Ezt a szót egy német jogász és orvos barátja találta ki,még valamikor Napóleon idejében, viccesre véve és kigúnyolva egy vidéki költőt, aki a saját kis vidéki, idilli világában lubickolt, miközben a világ éppen forrongott körülötte.
Lehet hogy csak autista volt a vidéki költő.
A szó mindenesetre megmaradt az utókornak és manapság is nagyrészt ugyan azt jelöli, mint amikor kitalálták. A békés, boldog, kiegyensúlyozott, ideális, nagypolgári, családi életet. Meg persze a hozzá kapcsolható biedermeier stílusú bútorokat,ékszereket, melyek inkább funkcionálisak voltak, mint puccosak. Manapság inkább hivalkodónak tűnnének. Aztán mivel nagyon túltolt bennem a képzelőerő és hatalmas a beleélő képességem, elképzeltem magam egy ilyen világban. Nem volt nehéz. És rájöttem arra, valójában én magam is erre vágyom. Egy békés, nyugodt és kiegyensúlyozott, ideális, világra magam körül. Nem csak lakáson belül, hanem kívül is. Ez a békesség ami nagyon hiányzik az életemből.
Bár a biedermeier tükrözi a társadalom hullámzó nyugtalanságát és időnként drámai hatást kelt, még is egy ilyen otthonba belépve, azonnal átérezhetjük a vidéki költő romantikáját, aki a békés vidéken élve az idilli állapotokról szavalta a költeményeit, egy hölgynek, akinek szalagcsokor bross volt a mellére tűzve.
Miközben a világ forrongott körülötte, és éppen felrobbanni készült, ő csak költötte a a verseit egy ideális világról.
Továbbgondolva a mára már stílussá formálódott biedermeiert, valójában manapság is nagyon sok ember van, aki becsukva maga mögött a lakás ajtaját, egy ideális és békés világban létezik. És tudomást nem véve a kinti állapotokról, akár versbe is önthetné az érzéseit és gondolatait.
Ami szerint a polgárok élete manapság is olyan csodálatos,békés, mint egy jól megkomponált, arany szalagcsokor, tele gyémántokkal és egyéb drágakövekkel. Az élet pedig nem szól másról, mint a madárcsicsergéses romantikáról.
Az emberek nagyon nagy része, még akkor sem érzi magát biztonságban és ideális helyzetben, ha becsukja a háta mögött bejárati ajtót. Elmondhatjuk tehát, hogy az emberek nagyon nagy része nem autista, hogy a saját világában létezzen. Tudomást sem véve arról, mi folyik a bejárati ajtó másik oldalán. És a kispolgár nyugodtan pipázgasson, hátradőlve a biedermeier foteljában, a kandalló mellett, amiben a tűz békésen pattog. Miközben a nagyszülők festménye lóg a falon. Manapság kicsit máshogy zajlanak a dolgok. A társadalmi nyugtalanság már bekúszott a küszöb alatt, beette magát a békés otthonok legmélyére is és befészkelte magát a polgárok szívébe . A rettegés mellé letelepedve várja mi fog történni, már ha valami egyáltalán történni fog.
A társadalom hullámzó nyugtalansága pedig egyre nagyobb és nagyobb hullámokat vet. Aminek a következménye bizonyára nem egy újabb biedermeier korszak lesz. Sokkal inkább , valami egészen más.
