A tökéletes állapot minden embernek más. Van aki leissza magát a sárga földig, és úgy érzi, tökéletes állapotba került. Van aki szex után érzi a párjához bújva, hogy ez a tökéletes állapot. Valaki a gyermeke karjaiban érzi ezt, és van aki ha a mopszija az ölében fekszik. Ám de az igazi Zen állapot az még is ,valami egészen más.
A tökéletes állapotban, illetve inkább csak pillanatban, (mert hogy ezek a pillanatok sajnos igen rövid ideig szoktak tartani ). Szóval a tökéletes állapotban az ember egyáltalán nem képes semmire gondolni. Nem érez felhőtlen boldogságot, sem felszabadultságot, örömet. Sem bánatot, sem aggodalmat. Képtelen aggódni bármin, csak az adott pillanatra képes koncentrálni. Valamiért kiürül az agyból minden gondolat. A test és a szellem pedig rákapcsolódik valami nagyobb dologra. Valamire, amit légüres térnek lehetne jellemezni. És egy nagyon rövid ideig átélheti azt, milyen félelmek és aggodalmak, meg minden létező egyéb érzés nélkül élni. Ez a Zen állapot.
Csak pár percig tart a végtelenség érzése.
Amikor fekszel lábat lógatva, egy szép nyári délutánon a hintaágyban a kertben és nézed a cseresznyefa levelein átszűrődő játékos napfényt. A leveleket a szellő sem mozgatja meg. A szomszéd sem barkácsol, csak a poszméhek zümmögését hallani, azt is nagyon halkan. Képtelen vagy aggódni bármin és képtelen vagy bármit érezni. Nem érzel sem jót, sem rosszat. Csak valami mérhetetlen belső nyugalmat, ami nem tudod honnan ered. Mert az agyadnak kattognia kellene folyamatosan valamin. De nem ez történik. Ez a Zen állapot. Az abszolút relax. És ekkor a kutya felugrik mellőled és őrjöngve, ugatva nekiront a kerítésnek, mert éppen elszállt egy légy az utcában.
A Zen, mindig nagyon rövid állapot. Maximum 5-10 perc.
Ébredés után egy szabadnapon, amikor kényelmesen elfogyasztod a reggeli két lágytojást és kávédat s úgy döntesz, kicsit még visszafekszel az ágyba lustálkodni. Elhelyezkedsz a párnatengeren és véletlenül megtalálod a megfelelő, tökéletes pózt. A helyzet annyira kellemes, és kényelmes, hogy képtelen vagy megmozdulni. Síri csend van, még a szomszéd sem fúrja a falat. Még fel sem ébredtek a lakók. Azt kívánod ,bár csak soha ne érne véget ez az állapot. Képtelenség ilyen kényelemben, amikor az ablakon a nap első sugarai ragyognak be az orchideák között, bármire gondolni. Képtelenség aggódni bármin, nincs erőd gondolkodni, a belső hang elcsitult, még talán ő is alszik. Csak a végtelen megnyugvást érzed, ami furcsa, mert semmi okod nem lenne nyugodtan létezni. De nincs erőd arra, hogy mást érezz és nem is szeretnél legbelül, semmit sem érezni. Sem jót, sem rosszat. Csak átélni a pillanatot, ahogy a reggeli napfény beszűrődik az éppen nyíló orchideák között. És akkor hallod, hogy a másik szobában a komód fiókja, huppanva becsukódik. A gyerek motoszkál. A Zen pedig egy pillanat alatt semmivé foszlik. A nap, az élet könyörtelenül elkezdődik.
A tökéletes pillanat sosem tart tovább mint 5-10 perc. De csak óvatosan, mert képes magával rántani! És ha magával ránt, a tested nem fogod érezni. Először a kezed, majd a lábad szűnik meg, mint ha sosem lettek volna. Majd a szoba falai olvadnak le körülötted. És meg fogsz ijedni, mint én. Aki ekkor egyszer véget vetett neki. És azóta is kíváncsi, hogy vajon mi történt volna, ha nem így tesz?
Amikor nyáron strandolás után, kimászol a forró homokpartra és ahogy vagy, hanyatt vágod magad. Észreveszed, hogy milyen csodálatosan kék az ég. Érzed, a halak a békák és az élő víz illatát. Érzed, ahogy égeti a homok a testedet, de nem érdekel. Nem mozdulsz. Csak a pillanatnak akarsz élni, és semmi más ne zavarjon meg. Mert az nagyon rosszul fog esni. Bármi is legyen az. Egy hang, a melletted elfutó kisgyerek, aki felkavarja a homokot. Egy csobbanás hangja és vége a pillanatnak. Ami nem más, mint a tökéletes lelki béke és megnyugvás állapota. A Zen állapot.
De a jó dolgok mindig kérész életűek. Gyorsan kámforrá válnak.
Bizonyára te is emlékszel még arra, gyerekként hogy hasaltál a fűben, mélyen magadba szippantva annak illatát. Semmi dolgod nem volt, nem aggasztott semmi a világon. És csak nézted ahogy a hangyák rohangásznak előtted, a túlélésért küzdve, élelmet gyűjtögetve. Csak nézted őket és nem gondoltál semmire, mert ki képes egy ilyen pillanatban bármire is gondolni ? Csak egyszerűen átadtad magad a természetnek, valahogy eggyé váltál vele, valahogy beleolvadtál a többi élőlény közé, ott a fűben. Csak egy rövid pillanatra talán érezted, hogy a része vagy ennek a nagy csodának. És talán átjárt valamiféle furcsa és megmagyarázhatatlan béke. De aztán szóltak, hogy menned kell és a pillanat köddé vált.
A tökéletes állapotban az ember nem érez semmit. A szó minden létező értelmében CSAK a semmit érzi. Ami más szóval megfogalmazva, valamiféle békesség. Ebben az állapotban képtelenség gondolkodni, képtelenség aggódni bármin. Nincs eufória, sem öröm, sem bánat. Valahogy érzi az ember a végtelenséget legbelül a testében. És valahogy képes erre adott pillanatban rákapcsolódni. De elég egy távoli hang, egy csobbanás a vízben, egy ajtócsapódás és már is vége a tökéletes állapotnak. Pedig az érzés felettébb és megmagyarázhatatlanul kellemes tud lenni.
Talán Buddhának sikerült elérnie azt, hogy az érzés , vagy állapot kicsit tovább tartson. Egyébként képtelen lett volna kibírni a negyven napot a fa alatt, lótuszülésben.
Átadta magát a végtelennek. Lezárta az összes gondolatát és nem hagyta, hogy az érzelmek a gondolatok utat törjenek maguknak. Nem tudom hogy érte el, de a kis királyfi is elcipelte már a saját keresztjét, mire a tökéletes állapotba és a megvilágosodásig eljutott. És neki nem 5 percig tartott.
