Úgy gondolom, nem árt egy kicsit őszintébben szót ejteni arról, mi is zajlik valójában a szociális otthonok, többnyire ódon falai között. Mert minden tévéműsor és újságcikk vetít erről és az igazságot csak azok ismerik, akik valóban ott vannak mint lakók, vagy mint dolgozók.
Miután megszűnt az OPNI a pszichiátriai betegek egy része a szociális otthonokba került, miután a családtagok képtelenek ellátni őket. Ezzel az a baj, hogy a szociális otthonok nem arra vannak tervezve, hogy szuicid szándékú, vagy skizofrén, netán agresszív embereket lássanak el. Másrészt a személyzet nincs kiképezve arra, hogy bekattant őrülteket kezelni tudjon. Nem hiszem, hogy az lenne a megoldás, amit a főnökasszony javasolt, miszerint menjünk le az ő szintjükre, hogy kezelhetők legyenek ezek a betegek. Az ápolókat egyrészt félelemmel tölti el egy ilyen őrült közelsége ( nem engem, de munkatársamat igen). Másrészt napi tizenkét órában hadd ne kelljen már bekattant skizofrént játszanom, főleg ilyen fizetésekért. Arról már nem beszélve, hogy egy- két ilyen súlyos beteg lakó a többi amúgy nyugodt, de más típusú demenset, napi szinten rettenetesen zavarja. Olyannyira zavarja a többi lakót, hogy a következményei akár beláthatatlanok is lehetnek. A szociális otthonokban amúgy is akkora a feszültség időnként a lakók között ( még a nem súlyos demensek között is), hogy előfordult, hogy szétcsapkodják egymás fejét a furkós bottal, csak mert azt hiszik, hogy az ő ágyukon fekszik a másik lakó, vagy mert abban a hitben vannak, hogy a protézisüket ellopta a másik.
Mielőtt bárki arra adná a fejét, hogy szociális otthonban dolgozzon, azért jó ha tud előtte pár dolgot. Nem csak fizikailag rettenetesen megterhelő maga a munka. De mellette gusztustalan is a végletekig, ( előfordul, hogy rákos sebeket kell kezelni, vagy fekélyeket, rettentő bűzös decubitusokat stb ) továbbá szellemileg is ki fogja készíteni. Egy ápolóra van 10- 20 lakó, ami pont olyan, mint ha egy anyára rábíznának 10-20 különböző évjáratú kiskorút, a 2 évestől a 10 évesig bezárólag. Nem a gondozottak mennyisége számít valójában, hanem a betegségük, illetve mentális állapotuk súlyossága. Vannak betegek/lakók, akik egy teljes embert kívánnak ,napi 24 órában, mert olyan szellemi állapotban vannak. Ezek mellett elég nehéz a többit is megfelelően ellátni. A szociális ellátás nem csak arról szól, hogy tologatjuk a lakókat a kerekesszékkel, meg kedvesen elcsevegünk velük a műszak végéig ( Ezt egyébként sem az ápolók csinálják ). És nem csak arról szól, hogy megetetjük / itatjuk és bepelenkázzuk, fürdetjük, borotváljuk őket. Ezek mellett a feladatok mellett még millió más dologra is oda kell figyelni. A vérnyomásoktól kezdve a vércukrokra, gyógyszerekre, szívtapaszokra, vagy hogy ha kijárhat a lakó, akkor milyen állapotban érkezik vissza az otthonba, illetve ki merre van éppen. A sebeket kezelni kell, az ödémákat szintén, ha lázas akkor borogatni kell, ha fáj a foga, túl nagy a lábujján a köröm, megy a hasa, fodrászhoz szeretne menni, fekélyes a lába ezt mind, mind ( és még millió más dolgot is) jelezni kell és naplózni, ellátni és fejben tartani. Minden egyes lakót úgy kell ismerniük az ápolóknak, mint a saját tenyerüket. Egyébként a legtöbb ilyen otthonban a legkisebb hiba miatt is kirúgás jár, de minimum egy nem megfelelői, ami a fegyelmi utódja. Ezeken a helyeken nem lehet hibázni, tehát egy rövid lejáratú Cofidis hitelt sem nagyon érdemes a munkahelyre alapozni. Sokkal szigorúbb tehát ezen a téren a szociális ellátás, mint bármelyik kórház. Meglepő? Az! Legfőképp a súlyos dolgozói hiány tekintetében.
Ordas hazugság, amikor valaki azt állítja, hogy mennyire szereti ezt a munkát. A saját munkatársaim maximum 1-2 % az, akiről valójában azt lehet állítani, hogy szereti ezt a munkát . Azt látom a dolgozók nagyon nagy része már belefásult ebbe és nincs türelme a lakókhoz. A fentiek tükrében nem nagyon hibáztathatók a dolgozók sem, továbbá az ő mentális állapotuk a fészkes jó fenét sem érdekli soha. Egyszer egy tévéműsorban beszélt egy angliai ápoló és azt mondta, pont olyan, mint ha lenne 20 nagymamája és nagypapája. Ez amúgy nagyon kedves és cuki volt tőle. De ez olyan messze áll a véres valóságtól, mint Makó Jeruzsálemtől.
Pszichológusok kellenének, akik nem csak a lakókat, de a dolgozókat is rendszeresen vizsgálnák. Továbbá ezt a munkát, rettenetesen meg kellene fizetnie az államnak. És nem egy BKV buszsofőr fele fizetését kellene kapniuk az itt dolgozóknak.
Bár még ez sem garantálná azt, hogy ne a dolgozók egyék meg a lakók nyugtatóit időnként, vagy netán rendszeresen. Mert sajnos erre is van példa, mint ahogy láttam már gyógyszerfüggő munkatársat is.
A kötél idegrendszer ide tehát édes kevés. Ha szociális otthonba szeretnél dolgozni mindenképpen, akkor jól teszed, ha kiképezed magad minden téren, igen alaposan. Beleértve a pszichiátriát is és az ilyen irányú betegek kezelési módjait. Hova tovább növesztened kell pár kiló izmot magadra. Mert ezeken a helyeken szükséged lesz a brutális erőnlétre és felkar/has/hát izomzatra. A Széchenyi kártyádat pedig majd ne a KFC-ben költsd el, hanem egy edzőteremben. Továbbá kösd fel a gatyamadzagot, mert lehet hogy be fogsz tojni a munkától.
És nem csak fizikailag, de mentálisan és lelkileg úgyszintén.