Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Minden napi idegbaj

Idegbaj.blog.hu

Egészségügyi vészhelyzet

2020. július 11. - Diorella Queen

Időnként azért előfordul az, hogy a kormány nem hazudik. Például, amikor azt mondták, hogy egészségügyi vészhelyzet van. Nem hazudtak egyáltalán, mert hogy tényleg az volt, és azóta is olyan érzésem van, mint ha az lenne. Mert hogy ugyan úgy nehezen lehet hozzájutni az orvosi ellátsához, mint akkor.

A kétévenkénti mammográfiás szűrésre például, nem is tudtak időpontot adni, majd felhívnak valamikor szeptember környékén, hogy mikorra kaphatok időpontot. Mázli, hogy nem sürgős, de legközelebb már másfél év után elkezdem az időpontot megkérni. Bőrgyógyászat fel sem veszi a telefont tobbszöri próbálkozás után sem. Csak egy rákszűrést szerettem volna, még a következő hullám előtt. Bőrgyógy esetében a magánban is hónapok múlva tudnak csak időpontot adni. Jó lenne már ,ha ráharapnának erre a területre a munkát kereső arab orvosok. De felőlem kínai, vagy csoki is lehet. Csak értsen hozzá.

A gasztroenterológiára bejutni viszont már fél év. Tehát ha valakinek sürgős, az elmegy magánkórházba. Minden egészségügyi ellátást valójában csak magán úton lehet elintézni, ésszerű időn belül. Azon gondolkodom, hogy összegyűjtöm az így keletkezett számlákat és benyújtom  a főpártnak kifizetésre. Továbbá azon is gondolkodom, hogy mi a lófaszért fizetünk mi egyáltalán egészségügyi ellátást, ha nem is kapunk érte cserébe semmit? Illetve valójában nem teszünk mást, mint finanszírozzuk az egészségügyi dolgozók lófasz bérét. Csak azért, hogy ne legyenek munkanélküliek és ne rontsák az amúgy is romhalmaz statisztikai adatokat.

A következő választások hatalmas esélyese az a párt lesz, aki bevállalja, hogy visszaállítja az egészségügyi ellátást.

Racionalizálja a kórházak és rendelők mennyiségét és működését. Nem tudom elhinni, hogy nincs egy épkézláb ember, aki erre képes lenne kormány szinten?! Ne drága gépeket vegyenek akkor,amikor nincs személyzet aki kezelje ! Nem lenne túl nagy baj az sem, ha a megelőzésre helyeznék a hangsúly, és rájönnének végre arra az illetékesek, hogy olcsóbb megelőzni egy betegséget, mint a kialakultat kezelni ! Tehát logikusan olcsóbb lenne a szükséges vizsgálatokghoz mielőbb hozzáférést biztosítani a lakosságnak, mint sem kezelni egy kialakult betegséget, akár évtizedekig. Nem értem, miért ennyire nehéz ezt felfogni, mint ahogy azt, hogy egészségesebb lakossággal az állam is jobban jár, főleg ha dolgozni is tudnak az emberek. Nyilvánvalóan bénán, rokkantan, fél lábbal vagy súlyos betegségekkel már nem fognak GDP-t termelni.

Még azon is gondolkodom, hogy vajon ki van egyáltalán most kórházban, ha hazaküldtek egy rakás embert tudjukmiért, és bevallásuk szerint kb 100-140 fő van kórházban a vírus miatt jelenleg? A többieknek pedig a bejutás szinte esélytelen, a hónapokig tartó várólisták miatt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://idegbaj.blog.hu/api/trackback/id/tr4415992338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.07.11. 21:03:42

Hasonlóan gondolom én is.
Bár már a karantén előtt is Apámnak egy szakorvosi vizsgálatára kértem időpontot, de nem tudtak, mert a "rendszer" csak három hónapos időszakon belül ad időpontot, az meg már tele volt.
Majd hívjam őket két hét múlva - volt a válasz, kérdeztem mi a garancia, hogy akkor lesz? Semmi.
Nos, azt gondolom, ha ez így van, könnyű azt mondani, hogy nem hosszúak a várólisták, hiszen azokat nem számolják és a várakozási idejüket sem, akit a rendszer nem rögzít.

Untermensch4 2020.07.12. 00:02:04

@Frau Untermensch4: a "rendszer" csak három hónapos időszakon belül ad időpontot, az meg már tele volt

mernokiszem.blog.hu/2017/09/20/tul_hosszuak_a_varolistak_ne_adj_idopontot

Untermensch4 2020.07.12. 00:04:40

"Nem lenne túl nagy baj az sem, ha a megelőzésre helyeznék a hangsúly, és rájönnének végre arra az illetékesek, hogy olcsóbb megelőzni egy betegséget, mint a kialakultat kezelni ! "

Úgy tudom a hollandusoknál ilyesforma rendszer működik. Alapból magas a tb-járulék de ha eljár vki az évenkénti ilyen-olyan szűrésekre és nem volt "táppénzen" akkor sokat visszatérítenek... a hollandok meg olyan spúr genyók hogy merő anyagias önzésből képesek vigyázni az egészségükre. :)

2020.07.12. 01:23:35

@Untermensch4: "várólista az időpont kérésre". Ez jó :)

A cikk dátuma: 2017. szeptember 20.
Nem keresgetném most az előzményeket, de volt egy idő amikor azzal bombázták a fideszt, hogy milyen kurva hosszúak a várólisták és egyre hosszabbak , aztán egyszer csak lerövidültek és ezt kommunikálták mindenhol nagy büszkén. Szaladnak az évek, de lehet, hogy akkor találták ezt ki és így sikerült rövidíteni ezek szerint más szakrendeléseken is és ez bevált, maradt is. Vajon melyik kisokos agyából pattant ki ez a zseniális megoldás?
Viszont az ellenzék erre azért jobban rárepülhetett volna, hogy így sikerült a "rövidítés".
Kihagyták.

2020.07.12. 01:25:24

@Untermensch4: a magyar egészségügy megzakkanna, ha sokan mennének szűrésekre. A betegeket nem bírják időben fogadni, ha erre rázuhan sok-sok ezer folyamatos szűrésre jelentkező, beszarnak.

Untermensch4 2020.07.12. 11:01:16

@Frau Untermensch4: Az úgynevezett ellenzék képességeinek a hiányát mutatja hogy ilyenekkel nem tudnak mit kezdeni. :(
A szűrés "könnyebb" feladvány mint a már kialakult betegségek gyógyítása. Eleve rugalmasabban lehet időzíteni, nem az a szitu hogy a páciensnek fájdalmai vannak meg ideges hogy ketyeg a halálóra. Szövődményekre se nagyon kell számítani, gyógyszer/anyagköltség is mindenképpen alacsonyabb.
Vizsgálati/laborkapacitás meg most sem ártana több. De nyugisabb ha a patológusnak nem műtét közben kell gyorsan nézegetnie a szövetmintát hanem szépen naptár szerint.

2020.07.12. 12:39:13

@Untermensch4: a szűrésekhez is kell orvos és nővér, és időben sem három perc, és időpontot is kell kérni, leterheli az egyébként is több sebből vérző egészségügyet. Miért lehet rugalmasabban időzíteni? Ha valamilyen módon érdemessé tennék a szűrést, akár ilyen biztosítási akármivel, ráborulna sok ezer ember egyszerre, az évenkéntiségével folyamatos lenne az "utánpótlás". Közben meg lennének a betegek, nem beszélve arról, hogy a szűrések után is lennének sokan új betegek.

Untermensch4 2020.07.12. 15:27:40

@Frau Untermensch4: Ha ugyanannyian betegednek meg évente de a szűrések miatt évekkel hamarabb kezdődik minden gyógyítás akkor sokkal kisebb a "gyógyítási leterheltség" a rendszeren mert még kevésbé súlyos fázisban el tudják kezdeni.

2020.07.12. 16:40:55

@Untermensch4: jelen pillanatban kevés az orvos és le vannak terhelve, fene tudja, meddig, 65 éven felüliek egy része nem jött vissza -állítólag, remélem nem vársz tőlem statisztikát, de ha igen, akkor nem kapsz :)- és még messze az a mennyiségű beteg ellátása is, akik a vírus miatt később jutnak orvoshoz, miközben naponta "termelődnek" új betegek is, erről szól Dió posztja is, hogy nem jut be, sok idő a várakozás. Szerintem ez így is marad, jó darabig, így nem értek egyet azzal, amit írtál. Amit írsz az hosszú távon és majd, egyszer igaz lesz. Talán.

Untermensch4 2020.07.12. 16:51:29

@Frau Untermensch4: Egy ilyen rendszer-átállításnak nyilván van egy átmeneti időszaka amikor még nem "bejáratott", nem egyik napról a másikra faragná le a torlódást.
Az "egészségügyi vészhelyzet" mint jogi torzszülött egy trükk arra hogy balekcecília kiáltsa ki újra a szükségállapotot (=felhatalmazás). Az alattvalók egészsége pont lényegtelen, csak kellett a szép elnevezés.

2020.07.12. 18:29:36

@Untermensch4: van egy javaslatom :)
A biztosítónak legyen saját szűrési rendszere, saját orvosi eszközökkel, személyzettel.
Na? Ebben esetleg egyet érthetünk? Talán? Esetleg? :)

Diorella Queen 2020.07.12. 19:51:06

@Untermensch4: Nem lesz már szerintem ilyen nagy bezárás, mert akkor aztán tényleg megnézhetik magukat fideszék. Helyi cicózás lesz majd,ahol felütui a fejét ez a fosh. Remélem hamar meg lesz már a vakcina, mert kurva unalmas már ez az egész.

Diorella Queen 2020.07.12. 19:53:27

Nekem gyenge védettségem van elvileg kettőegész valamennyi. Ez azt jelenti hogy védett vagyok, de gyengén. Van akinek 8-as vagy 10-es a védettsége, és gyenge tünetek mellett. A számok ennél a tesztnél nem tudni mit jelentenek. Ennyiszer fertőződtem meg ? Vag yez csak egy skála, hogy mennyi az ellenanyagszint? Senki semmit nem tud.

Diorella Queen 2020.07.12. 19:54:03

1,4 felett már védett az ember, azt mondták. De hogy meddig...?

Diorella Queen 2020.07.12. 19:56:55

A többségnek közepes ,azaz 4-5-6 az ellenanyagszint. Valaki tegnap azt mondta hogy állítólag ennyiszert esett át a fertőzésen, amennyi a szám. De szerintem ez hülyeség, bár tudja a fene.Akár logikus is lehet. Egyszerűen fogalmazva faszomka néni vagy bácsi, ennyiszer köhögte le az illetőt, ahányas az ellenanyagszintje. :)

Untermensch4 2020.07.12. 20:43:33

@Frau Untermensch4: Több egészségbiztosítós rendszer jó jogi szabályozással jó lenne. A "jó jogi szabályozás" -részben lehetne amit te mondasz, hogy a biztosítók az egyes kórházakkal szerződnek. De kezdetben ez is kivenne forrást az állami rendszerből és a biztosítós eü is a meglévő szakemberállományból próbálná feltölteni az állományt...

2020.07.12. 21:05:40

@Untermensch4: nem venne semmit, úgy működne, mint egy magánkórház/rendelő. Saját orvosok, saját gépek, saját labor. Legfeljebb az állami pénzből kapna támogatást, hiszen így kevesebb szűrővizsgálat szakad az államra.

Diorella Queen 2020.07.12. 21:10:41

@Frau Untermensch4: Szerintem nem a védettségre kellene a hangsúlyt fektetni, hanem arra, hogy ne reagálja túl a szervezet és ne alakuljon ki a súlyos tüdőgyulladás.

Diorella Queen 2020.07.12. 21:11:13

@Frau Untermensch4: Nem is tudom hogy akarnak védőoltást, ha mutálódik ez a szar?

Diorella Queen 2020.07.12. 21:14:36

@Frau Untermensch4: Lehet azért nem lettem betegebb,mert alapból totál fosh jelenleg az egész immunrendszerem? Így nyilván túlreagálni sem tudta volna a fertőzést a szervezetem. Hiába döntöm magamba a vitaminokat béres cseppet apám faszát, csak kripliskedem. Ennek oka lelki eredtű, nem érzem jól magam a munkahelyen, megvisel a változó műszakbeosztás, a felborult civilizáció meg egyéb hasonló dolgok. De legalább sm már előbújt a remetebarlangból.

Untermensch4 2020.07.12. 21:33:24

@Diorella Queen: Akkor érdekes lesz... de még ha lenne is védőoltás már holnap és elég sok is, az usákok kb 60%-a nem akarta még egy hónapja beoltatni magát, az oroszok kb 30%-a szerint meg a covid nem is létezik... mivel a hülyék aránya más országokban is hasonló, gyanús hogy még logisztikailag ideális esetben (elég sok védőoltás elég gyorsan, elég olcsón), a megfelelő hatásosság/átoltottság nem elérhető. :(

2020.07.13. 20:00:01

@Diorella Queen: már vérrögről is szó van, meg csontvelőről, amit nem pont ott találtak boncolásnál, ahol annak lennie kéne csak.

"Szinte minden szervben találtak vérrögöket, olyan elhunyt betegeknél, akik koronavírusban szenvedtek. Ez a felfedezés pedig azért rendkívül fontos, hiszen megdőlhet az az elmélet, miszerint a koronavírus-fertőzés csak és kizárólag a tüdőt támadja. A boncolásokat a New York-i egyetemen végezték el - írja ScienceAlert.
A boncolás során azonban nem csak vérrögöket fedeztek fel, hanem egy bizonyos csontvelősejtet is, ami alapvetően nem szokott a csontokon és a tüdőn kívül más szervben előfordulni, most viszont a vesékben, a májban, illetve más szervekben is találtak, sőt, még a szívben is. A szakértők most a nagy csontvelősejtek és a kisebb erekben kialakuló vérrögök kapcsolatát vizsgálják."

2020.07.13. 20:01:53

@Diorella Queen: gondolom csökkentei tudják azzal a tüneteket, illetve azt, hogy súlyosabb legyen a lefolyása. De nem értek hozzá.

2020.07.13. 20:08:11

@Diorella Queen: még nem gyógyultál meg teljesen?
A váltós műszak hátrányait az egészségre már réges-régen "felfedezték".
Számtalan helyen lehet olvasni, hogy mennyire káros az embernek, de mégis előszeretettel alkalmazzák a munkáltatók. A dolgozók meg kénytelenek így járni.

s 2020.07.14. 01:57:48

@Untermensch4: "Úgy tudom a hollandusoknál ilyesforma rendszer működik."
Azt gondolja bárki is, hogy orbán apánkat érdekli, hogy mi a faszt csinálnak a fapapucsos holland buzik, akik simán végigrabolták a fél világot, miközben mi még a törökökkel hadakoztunk. Ugyan. Azok előrébb vannak, innen már alig látjuk őket, miközben a távolságunk tőlük nemhogy csökkenne, hanem növekszik. Ez az a Nyugat egyébként, ami a ner álláspontja szerint rövidesen összeomlik. De addig kérünk tőlük egy kis pénzt, hátha ezzel is segítjük a tönkremenetelükhöz vezető folyamatot. (Nem, viszont orbán még annál is nagyobb hülyét csinál magából, mint amekkora alapjárati fordulatszámon.)
A magyar egészségügy pedig szoros együttműködésben dolgozik a temetkezési vállalatokkal. Ami munkát az orvosok nem bírnak elvégezni, az a sírásókra marad. Újabb ágazat, ami megerősödve kerül ki a válságból.

Diorella Queen 2020.07.14. 07:34:11

@s: A nyugat már Kádár óta "döglődik". Elég hosszú döglődése ez a kapitalizmusnak és a nyugatnak.

Diorella Queen 2020.07.14. 07:36:41

@Frau Untermensch4: De meggyógyultam már teljesen. Nincs úgy különösebb bajom, tökéletes a vérképem, de vannak olyan napomk amikor zéró alatt van az energiaszintem. Nem tudni hogy ez a koronavírus vagy más okból. Nem érdekel, nem foglalkozom vele. Azzal viszont igen, hogy mikor emelnek a szociális ágazatban dolgozókknak bért, mert ha jön a második hullám ahogy ígérik, a lónak a fasza sem fog 70 nettókért betegállományban üldögélni ezeknek.

Diorella Queen 2020.07.14. 07:38:11

@Frau Untermensch4: Na meg a buzi kurva anyjuk fog ennyiért olyan helyen dolgozni, ahol folyamatosan ki van téve ennek a tróger vírusnak...
De lesz itt még nagy kapkodás szerintem ...

Diorella Queen 2020.07.14. 07:40:28

@Frau Untermensch4: Felénk az átesettek neurológiai tünetei, kásler nyilatkozatai után szoktak felerősödni. :)

Diorella Queen 2020.07.14. 07:41:12

De jó lenne már egy zálogházban mereszteni a fenekemet jó nagyra, havi 300 nettóért.....

Diorella Queen 2020.07.14. 07:53:55

@Frau Untermensch4: már vérrögről is szó van, meg csontvelőről, amit nem pont ott találtak boncolásnál, ahol annak lennie kéne csak.

Azért azt ne feledjük, hogy ezek halottak. Tehát egyáltalán nem biztos, hogy a túlélőknél is vannak ilyesmi tünetek. Sokáig nem is lehetett boncolni covidost, a halottellátás is nagyon szigorú.( le kell dugózni minden testnyílást, speciális zsák stb ) Pont előtte való nap olvastam erről, másnap egy meghótt, három gumikesztyű, covid űrruha, három hajháló, három szájmaszk és plexi. A végén a kolleganőmnek kellett megcsinálni, mert gyakorlatilag mozdulni sem tudtam, de amúgy tökmindegy volt, mert akkor már rég fertőzött voltam én is.

Diorella Queen 2020.07.14. 07:57:37

@Untermensch4: qubit.hu/2020/07/13/szalmalang-csak-a-covid-19-en-atesettek-immunitasa

De ha szalmaláng az immunitás, akkor szerinted hogy akarnak védőoltást kifejleszteni erre a szarra? Nem logikus szerinted hogy nem lehet ha mutálódik? Az influenza vírus is mutálódik, azért kell minden évben újra és újra csinálni. D eezekszerint ez gyorsabban mutálódik,hamarabb kiürül az ellenanyag is. Véleményem szerint rossz irány az oltóanyag és szerintem nem lesz megoldás a problémára.

Diorella Queen 2020.07.14. 08:00:10

@Frau Untermensch4: Amúgy még egy rohadt teljes vérképet is úgy kellett kihisztizni a háziorvosnál a betegség után. Se EKG -t se vérképet se mellkasfelvételt nem akart csináltatni nekem. Másik kettő azóta se volt, a vérképet sikerült nagy nehezen kibuliznom.

Untermensch4 2020.07.14. 15:27:01

@Diorella Queen: A vírusok és a koronavírusok között van vmi működésbeli különbség de nem értek hozzá. Sztem kb annyira lesz használható védőoltás mint influenza ellen...
De! Mivel a gazdaság totális összeomlása ellen kell a védőoltás kifejleszthetőségébe vetett hit, erősen dolgozni fognak rajta. Ha megvan a kellő politikai akarat és pénzügyi háttér akkor ami nem lehetetlen, azt meg fogják csinálni.
Lásd: ebola. Pár évtizedig néha egy-két falunyi nigger a dzsungelban kihal, nagy kaland, sikerült izolálni a fertőzést. Amint megvolt az első két-három európai és usa-i fertőzött, rögtön elővarázsolódott a fentebb írt(am vala) akarat és pénz, gyorsan lett is ellenszer... :) covid-ellenszer kutatásra sokkal-sokkal erősebb a motiváció.
Inkább amiatt kellene aggódni hogy ehhez hasonlóan más járványos betegség is bármikor felbukkanhat, plusz ami kiolvad a permafrosztból... :( ...de mindenképp jó lesz a végkifejlet. A pestis után is leesett ugyan a népsűrűség de nagy gazdasági-kulturális lendületet kapott európa. :)

Untermensch4 2020.07.14. 15:30:19

@s: " Azok előrébb vannak, innen már alig látjuk őket, miközben a távolságunk tőlük nemhogy csökkenne, hanem növekszik."
OMM "aranykor" idején, amikor eddigi legnagyobb fejlődésünk történt (vala) is nőtt a távolság (gazdaságilag) ény-eu-hoz képest. Ha "eléggé" fejlődünk akkor nem feltétlenül probléma hogy mások jobban (magas bázisról 1% növekedés abszolút értéken több mint alacsonyról 10%).

2020.07.14. 17:56:50

@Diorella Queen: bár Istennek hála, mostanában nem kellett egészségügyeznem, amiket olvasok, elég elkeserítőek. Az EKG és mellkasfelvétel beutalóját nem írja meg, vagy időpontot nem tudsz szerezni?

2020.07.14. 18:01:11

@Untermensch4: lehet, hogy placebó lesz az :)

Egyébként számtalan helyen olvastam, általam ismert emberektől is, hogy semmilyen vírus nincs, valaki Amerikában is járt több városban és azt írja, hogy nincs vírus, az egész csak emberek hülyítése, nincsenek betegek, halottak sem. Mivel nem találkozott beteggel, ezért ez nincs. A média átver minket. Aki ellent mer mondani, annak a "képébe vágja", hogy "Voltál Amerikában? Nem. Én igen, és nem láttam semmilyen betegséget, de még nyomát sem." És ezzel el is van hallgattatva mindenki.
Nehezen tudom elképzelni az egész világra kiterjedő álhírt, miszerint van ez a vírus, de ahogy látom, nagyon sokan, sőt egyre többen igen.
Hát... bár nekik lenne igazuk, bár ha nem, és ez az egész valamiféle terv része, az sem hangzik túl jól.

2020.07.14. 18:03:59

Lorrh drága, ne csak olvass itt, és vidd hírét, hogy nyitva az ajtó WR-nek, hanem írjál is, please, szeretem a humorod :)

Diorella Queen 2020.07.14. 19:22:01

@Frau Untermensch4: Továbbra is állítom, hogy az a párt fog választást nyerni, aki mindezt megszünteti valamilyen módon és visszaállítja az egészségügyet a legalább döcögős medrébe.

2020.07.14. 19:40:42

@Diorella Queen: én nem hiszem. Az egészségügy eddig is szar volt, az oktatás is, és egyre szarabb, mégis nyernek harmadszor is.
Az egyetlen lehetőség arra, hogy leválthatóak legyenek, ha egy normális, összetartó ellenzék alakul. Amíg az nincs, ezek bármit csinálhatnak.

2020.07.14. 19:43:16

@Diorella Queen: egyébként is, hogy történne ez? Választási programban megígérik? Na és? Volt már olyan, hogy azt totálisan betartották? Kipróbálni meg nem lehet. Vagy személyes problémák zilálják szét őket és akkor nyer egy akármilyen ellenzéki párt, vagy megerősödik és megbízhatóvá válik az ellenzék.

Untermensch4 2020.07.14. 21:12:04

@Frau Untermensch4: "Voltál Amerikában? Nem. Én igen, és nem láttam semmilyen betegséget, de még nyomát sem."

Mennyi idő alatt mekkora hányadát nézegette meg az országnak, a lakosság mekkora részére volt vmiféle rálátása?

A következő nagy móka talán a kazahsztáni tüdőgyuszi lesz, majd szépen mindenki össze-vissza keveri a covid19-cel és teljes lesz az értetlenkedési káosz , meg a konteó-káosz is. :(

Diorella Queen 2020.07.14. 21:31:40

És közben Majkának az a legnagyobb gondja, hogy nem tudja kitermelni a havi XXX millióját, mert nem koncertezhet.
Valaki szóljon már neki, hogy Majkát nem a zenéje miatt szeretik az emberek.

2020.07.15. 14:16:08

@Untermensch4: az Amerikát megjárt pasival teljesen értelmetlen vitatkozni, mert legalább annyira fafej, mint WR. "Hatalma" is van, nem kevés, nem is szokott vele senki vitatkozni.
Semmivel sem lehetne meggyőzni. De nem ő az egyetlen. Ahogy látom leginkább a nagyfiúk és nőik azok, akik úgy döntöttek, hogy nincs vírus, de ez még nem elég, mindenki barom, aki maszkot hord. Most több helyről jöttek a hírek az 50.000 Ft-os büntetésről annak, akin nem volt a boltban, illetve a boltok megbüntetéséről. Ha ez egyre több helyen jön el, talán többen veszik fel, persze lesznek, akik ezt is leszarják, olyan ez, mint a sebességhatár túllépésénél. Van akinek nem éri meg a sebességkorlátozás betartása, mert siet és van pénze a fizetésre, hiszen 50-ből 1-szer büntetik meg úgyis.

Untermensch4 2020.07.15. 19:30:29

@Diorella Queen: Mármint akik "szeretik"...
Próbáltad már összeszámolni hogy hetente/havonta/évente mennyi időt pazarolsz bulvárra?

( mondta az udvari bolond... )

Untermensch4 2020.07.15. 19:32:57

@Frau Untermensch4: Azért van már hatás. Ma pl munkahelyen is felvetődött a téma, vki rácsodálkozott hogy büntetnek a boltban mikor mentek de véletlenül pont volt náluk maszk... szóval a megfelelő mértékű büntetgetés eléri marketing-célját :)

Ezt az előbb találtam, bőven megéri azt a húsz percet:
www.ted.com/talks/barry_schwartz_the_paradox_of_choice?language=hu#t-1161110

2020.07.16. 09:19:39

@Diorella Queen: Majkának abban azért igaza van, hogy míg meccseket meg lehet tartani
koronavirus.gov.hu/cikkek/mlsz-ismet-korlatozas-nelkul-latogathatok-labdarugo-merkozesek

És ha jól emlékszem két meccs is volt, ami sok ezer embert vonzott, és anaaaaagy óvó rendszabályok ellenére egymás seggében tomboltak a stadion lelátóin és a büfénél is.
A focinak lehet, a zenének nem.
A pocakos úgy látszik nem igazán bírja a zenét, ellenben a focit nagyon.

Diorella Queen 2020.07.16. 11:58:00

@Frau Untermensch4: Én viszont már utálom a focit!Remélem a következőnek valami más szenvedélye lesz, mondjuk lehetene művészetrajongó, minden fronton.

Diorella Queen 2020.07.16. 11:59:21

@Frau Untermensch4: A tömegközlekedésen is egyre több emberen nincsen maszk. Rommáfossá büntetném mindet!

Untermensch4 2020.07.16. 16:45:08

@Diorella Queen: "mondjuk lehetene művészetrajongó, minden fronton"

Arra még többet lehet költeni mint sportra :o először is kell legalább egy színház ami jó nagy és jó helyen van. Ugyanígy operaház. Múzeumok. Ezeket meg is kell tölteni. Múzeumbe való tárgyak száma véges, drágák is. Fellépők közül a nagyobb presztízsűek szintén drágák... egy művészeti akadémiába pedig szintén rengeteg pénzt lehet önteni.
Ha már kívánni lehet akkor inkább legyen olyan mint Klebelsberg Kunó volt, az oktatásba tett pénz legalább biztosan megtérül.

Diorella Queen 2020.07.16. 18:04:08

gazdasagportal.hu/index.php/harommilliard-forintos-beruhazassal-uj-maganegeszsegugyi-szolgaltato-nyilt-budapesten/

Ezek után nem meglepő, az egészségügy lepukkantása, ha a kormány érdekelt a magánegészségügy felfuttatásában!

Diorella Queen 2020.07.16. 22:27:36

@Frau Untermensch4: Viszont a péknél az eladón semmi :(

Ha majd annyi idős leszel mint én, akkor már nem fogsz tudni szó nélkül elmenni hasonlók mellett.

Diorella Queen 2020.07.16. 22:30:57

@Untermensch4: Nekem mindegy már milyen, csak ne ez a focibuzi faszkalap, mert ebből már elegem van ,de nagyon!

Diorella Queen 2020.07.17. 18:35:27

@Frau Untermensch4: A romáknak csak annyit érdemes szólni, hogy rájuk nem hat a covid. :)

Untermensch_4 2020.07.17. 22:29:39

@Frau Untermensch4: "még mindig magas adrenalin szinttel és bekapcsolt kamerával kimentem, de nem voltak sehol."

Ahogyan én lettem (vala) "A Halálos Öklű Darus"... (miért pont egy hong-kongi b-kategóriás akciófil-címnek nevezett el..?) :D
... úgy te lhetsz "A Predátor Fogyasztóvédelmi Operatőr" :D

Diorella Queen 2020.08.14. 12:13:00

@Untermensch_4: Mi történt Fraunévalvel, hogy eltünt az avatara?
Csak nem összevesztetek?
Annyira balfaszok vagytok ti férfiak!

Untermensch4 2020.08.14. 15:40:09

@Diorella Queen: Nem vesztünk össze. Csak seregeink súlyos veszteségeket szenvedtek (vala) a ridegháborúban. Hmm... Ridegháború... így fogom hívni.
Egyúttal megragadom az alkalmat köszönetnyilvánításra a hadgügyéri kinevezésem kapcsán, az ellenség visszavonulása miatt beállt tűzszünetet a honvédelmi képességeink fejlesztésére fogom fordítani (de tényleg ám).
Említettem már a kiváló toborzónótát amit találtam?
www.youtube.com/watch?v=jdXCDsSjYFk
Most hadgyakorlatra megyek, később még jelentkezek...

( - u.b.h. sk... )