Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Minden napi idegbaj

Idegbaj.blog.hu

Fóka vizsgázik

2019. november 11. - Diorella Queen

 

Csak Rómát ne!- könyörgött némán már napok óta az égiekhez. De mivel nem áldozott bárányt az Istenek oltárán, ezért fentről pont letojták Fókát az égiek. 

A vizsga napja.

Fóka remegő kezekkel húzott ki egy apró cetlit a kupac alól. Amikor meglátta rajta, hogy Róma, szeretett volna azonnal kiugrani az ablakon, és egyenesen a betonba csapódni. 

Nos, kedves Fóka! -dörzsölte össze kezeit, kicsit gonoszan a művészettöri tanár. Szája sarkában a mosoly,aminek az üzenete nagyvonalakban annyi, hogy ezt megszívtad bazzeg! Szart sem fogsz tudni mondani Rómáról, nem hogy felismerni bármit is a képekről. 

Fóka éppen arra gondolt, hogy még Budapest fontosabb műemlékeit sem ismeri, nem hogy Rómáét. Sosem volt Rómában, valahogy kimaradt az életéből, mint ahogy sok minden más. Összeszedte minden bátorságát, ami sosem volt még azt is, majd belecsapott a lecsóba. - Őszintén szeretné tudni kedves tanár Úr , mi a helyzet Rómával ?! - a tanár szeme oválisra kerekedett a kérdéstől. De aztán hamar összeszedte magát és helyrebillent. - Hát ezért vagyunk itt kedves Oroszlány Fóka, hogy megtudjuk, magánál mi a helyzet Rómával kapcsolatban? 

A helyzet az, hogy az egész város egy rakás romhalmaz. - kezdett bele Fóka a mondandójába. Olyanok ezek mint a cigányok. Minden úgy jó nekik ahogy van. Bazi nagy kőtenger az egész város. Kövek mindenütt. A turisták azokon üldögélve bámulják a hatalmas romokat és az jár a fejükben, vajh meddig bírja még az oly híres római beton? Vajon mikor omlik le a diadalív, agyonütve egy rakás bámészkodó turistát ? A rómaiak szarnak újraépíteni bármit is. Rákenik arra, hogy nincs pénz, nyilván elviszi a pénzt a bevándorló ezrek etetése. A műemlékekre pedig már nem marad egy fillér sem. Ezért amit lehetett, megtettek értük. Kivilágították őket, hogy jól tudjanak mellettük szelfizni azok, akik kíváncsiak Rómára és a közepén lévő kőbányára. Vannak tehát épületek, amik nem szorulnak felújításra, mert egészen jól tartják magukat. Ilyen a Pantheon és Traianus oszlopa. Utóbbira még a festéket is sajnálták, nem festették újra a domborműveket rajta, pedig sokkal látványosabb lehetne. De akkor  túlságosan kilógna az őt körbevevő fehér, szürke kőtengerből. Nem divat manapság a túl színes, amióta megírták a Szürke ötven árnyalatát. A Pantheon gömböc kupoláját pedig jól összetartja a gravitáció és a híres római beton. Nem szorul felújításra, sem védelemre. A bazilikákkal már tényleg nem lehet mit kezdeni. Nagyvonalakban pár oszlopsor jelzi a hült helyüket. Aztán ott van az a kimondhatatlan nevű izé, a diot...diotle-ti-a-nus therma. Tuti szarul írtam fel, a goggle nem dobott ki rá semmit, csak egy ócska képet valami fürdőről. Ezért gyanítom hogy valami romfürdő lehet. Érdekes ez. Budapesten a romkocsmák a menők, Rómában meg a romfürdők. Harmincvalahány épületet vettünk drónnal Róma felett járva, és fentről betájolva, mi merre lehet. Drága tanár Úr! Maga szerint én madár vagyok?!?!  Szárnyaim vannak és térképmemóriám, hogy tudjam hogy a Colosseumtól nyugatra, melyik diadalív van? Ugye nem lát rajtam szárnyakat ? 

...???

Oké! Maga kérdezett Rómáról, én nem akartam Rómát, tényleg nem akartam. Túl zavaros volt nekem, túl köves, túl romos. Én csak egyet szeretnék kérdezni. Miért pont Róma? A Földközi -tenger térségében még van jópár hatalmas ókori város. Egyiket sem vettük ilyen részletesen mint Rómát. 

Miért?

Leültem és köszönöm az egyest, mert az is több,mint a nulla. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://idegbaj.blog.hu/api/trackback/id/tr7515302268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Diorella Queen 2019.11.11. 23:13:50

:D
Goni Fóka,
szívás Róma!
:D

s 2019.11.12. 22:55:58

Amerikai taxizik Rómában. Kérdezősködik út közben.
- Ez itt micsoda?
- A Pantheon.
- És mennyi időbe telt felépíteni?
- Ötven év.
- Minálunk, Amerikában ezt felépítették volna két hét alatt.
Továbbmennek.
- Hát ez itt micsoda? - kérdezi megint az amerikai.
- Az Angyalvár.
- És mennyi időbe telt felépíteni?
- Száz év.
- Minálunk, Amerikában ezt felépítették volna négy hét alatt.
Továbbmennek. Odaérnek a Colosseumhoz.
- Na, és ez itt micsoda? - kérdezi ismét az amerikai.
- Nem tudom, bazdmeg! Tegnap még nem volt itt.

Diorella Queen 2019.11.12. 23:15:38

@s: :DD
Én jelenleg így projetoron keresztül anyit látok Rómából, hogy egy rakás romhalmaz. És az összes rom nevét és történetét, építészeti stílusát tudnom kéne.
De még azt sem tudom, kik voltak a vesta szüzek.
Eztcsak úgy lehet megtanulni, ha sorba megyek és kiírom a netről az infót nagyvonalakban és minden egyes romhoz csinálok egy illusztrációt.
Akkor talán meg tudom jegyezni ezt a sok kőhalmazt, de jelenleg a múlt órai anyagból csak annyi maradt meg hogy:
- Nyilván mindenki tudja kik voltak a vesta szüzek,
- A Circus Maximus még pár éve legelő volt. :)

Diorella Queen 2019.11.14. 20:47:47

Tényleg szívás. Ma tudtam meg, hogy a vizsga az úgy zajlik errefelé, hogy én projektoron prezentálom az összes tanárom előtt, az eddigi munkáimat. Mint ha valami tárlatot vezetnék, vagy hasonló.
Mázli, hogy pont minap láttam egy olyan tárlatvezetést, ahol tudtak pár szép mondatot mondani a nagy büdös semmiről is. Mint ha egy sík és teljesen fehér falról elmagyaráznám, hogy mire gondolt az alkotója.
Ez már nem is művészet, hanem bűvészet. :D

Untermensch4 2019.11.16. 16:47:57

@Diorella Queen: Készíts powerpointban egy feleslegesen túlbonyolított folyamatábrát és a "tárlat" közepén kezdd el az alapján magyarázni az ékszerkészítést. :)

" Miért pont Róma? A Földközi -tenger térségében még van jópár hatalmas ókori város. Egyiket sem vettük ilyen részletesen mint Rómát. "
Saját korának szuperhatalma, az európai/nyugati civilizáció három kulturális alappillére (görög-római, kelta-germány, zsidó-keresztény) közül tképp az egyik... meg az ismert okokból kifolyólag pl Karthágó teljesen alkalmatlan ilyen bemutatásra. :)

( - mondta az udvari bolond... )

Diorella Queen 2019.11.16. 18:45:51

@Untermensch4: Éppen most pörköltem le az egyik ujjamat a lánggal. Valamiért még mindig nem vagyok elég magabiztos a forrasztást illetően és ezen az sem könnyít, hogy sm folyamatosan óbégat, hogy lepörkölöm a fejét, felrobbanunk stb stb stb nyávogás. Továbbá folyamatosan gázmérgezést akar kapni. Hagyjuk!
Dühös vagyok! A suliban simán megy minden flottul, itthon meg...:(