az annyira ,de annyira ismerősen szar. Beszarás már komolyan, hogy lehet hogy ennyire ismételje magát az idő ? Mint valami ócska lemez, mindig és mindenütt ugyan az a helyzet, független tértől , helytől és időtől. Nagyon ritkán, egy -egy apró rövid időre sikerül kitörni ebből az egészből. De sosem végleg és soha nem hosszú távon. Vajon mi lehet az oka? Én mindent megtettem a cél érdekében, bőven erőmön felül, amit csak lehetett. Tanultam, küzdöttem, próbálkoztam a megfelelő helyeken. Még sem vagyok révben.

De ma történt valami. És kiderültek dolgok, amiknek nem szabadott volna. De nem kötöttem titoktartási szerződést.

Érdekes volt látni, ahogy  a méhkas kissé felbolydult. Kiderültek a keresetek, páran kiakadtak. Először azt hittem, hazaszalad pár ember. De aztán még sem. Aztán eltűnt szinte az egész műszak egy rövid időre.Talán felrohantak a főnökhöz? Ki tudja? Mindenesetre páran rájöttek, mennyire szarul vannak fizetve. A régi szép időkben, ezt alapból tudtuk, hogy mindenki nagyon szarul van fizetve. Irreális követelmények persze, már akkor is voltak. A szocializmus bájosan lágy szelleme, megkövetelte a követelményeket. Csodálatos mondat tudom, de tényleg így volt.

És én csak a szebbik oldalát láttam annak a rendszernek. Annak az eszmének. Nekem nem vitte el senkimet a nagy fekete autó. Nem tépte le a tíz körmét senkimnek a rendszer. De a szüleim soha nem kaptak jutalmat. Szegény anyám minduntalan beszólt az öt osztályos főnökének. Nem bírta megállni. Apám meg kiállt a munkatársaiért, mert szakszevezetis  ( ezt a szót, édes Isten...) volt. Ő pedig azért nem kapott soha jutalmat, aztán le is építették gyorsan. Igazi munkáspolgár család voltunk.

És most mi változott? Ugyan az a szar bér, ugyan az az elcseszett Duracell nyuszizás. A titkolózás,a suttogás, a miden szar, de senki nem mer szólni semmiért.

Anno legalább egy műszakvégi, csapatépítő program keretében csináltuk a túlmozgásos, foghíjmentesítést a Munkásszövetkezet 2. sz. ABC-jébe.