Ami az össze - vissza költözést illeti, ez az a helyzet, ami a sakkban a matt. De én nem látom meg a 128. lehetőséget, ami még is a megoldás lehetne, egy nehéz helyzetre.

Mindenütt olvasni a mamahoteles fiatalokról, akik nem képesek kireppenni a családi fészekből. A hírekben épp a napokban olvasom, hogy beperelte a saját két fiát egy nő, mert azok még mindig a nyakán voltak. Úgy általánosságban és nyilvánosan, vagy burkoltan, de az emberek megvetik azokat, akik nem képesek valami oknál fogva önálló életet kezdeni. Ám de az éremnek két oldala van és ezt sokan elfelejtik. És van az a helyzet, amire nincs megoldás. Ha csak nem térden állva könyörgök a lányomnak, hogy ne hagyjon el. Ez pedig az önzőség netovábbja lenne és nem fér bele az értékrendebe.

Bankvezér szavai még mindig a fülemben csengenek, pedig nem mondta, hanem írta nem is olyan rég, hogy a lányom hamarosan önálló életet akar kezdeni és útban leszek neki, így, vagy úgy. Kis egyszobás lakásban lakunk, ahol a konyha jelenleg szobaként funkcionál és ki lett alakítva egy amerikai- konyhás nappali a másik szobából. Ez volt a maximum ,amit ki lehetett hozni a lakásból és amint a történések is jól mutatják, kár is lett volna többet beleinvesztálni, mert lehetne akár családi ház is a jelenlegi, ha a lány a fejébe veszi hogy márpedig ő elköltözik, mert nem lesz egész életében mamahoteles.

Sm viszont jól elvan a mamahoteljében. Más választása nem is nagyon van, mint együtt lakni az anyjával. Lévén nem keres annyit, hogy külön fenntartson egy szerelemfészket velem, ( vagy akár mással) illetve az anyuka sem tudná fenntartani a házat a nyugdíjából. Így ők jól elvannak együtt, és egy önálló élet után nyilvánvalóan én sem vágyom arra, hogy Sm szobájában éljem le a még hátralévőt. Mert ezt felajánlotta és valljuk be, egy fokkal jobb,mint a híd alá menni. Hiába családi ház, és szerelem ide vagy oda, de nem visszafelé szeretnék én sem fejlődni, mint amikor még egy régi szerelemmel kuksoltunk annak szobájában naphosszat, miközben a mama kint tett és vett. Időnként bekukucskálva a kulcslyukon elordítva magát, hogy mi a fészkes jó fenét csinál a fiacskája ?!?!És szégyellje magát, de nagyon!!! De ekkor még csak 17 voltam.

A lányom bejelentette hogy ő albérletbe fog hamarosan költözni! Csak hogy .....!

Egyedül nem fogom tudni a fizetésemből fenntartani a kislakást sem. Ha másodállást vállalok, akkor Sm fog szidni, hogy a miért nem elég nekem a nettó 220 ezer Ft bér, amikor abból ki lehet jönni amúgy.  És akkor itt jön be Sm szobája, mint egyetlen megmaradt lehetőség. Illetve majdnem egyetlen lehetőség. Mert még ott van az, hogy a kislakást, egy biciklitárolóra cserélem és a csivavámmal oda költözöm.

Illetve még egy 128. megoldás lehet, ha Sm-et lecserélem egy " bankvezérre" , aki  legalább részben be tud szállni a meglévő költségekbe és az életembe. Cserébe jókat tudok főzni és beszélgetni.

Persze a távolból könnyű tanácsokat adni. Ám de sajnos nem találták még fel azt a tablettát, amit ha beveszek akkor az érzelmeim megszűnnek létezni és az ideálom egy Mészáros Lőrinc, vagy Németh Szilárd lesz. Így a játszma számomra itt véget is ért. A mattot megint én kaptam. De már megszoktam, hogy folyton veszítek.