A kutyus által, már lassan az egész kerületet az ismerőseim közt tudhatom.

Aztán igen sok érdekes dolgot hallani a futtatóban. Mind a magyar munkahelyekről, mind az emberek általános állapotáról. Időközben megismertem egy korombeli nőt is, akinek a túlélési taktikái és képességei külön blogposztot érdemelnek majd. Továbbá bőszen kimerít egy újabb dilemmát azt illetően, hogy enni kéne adni a mentett kutyáknak, vagy az erkölcsökről ábrándozzon valaki ? De ez majd egy másik történet lesz.

A legújabb munkahelyemen, ami szám szerint valahol a 128. és 130. között van, megkérdezte a főnököm, hogy érzem magam ?

Nem tudom ki hogy van vele, ha munka közben valami ilyesmi kérdést tesz fel neki a főnöke, a válasz valójában az ember fejében semmiképpen nem az, ami a száján kijön. Fejben valami ilyesmi volt a válasz :

- Kedves Főnök. Nem éppen álmaim munkahelye ez sem. Nehéz mint a fene, stresszes, nagy figyelmet igényel, strapás. A ujjaimat széjjel szúrta a fekete mosogatáshoz használt drót. Belélegzem a zsíros gőzt, az egy kilós palacsintasütő miatt a kezem leszakad. A séf jó fejnek tűnik, legalább vicces és  laza csávó. Nyomja az utasításokat egymás után, nem nyolc, hanem tizenegy órában. Csinálj salátát, szószt, hagymás burgonyát. Párolt rizs is kell! Húsleves is a konyhalány dolga. Répát és zellert állandóan kell pucolni.  Bazi speciális hamburgert kérnek. Gőzöm sincs az miből áll össze ? De mondja én meg csinálom.

Kedves Főnök ! A mosogatószer nem habzik eléggé és még kell pucolnom 5 kiló hagymát. Mázli hogy már aprítani nem nekem kell, a szemgolyóm így is kifolyik tőle mire megpucolom. Mindezt hagyjuk is mennyi minimál lószar bérért. Tudom, mert mondták. Idővel majd emelsz. Idővel folyamatosan emelsz a béremen. Van valami ebben a munkahelyben, amitől még sem annyira szar. Nem jöttem még rá hogy mi az. Nagyon összetett.

Kedves Főni !

Hát hogy érezheti magát egy alkotó ember, a szolgáltató iparban? Én valójában egy művész vagyok ! Bár ahogy elnézem, ez is egyfajta művészet, mert  a szakács olyan ebédet alkot, amitől az embernek valahogy sokkal jobb kedve lesz. Olyan ez mint egy csodás festmény. Ránézel, elkalandozol a részletekben és valahogy jobb lesz tőle a világ. Ilyen az ebéd, amit a szakács röpke pár óra alatt csinál. Velem, mert hogy én vagyok a jobb és bal keze. Bár szerintem inkább a bal keze, de elég jól és összehangoltan tudunk a konyhában együtt sürögni és forogni. Mint a műtős team, együtt és összehangoltan csinálunk valamit, egymásra figyelve, ki merre mozdul, nehogy a forró leves a másikra boruljon. Vagy más forró étel. Veszélyes üzem a konyha. Aztán tisztában vagyok ám azzal is kedves Főni, hogy nincs nagyon ember erre a posztra. Egy idősebb embernek ez már túl sok lenne, a bér is kevés, nem éri meg. Nekem sem éri meg, és minden munka alapból szar, amit az ember nem szívből csinál, de ez legalább nem unalmas.  Na és nyilván, sokkal inkább pakolásznám egy ékszerbolt kirakatát és árulnám a fuxokat havi 380- 400 nettóért, csinosan felöltözve , kisminkelve és parfümmel körbeszórva, mint sem pörögjek itt mint a búgócsiga az olajszagú éterben, a lisztporral meghintve. Most mit is mondjak neked kedves Főni ? Nem akarlak elkeseríteni az őszinteségemmel, no és eszembe jutottak az angolok.

Ők is mindig ezt kérdik köszönés után. Hogy van?

Amire aztán a kelet európai emberek rájuk ömlesztik minden gondjukat és bajukat. Ők meg csak pislognak mint hal a vízben. Mert náluk ez nem szokás. A kérdés pedig nem valódi érdeklődés a másik ember lelkiállapota után, hanem csak egy illedelmességi mondathasználat.

Az vigasztal kedves Főnök, hogy ha az emberek megeszik ezt az ebédet, boldogabbak lesznek majd tőle. Az ízek összessége és harmóniája maga a művészet. Hogy a könnye majd hogy nem kicsordul, mert annyira finom, jó érzéssel tölt el engem is. Pedig nem én ízesítem a húsokat. És nem tudom hogy csinálja a szakács ( nincs időm ellesni ), hogy olyan omlós lesz a hús, mint a vaj. Nekem otthon a konyhában miért nem ilyen puha ?! És kétségtelen, mások is megkönnyezik a munkáját, mert a tányérok úgy jönnek vissza ,hogy üresen. Semmi maradék nincs rajtuk.

De azért kedves Főnök, ez nem az a munka, amire annyira vágyom. Az illedelmességi válaszom a kérdésedre pedig az hogy, Jól, köszönöm ! Remekül vagyok!

Mert minden fejben dől el, ugye?!