Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Minden napi idegbaj

Idegbaj.blog.hu

199. munkahely után, élet a vadonban?

2019. október 28. - Diorella Queen

Ennek is reszeltek pont egy hónap után. És hogy miért?

Ritka jó főnök, biztosan fizető cég, jó levegő, szép és kultúrált épület kiemelkedő fizetés, tiszta levegő. A munkaidő összeegyeztethető az iskolámmal. A munkámmal totál elégedettek, aminek többször is hangot adtak. Igazgatónő külön behívatott minket, hogy megköszönje a munkánkat. Úgy tűnt, minden klaffol, végre révbe értem és  legalább egy kicsit hosszabb távon, amíg az iskolám tart, találtam egy kibírható munkahelyet. De nem, sajnos el kellett döntenem, hogy vagy börtönben végzem, mert megtépem és megagyalom hazafelé menet a hatvanas kolleganőmet, vagy erősebb nyugtatót íratok fel az orvosommal, amire esetleg még betolok pár vodkát, csak hogy ne halljam a hülye, ostoba agyatlan, szövegeléseit, amiket egész munkaidő alatt baszott bele a fülembe, megállás nélkül. 

Nem, nem volt menekülési útvonal. A kolleganő már kellőképpen benyalta, beokoskodta, bedumálta magát a főnöknek, amire én oda kerültem ebbe az állásba. Így az én szavam kb semmit nem ért volna már. Nem lehetett kikerülni, nem lehetett elbújni előle sehova. Azért miután eljöttem a főnök nagy sajnálatára, kicsit eldumálgattam vele telefonon. A többit az időre bíztam. Majd kiforrja magát a dolog talán, vagy nem. Legyen,ahogy az égiek akarják. Majd szépen csendben távoztam. Már nem érdekel, de kiírom magamból a szart, hogy ennek a blognak is legyen valami haszna. 

Tegnap láttam egy filmet. A Nagymami elszabadult ,- volt a címe. A film amúgy nem nagy durranás, Melissa McCarthy kivonulása a munkahelyéről, ahonnan kirúgták, mert elkésett, mivel elgázolt egy őzet, az viszont emlékezetes jelenet a filmben. Gyanítom, sok munkavállaló álmát valósította meg az ominózus jelent. Elgondokkodtató abban a tekintetben, hogy ha a  munkavállalók, akiket jogtalanúl rúgtak ki egy munkahelyről, mindannyian így távoznának, sokkal kevesebb ( vagy  zéró) tüske maradna a lelkükben. Mint azoknak, akik csendben elhúznak a francba, semmiért nem küzdve, nem reklamálva. 

Nincs kedvem tovább próbálkozni a munahelyket illetően. Egészen biztos hogy mindegyik helyen van egy ,vagy több kibírhatatlan barom. Hozzá nem értő seggnyaló hülye. Tingli-tangli, szar munkaerő, akik helyett is dolgozni kell. Vagy a főnök olyan, hogy a mozdonyvezetés sokkal jobban állna hozzá közelebb,mint egy csoport vezetése.

Erre fel ,megy a tévében egy műsor, ahol megint megakasztotta a hallójáratomat pár érdekes mondat. A vadon túlélői című műsorban jelentette ki az egyik modern ősember , hogy inkább a vadon, mint egyetlen nap, bármelyik munkahelyen. Vadásznak, halásznak és gyűjtögetnek. Tiszta levegőt szívnak , rénszarvast , karibit sütögetnek a holdfénynél. Fenyőrüggyel fűszerezik. És nincs az a pénz, amiért visszatérnének a civilizációba, a munka világába, ahol rabszolgát csinálnának belőlük, idegroncsok lennének a kretén főnököktől, munkatársaktól, és lelkileg elsorvadnának az alulfizetettségtől, a gondolattól, hogy kihasználják őket minden létező formában. Akkor már ezerszer inkább a medvék, a mínusz 30 fok, a csontig hatoló északi szél. De legalább a saját maguk urai. Senkitől nem függnek, senki jóindulatától nem függnek , csak az időjárástól és a saját maguk képességeitől. 

Ha mindezt ráteszem arra a láthatatlan mérlegre, akkor én  jól látom, hogy mennyire éri meg a civilizációban létezni, dolgozni, szívni a mocskos és mérgező levegőt, fényévre lenni a természettől, az állatoktól, növényektől és minden létezőtől, ami az emberi lénynek, bármilyen módon egy kis örömet okozna. 

De a mérhetetlen sok irígység láttán sem tudom végleg megutálni az embereket. Fasz, gyarló és ostoba elvetemültek. Vakok mint a bányaló, gyengék mert nem tudnak felülkerekedni saját gyarlóságukon. Csak nagyon kevés kivétel létezik. De ők nagyrészt a társadalomnak egy másik szintjén léteznek és nem ott, ahol én vagyok. Így én sosem találkozom velük. 

Lehet hogy Alaszkába kéne dobbantanom, talán most el is húznék szó nélkül, ha nem akarnám ennyire ezt az iskolát. És újfent ott vagyok, hogy keressek havi nettó 250 -et , állandó délelőttben, hétfőtől péntekig bezárólag. Hogy az iskolát el tudjam végezni. 

És hogyan, mivel és miképp bírjam ki az irígy, kretén, ostoba és erőszakos embereket magam körül? Szúrjam ki mindkét dobhártyámat és vágjam le a saját nyelvem? Kis Hableány újragondolva. 

És ha most tudnék festeni, lefesteném, ahogy levágom a nyelvem és kiszúrom a fülem egy pár kötőtűvel és a képre ráfesteném az okokat is. Mint Frida Kahlo. 

A bejegyzés trackback címe:

https://idegbaj.blog.hu/api/trackback/id/tr10015268212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.11.01. 15:10:26

"Senkitől nem függnek,"... hát embertől talán nem.
De a hidegtől, vadállatoktól, vadásszerencsétől, mindennapi túléléstől függenek. Továbba ha megbetegszenek, akkor rögtön más emberekre szorulnak, a civilizáció segitségére, amit elhagytak.
Tehát egy sima bepiszkolódott sebtől vérmérgezésben meghalnak szépen csendben.
Ne legyenek illúzióink: egy civilizációban felnevelkedett és ellustult ember számára a vadon élés kb azonnali halál.

Diorella Queen 2019.11.01. 19:15:13

@cowboycoder: A városi kukák mellett sokkal nagyobb esélyi lettek volna. De elég sok ember él Alaszkában, önellátó üzemmüdban, egy műsor a tv-ben csak erről szól, ezért hoztam fel példaként.

Diorella Queen 2019.11.01. 19:18:44

@Daenerys Targaryen: Hát errefelé sem sokkal nagyobbak az esélyeid, hogy a vérmérgezést túléld. Attól függ, hogy az orvos felismeri az SBO-n vagy sem. Ha biztosra akarsz menni, akkor 5 évente beadatod magadnak a tetanuszt, azt csá..!

Diorella Queen 2019.11.01. 20:17:28

@egycsalódottolvasó!: :)
Direkt nem.
Nem szeretnék poltikai lavinát a blogban. Nem is volt időm írkálni, bár lett volna egy posztom eredetileg, aminek az lett volna a címe : Boldog Karácsonyt! , de aztán hagytam inkább elmenni a dolgot.
Aztán lett volan egy halloweenes poszt is, ami felvetette volna a primitív társadalmak és a halloween közti hasonlatosságokat. De végül elengedtem ezt is.
Írni csak egyedül lehet, ha van ihlet éppen .Téma az mondjuk mindig akadna, csak egyedül ritkán vagyok itthon, kipihenten az íráshoz.

Diorella Queen 2019.11.01. 20:19:52

@egycsalódottolvasó!: Túl nagy egetrengető botrányok nem is voltak, azon kívül, hogy a fidesz megbomlott, meg Győrben pornózott a polgi az adófizetők pénzén.
De ez nem nagy ügy. Vajnáné is bulikázik bőszen,a tudjukmiből. :)

Diorella Queen 2019.11.01. 20:23:43

@egycsalódottolvasó!: Igazi botrány akkor lett volna, ha a videó készítője azt is felveszi, ahogy a győri polgi,lepippantja orbaneszkut, azon a bizonyos bulin. :)

Diorella Queen 2019.11.01. 21:09:01

Na már megint nem lehet hozzászólni a legújabb íráshoz. Biztos az IT-s kisfiú ( aki eredeti szakmáját tekintve kéményseprő ) valamit elbarmolt a blog.hu-n.
Lerohadt ország, lehetne a következő poszt címe. Lerohadt blog.hu, lerohadt határátkelő rendszer, lerohadt oktatási oldalak, lerohadt minden. :)

Diorella Queen 2019.11.02. 10:05:04

@IT Lil Guy: Már ennyire töröd a magyart?

Diorella Queen 2019.11.07. 07:33:21

Az angolok miért nem használják a fordító programokat, ha nem beszélik a magyart?

Diorella Queen 2019.11.07. 07:36:11

Direkt szivatnak engem, hogy kínlódjak a fordítással.

Diorella Queen 2019.11.07. 16:14:49

Ma egész nap egy angol vevővel szórakozom és a google fordítóval, ami szerintem halál szarul fordít neki. Nekem mondjuk érthetően, de nem tudom hogy fordítva mennyire érthető. De azért jól elvagyunk, remélhetőleg vásárolni is fog tőlem valami szart. :P

Diorella Queen 2019.11.20. 14:32:06

@Untermensch4: Annyira azért nem volt béna a google fordító, tök jól eldumálgattunk és még alkudozott is egy kicsit. A végén vett két szuvenírt.

Diorella Queen 2019.11.20. 14:33:20

Manapság már csak a nagyon unatkozó emberek tanulnak idegen nyelveket, a többieknek ott vannak a forító programok a telefonokon.

Untermensch4 2019.11.22. 15:28:17

@Diorella Queen: Nem biztos hogy van idő és szabad kéz a telefonos tolmácsoláshoz.

Diorella Queen 2019.11.22. 17:04:01

@Untermensch4: Rámondom angolul az ájfon nyócra, azt bemutatom neki. Ehhez nem kell harmadik kéz, csak egy jó telefon, ami ájfón. :O

Untermensch4 2019.11.28. 16:07:42

@Diorella Queen: Mert a két kezedből az egyik mindig szabad és az angol az anyanyelved... :)
De még ezzel együtt is a "rámondás" és az hogy olvasnia kell, lassúbb és nehézkesebb mint a teljesen hang alapú kommunikáció.