Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Minden napi idegbaj

Idegbaj.blog.hu

A bolygók együttállása

2019. november 11. - Diorella Queen

Végre! Végre minden együtt áll ahhoz, hogy elkezdjem ( felégetni/robbantani gyk csak vicc)  a lakást, a forrasztó felszrelésemmel. Nem kevés időbe, pénzbe és energiába tellett összeszedni a hozzávaló töménytelen kisebb,nagyobb cuccot. Aztán a forrasztóval majdnem úgy jártam,mint anno Sanyikával. Mert miután Kukutyimbivalybasznádon megtöltettem a 3,5 kg-os kis gázpalackomat, leellenőriztem borotvahabbal, az esetleges szivárgásokat, gyújtáskor a láng csóvája kb olyan volt,mint a lekonyult fasz. Namármost Orca ( a forrasztópisztolyom) az Brazil, vagy Portugál ( ez nem derült ki azóta sem pontosan) , magyar nyelvű leírás pedig nuku hozzá. A Google fordítóba mire bepötyögtem a 10 pontos utasításból ötöt, addigra pont megőszültem félig. Erre kiderül, hogy van rajta angolul is valami szöveg. Mázlim volt ,hogy sm pont itt volt és annyit azért megért ebből a böszme angolból, hogy csak minden harmadik szóra kellett rákeresni a szótárban. Így derült ki az az apró tény, hogy a pisztolyomnak azért nincsen gyönyörűséges nyílegyenes szúrólángja, mert nem megy mellette a levegő. Mázlista vagyok, mert sikerült meglelnem a levegő útját, amit egy apró szelep takart el a fürkésző szemek elől. Most pedig itt van összerakva, teljes harci díszben várja, hogy izzítsam vele az apró fémeket. Hogy olvasszam vele össze a darabokat,hogy mindent összeforrasszak, amit csak össze lehet forrasztani. :P Imádom, ahogy vörösen izzik a fém a léng alatt. Imádom, ahogy 1200 fokot tarthatok a kezemben. Csodálatos a látvány, ahogy a forrasz anyag, elfolyik a fémen és eggyé válik tőle a két darab. Ennél szebb látvány már csak az öntés lehet. Látni,ahogy folyika vas, vagy az arany.  Az arany, ami csillagok születésekor és halálakor keletkezik, valahol nagyon messze az univerzumban. És talán évmilliókat utazott ,mire ide ért bolygónkra. Ettől olyan értékes valójában, és nem a világpiaci árától. 

Van két fémmeteoritom.  Gyönyörű féltenyérnyi félgömb formájú mindkettő. Találtam őket egy halom nagyobb kavics  és kőzet társaságában, itt a fővárosban.  Viszont a benne lévő  ( feltehetőleg) vas, alapja a damaszkuszi acélnak is. Persze az én kis ezerkétszáz fokom túl kevés a kőzetből való kinyeréshez.  De majd egyszer talán lesz alkalmam hozzá. 

Addig is élvezem a réz izzását, a fémdarabok egybeolvadását, ami tök sötétbe, valami elképesztően szép látvány. 

És csak remélni merem, hogy nem vagyok annyira béna ,mint az a csaj, aki felgyújtotta a saját haját a tanműhelybe. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://idegbaj.blog.hu/api/trackback/id/tr4515301638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.